Spalletti: Mindenképpen nyernünk kell

Spalletti: Mindenképpen nyernünk kell

Csütörtökön a Sampdoriával csap össze a Roma az Olasz Kupában és Luciano Spalletti úgy véli, a Romának kötelező győznie.

"Háromféle sorozat van Olaszorságban és a holnapi egy ki-ki meccs lesz."- kezdte a sajtótájékoztatót Spalletti.

"Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kísérletezzünk, nem hibázhatunk. És ez az egész csapatra vonatkozik, mindenkire. Mivel a keret kicsit szűkebb, ezért szinte minden játékos kezdőnek érezheti magát."

"A Romának nyernie kell és nem csak önmagáért, de a szurkolók és a csapat közötti érzés, szeretet kedvéért is. A Romának nem szabad a sorsolással foglalkoznia, csak azzal, hogy folyamatosan haladjon előre."

"Ha ma jól teljesítesz edzésen, akkor holnap jobb leszel a pályán. Ha itt nyersz, akkor olyan érzésed lesz, hogy a következő meccset is képes vagy megnyerni. Teljesíteni kell ezt a célt és akkor elérheted a következőt. Végül szokássá válik és minden állandó mozgásban lesz."

"Nálunk Toszkánában vannak vízimalmok és ha több víz van, akkor több energiát tudsz előállítani. Ezért jelen pillanatban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy kijelentsük, holnap azok fognak játszani, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Azok fognak játszani, akikkel meg tudjuk nyerni a meccset."

"Az életünk minden egyes másodpercét nagyon komolyan kell vennünk, csak így tudsz fejlődni és mi jó úton járunk."

A Sampdoriát 14 pont választja el a kieső zonától, így könnyebben tudnak a kupára összpontosítani, ami aggasztó lehet a Roma számára.

"Az a tény nyugtahatja kicsit meg őket, hogy van három csapat, amelyik nagyon leszakadt a többiektől és ez persze előny számukra. Nincs a nagyobb csapatokkal azonos szintű csapatuk, de a bajnokságban nincsenek veszélyben. A Sampdoria játékát mindenki csodálja, hiszen szépen játszanak és Marco Giampaolo, az edzőjük már sok szép dolgot megmutatott."

"Giampaolo remek edző és amennyiben megfelelő csapat áll rendelkezésére, azonnal láthatjuk is ezt. Ebben a szezonban már találkoztunk és akkor a Sampdoria nagyon sok gondot okozott nekünk."

"A gyémánt alakzatú középpályájuk miatt nagyon nehéz meccsre számítok, mert ezzel a felállással folyamatos nyomást tudnak gyakorolni arra a játékosunkra, akinél a labda van."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti, Olasz Kupa, Sampdoria