Hosszú idő telt el Kakasülő nélkül, mert nem volt olyan, amiről érdemben írni lehetett volna, de ezt is inkább a kényszer szülte...

Világ életemben utáltam a memóriajátékokat. Sosem voltam jó bennük. De Fonsecát bátran kihívnám egy memóriapárbajra, mert úgy tűnik az ő memóriája még középtávon is komoly kihívásokkal küszködik. Nincs 4 hónapja, hogy Nápolyban megsemmisítették a csapatát. Az álnaiv Roma szurkoló azt hihette, hogy tanult belőle. Meresszük együtt a szemünket a kakasülőről és próbáljuk kitalálni, hogy mit.

A felállás sablonosabb volt, mint a keletnémet felnőttfilmekben. 3421 itt, és 4231 ott. Pont, mint ősszel. Nyilván altatunk, gondoltam, hisz ugyanazt a felállást ezerféleképp lehet tartalommal megtölteni. A pályán majd kiderül, hogy mit teszünk másként.

Aki észrevette, hogy mit csináltunk védekezésben másképp, mint ősszel, az kérem hogy mindenképp írja meg kommentben. Én semmi ilyet nem láttam. Ősszel főleg Mkhitaryan volt az, aki nem ért ki az emberére, ezért a bal oldalunkon folyamatosan versenyt futottunk. Most az ő szereplét El Shaarawy vette át. Oké, legalább most nem cserélgették a helyüket Diawarával, de ez is csak azért nem történt meg, mert Diawara kb olyan otthonosan mozgott volna AM-ben, mint Semjén Zsolt a Budapest Parádén.

Diawara és Pellegrini ugyanúgy nem tudták előlről árnyékolni Zielinskit (és korábban Ruizt), mint legutóbb, és Mertens is ugyanúgy kimozgatta a helyéről Cristantét. Ez a támadás a második percben még ártatlannak tűnhetett, de már itt olyan érzésem volt, mintha a nápolyi meccs folytatólagos harmadik félidejét kezdtem volna el nézni. Mindenki ott folytatta, ahol abbahagyta. A szélen lekötik a szélsőnket, az egyik CB ki kell lépjen, mert a centrumot záró középpályások nem érnek oda. A kilépő védő mögé bemozognak és a 16os előtt 2 vagy 3 helyen is egy-egyezünk. Pont, mint Nápolyban… és pont, mint 25 perc múlva.

Az egyedüli változás annyi volt, hogy Fabian Ruiz mélyebben és deffenzívebben játszott, mint november végén. Ennek is volt köszönhető a sokkal több hosszú labda, amit a meccs elején még könnyedén védekeztünk le. Sajnos csak az elején. Jellemző, hogy az a csapat tett a pályára valami újat, akinek nem is igazán volt rá szüksége, mert az alapjátéka is működött. És ez a csapat nem a Roma volt

Védekezésben is Gattuso módosított, bár ez csak az őszhöz képes volt változás, mert az Atalanta elleni vereségük óta nagyjából ugyanígy mozog a Napoli. Zielinski feladata, hogy Mertens mellé fellépjen, ők ketten zavarják a középső védőket, miközben Insigne és Politano a vonal melletti területet figyeli. Ha visszalépett Pedro vagy El Shaarawy a labdakihozatalba besegíteni, akkor a szélsővédők is követték őket. Ez 6-7 emberes pressing, amit az első fél órában folyamatosan játszottak és gyakorlatilag nem tudtunk vele mit kezdeni. De legalább erre azt mondhattuk, hogy váratlan volt, mert a Gattuso nem erőlteti a letámadást. A PPDA mutatójuk csak hátulról ötödik a ligában. Most is csak a vezetés megszerzéséig támadtak le. Szerencsére nekik sem jött labdaszerzésekből annyi helyzet, mint mondjuk a Milannak. Egy Cristante labdaeladás után volt Zielinskinek lövőhelyzete és volt egy-két Mertens kilépés, ami lesen halt el. De függetlenül attól, hogy a Napoli nem egy klasszikus pressing csapat, csak kellene hogy legyen egy terv, néhány előre begyakorolt séma a letámadás kezelésére. Az a 3 védőnk játszott, akik a legjobban passzolnak. Az a két DM volt fent, akik a leglabdabiztosabbak. Elől volt Dzeko, aki egy-egyben (ha nem Koulibaly az ellenfél) meg tudja tartani a labdát. Nevek alapján a leginkább nyomásálló Romát láttuk. És 20 percen át a félpályáig sem jutottunk a labdával. A 7-27. percig a labdabirtoklás aránya 29%-71% volt. Otthon, null-nullnál.

