Strootman: Nem játszottunk jól

Strootman: Nem játszottunk jól

A holland középpályás elismerte, a Roma messze tudása alatt játszott a Lazio ellen.

Miként írnád le a mérkőzést?

"Ez egy fájó vereség, nem játszottunk a tudásunk szerint. Nem kezdtünk rosszul, volt gólszerzési lehetőségünk is. Sokat birtokoltuk a labdát, de nem tudtuk feltörni a védekezésüket. A Lazio jól játszott, megszerezték a vezetést, majd visszaálltak. Egyszerűen nem találtunk területet. Sajnos nem sikerült gólt szereznünk, aztán pedig megkaptuk a másodikat."

Most a bajnokságban a Napoli következik.

"Rajtunk múlik, bebizonyítjuk-e, hogy milyen jók vagyunk. Mindent beleadunk majd, hogy nyerjünk valamit. Komoly választ kell adnunk a következő meccsünkön, a Napoli ellen. Profik vagyunk, jó kis tanulópénz volt, ezután mindig készen kell állnunk. Az biztos, hogy egy ilyen vereség után azonnal bizonyítani szeretnénk."

Meglepett bármelyik Lazio játékos?

"Tudtuk, hogy jók. Immobile nagyon jó volt, ahogy a középpályásaik is. Viszont mostantól csak előre tekintünk. Egy hónapon belül megint játszani fogunk velük és be kell bizonyítanunk, hogy jobb csapat vagyunk."

Hiszel abban, hogy elérhető a döntő?

"Természetesen hiszünk benne. Különben már gratuláltam volna a Laziónak a döntőbe jutáshoz. Meg kell mutatnunk a pályán, hogy jobbak vagyunk és hogy nagyon szeretnénk a döntőbe jutni."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Strootman, Olasz Kupa, Lazio