Felépített támadásunk ebben az időben alig volt, így elég nehéz kitalálni, hogy mi lett volna a terv. Mivel Dzekot a két belső védő levette amikor pozícióból próbált dolgozni, inkább kimozgott a szélre (nyilván azt csinálta, amiben Mayoral jobb). A szél, főleg a bal oldalt jelentette, ahol Spinazzolával és El Shaarawyval próbáltak a Hysaj, Fabian Ruiz, Politano trióval szemben támadni.

Egyszer-kétszer sikerült is, de mivel Dzeko nemlehetett egyszerre középen és a szélen is, tök feleslegesen lövöldöztük a labdákat a 16oson belülre. Pellegrini és El Shaarawy próbált érkezni, de Fáraó csak egy-egy csel erejéig emlékeztet korábbi önmagára, Pellegrininek pedig túl nagy volt az a terület, amit be kellett volna játszania.

És hogy Lorenzonak elmenjen a kedve a túl magas pozícióktól, arról a Nápoly 10 másodpercen belül gondoskodott.

Rögzítsük: null-nullnál, a 24. percben járunk. Semmi nem indokolja, hogy fejetlenül támadjunk. Nem is arról van szó, hogy mindenki felrohant egy támadással. Spinazzola ad be (ami ugye az alap-alap-alap játékunk), a három támadó (Dzeko, El Shaarawy és Pedro) illetve extra emberként mélységből Pellegrini érkezik még. De így is csak öten vesznek részt benne. Pozíciós játékot ennél kevesebb játékosra senki nem csinál. És láthatóan nulla terv van arra, hogy az egyetlen feljebb lépő ember helyén nyíló területet levédekezzük.

Persze attól hogy nincs rendszerszintű megoldás, nem feltétlenül kellett volna Cristantenak kirontani a lengyelre. Nem feltétlenül kellett volna Ibaneznek ezt döbbenten néznie és csak azt követően Mertens után indulni. Mancininak sem okvetlenül az a feladata, hogy megkeresse azt a pontot, ahol a lehető legtávolabb van minden támadótól. Vannak bőven egyéni hibák is a játékunkban, de elég nehéz úgy magabiztosnak és élesnek lenni, hogy fogalmad sincs mi fog történni a következő pillanatban. A szervezettségnek és tervszerűségnek még a gyanúja sem vetül ránk egy-egy visszatámadás le(nem)védekezésénél vagy egy pressing kijátszásánál. Nem akarom például teljesen felmenteni Ibanezt, de egész biztos hogy egy működő rendszerben nem épül úgy le, mint tette azt ősszel. A szezon elején a bajnokság egyik legjobb és legígéretesebb belső védője volt. Szépen fejlődött, magas osztályzatokkal, hibák nélkül. Aztán befékezett, mint B. Krisztián a BKV busz előtt. A derby óta rá sem ismerni. Bizonytalan, kapkod, hibázik. A szezon elején második volt szerelésekben az egész ligában. Tökéletesen lépett ki és érezte a ritmust. És így nagyon jól illeszkedett a 3/5 védős játékunkba. De amióta elveszítette a fonalat, azóta is ugyanez az elvárás vele szemben. Láthatóan szóba sem kerül, hogy átmenetileg kevesebb kockázatot vállalva kellene játszania. Kockáztat hát és elbukik, elbukunk.

De vissza az elejére. Hogy is volt az az akció a második percben? A szélső védőnk a pozíciójába ragasztva egy emberrel. A másik érkezőre nem ér ki a középpályás bentről, így a szélső CB-nek kell kilépni. A kilépő mögött megnyíló területre bemozog Mertens, Cristante követi. Cristante helyére középen érkezik Zielinski, akit egy-egyben kell felvennie a túloldalról áttolódó CB-nek. Ugyanez játszódott le az első gól előtt csak épp a jobb oldalunkon.

A kulcs a DM és a betolódó CB helyezkedése. Ez dönti el, hogy a támadás a szélen vagy középen folytatódik.

A második percben Mancini odaért közvetlenül Zielinski mellé, itt Ibanez távolabbról érkezik. Diawara besegíthetne, de ahogy korábban, sem most nem tudta előlről árnyékolni a lengyel támadót. Mario Rui így logikusan a legveszélyesebb zónába passzolta a labdát.

A szeptemberi Ibanez lehet, hogy megoldja a helyzetet, de a szabálytalanság sem volt rossz döntés. Azt tudta, hogy mögötte üres a pálya. Inkább egy szabadrúgás 17-ről, mint egy ziccer. Bár elnézve Pau Lopez elmúlt meccseit lehet nagyobb eséllyel fog meg egy rávezetett labdát, mint véd ki egy az ő oldalára rúgott szabadot. Most az utóbbi nem sikerült neki.

Az, hogy ezzel a sémával folyamatosan helyezbe tudott kerülni a Nápoly, komoly kritikája a védekezésünknek. Gólt ugyan csak akkor kaptunk, amikor a rendszerhez hozzáadódott az egyéni zsenialitás is, de ezen a szinten azért majdnem minden csapatban van olyan játékos, aki képes egy-egy ilyen villanásra. És nagyon nem mindegy, hogy a kapunktól 30 vagy 16 méterrel kezd el villogni.

A gól után Gattuso 15-20 méterrel mélyebbre vonta vissza a letámadás zónáját és a saját térfelükön 4411-es formációra váltottak. Ez jót tett a labdabirtoklásunknak, de egyből látszott az is, hogy Spinazzolának és Karsdorpnak semmi helye nem lesz. Különösen Politano védekezett jól a bal oldalunkon. Azt már itt érezni lehetett, hogy ha még egy gólt kapunk, akkor elmegy a meccs. A sokadik labdaeladásunkat meg is büntették:

Két pontatlanabb passz lelassította ugyan a kontrát, de Spinazzolának ez sem volt elég, hogy visszaérjen. Szokás szerint nem szakadt meg.

Az inkább nem kockázom ki, hogy milyen gyönyörűen oldotta meg Politano. Ne fájdítsuk a szívünket miatta, nem egy Carles Pérez… Szerencsére az első félidőben Di Bello hosszabbított egy percet, így láthattuk a meccs legszebb római momentumát. Karsdorp egy ronaldinhos trükkel etette meg az alapvonalnál Mario Ruit. Esküszöm négyszer pörgettem vissza, hogy jól látok-e. Ha tudtok keressetek rá. Ennyi öröm jutott nekünk mára.

A második félidőben próbáltunk labdát birtokolni, ívelgettünk, lőttünk egy kapufát és volt pár jó helyre pattanó labda is, amiből akadtak helyzetecskéink. 0,73 xG-ig jutottunk. Igaz ősszel csak 0,31- xG jött össze, azaz az előrelépés megkérdőjelezhetetlen. De sajnos így már az xG bajnokság dobogójáról is lecsúsztunk, azaz a balszerencsénkre is nehéz lesz hivatkozni, amikor ezt a szezont valahogy meg akarjuk magyarázni. Mert lassan ez következik, hisz a bajnokságban vasárnap lejátszottuk az utolsó komoly téttel bíró meccsünket. Az, hogy az 5-7. helyek közül melyikre érünk oda, majdnem mindegy. Pesszimista forgatókönyv szerint a szezonunkból még 2 meccs van hátra. Az Ajax elleni párharc kétszer 90 perce. Ha ott kiesünk, akkor elkezdhetjük a felkészülést következő évre.

A nagy kérdés, hogy kivel a kispadon. A keretünk erőssége eléggé megosztja a szurkolókat. Van, aki a hatodik-hetedik helyre rangsorolja, van aki a harmadik-negyedikre. A végleteket lenyesve a negyedik-hatodik hely reálisnak tűnik. Ha innen nézzük, akár elfogadható is lenne Fonsecától egy bajnokság végi hatodik helyezés. Akkor tartsuk meg őt? Én azt mondom semmiképp ne. Mozambiki mesterünk maxolta a játékrendszerében rejlő lehetőségeket. Egy parmai zakó, vagy egy beneventói hazai döntetlen becsúszik minden szezonban. Ezenkívül a kicsiket oda-vissza vertük/verjük. Ez szép és jó. A rangadókon mutatott immár konstans agónia viszont azt is jelzi, hogy ezzel a támadásokra épülő, sokat kockáztató játékkal nem lehet Olaszországban komoly csapatot legyőzni. A nagy számok törvénye alapján nyilván sikerülne egyszer-kétszer, de a rangadóink többségén bukásra lennénk ítélve. Ebből pedig, ahogy idén is láttuk, nem jön ki a top4. Mivel a klub gazdasági potenciálja legfeljebb liganegyedik lehet hosszabb távon, így a BL helyhez maxolnunk kell a lehetőségeinket, vagy még inkább felülteljesíteni. Ehhez pedig olyan edző kell, aki nem átlagosan jó, hanem kiemelkedően. A lehetőségeink miatt persze még az sem biztos, hogy találunk olyan edzőt, aki garantáltan jobb Fonsecánál. De legalább próbáljuk meg és bízzunk benne, hogy az új mesterrel gyakrabban látjuk majd rangadót nyerni a csapatot, mint ahányszor az operatív törzs alsótestét.

Március van és már a következő szezont tervezzük. Az idei év ennyi volt. Lapozzunk.

Forrás: https://asroma.hu

Címkék: AS Roma, Kakasülő, Napoli, Serie A