Minden elismerésünk F.Tottié, aki képes volt a Kakasülő kedvéért újra visszanézni a vasárnapi csúfos vereséget.

Rommá, szénné, porrá… Durva volt a vasárnapunk, mint kezdő művésznőnek az első forgatás Rocco Siffredivel. Persze 4-0-ra is ki lehet kapni, úgy hogy találsz a meccsben kapaszkodót, valamit amiben bizakodhatsz. Hát ez nem olyan volt. Ha a játékunkról kellene írni, akkor ez egy igen rövid Kakasülő lenne, mert játék az konkrétan nem volt. Így jobb híján nézzük Gattuso mivel döngölte földbe Fonsecát és a csapatunkat.

 

A kezdőfelállásokban nem volt meglepetés. A szokásos 3421 nálunk és 4231 odaát. Olyan 7-8 percig voltunk meccsben, amíg mindenki kereste a helyét. Igyekeztünk lendületből játszani és fentmaradni. Volt is 2 vagy 3 labdaszerzésünk magasan, amiből alakultak majdnem helyzetek. Pedro és Mkhitaryan sokat lépett vissza és Veretout ment fel ilyenkor a helyükre. Azaz pontosan azt csináltuk, amit az elmúlt meccseinken.

A Napoliból Mertens imitált zavarást, Insigne és Lozano viszont már valóban komoly védőmunkát végzett. Oké, Insigne csak magához képest, de a mexikói tényleg. Az ő feladatuk volt az építkezésünket indító DM-ek vagy visszalépő támadók zavarása. Tették is becsülettel.

Rohanni és röviden építkezni nem volt helyünk, így Cristante és Spinazzola nyitott egy háziversenyt „reménytelen ívelések” témakörben. És még ez volt a legjobb periódusunk.

Nézzük ennek a versáját. A Nápoly hihetetlen agresszív volt. Majdnem olyan magasan játszottak a szélső védőik, mint Spinazzoláék, pedig ők 4 védővel álltak fel. Ehhez persze kellett az is, hogy Dzekot Koulibaly és Manolas is radírozza egy az egyben. A támadófelállásuk 2143 volt. Lozano és Insigne mindig a félterületeken indult be, egyrészt hogy területet nyisson a szélsővédőknek, másrészt Ibanezt és Mancinit távolra húzzák Cristante-tól.

És ez egyből azt is eredményezte, hogy Karsdorpnak és Spinazzolának muszáj volt védekeznie, ráadásul egy az egyben a védőpárjaikkal szemben. Szintén probléma, hogy Fabian Ruizt és Zielinskit nem tudtuk lelassítani. A két védővonalunk között helyezkedtek. Az első 5 perc után nem mertek kilépni rájuk Ibanezék, Veretout (vagy gyakran Mkhitaryan) és Pellegrini elölről próbálták fogni őket, totál sikertelenül.

Bármerre néztél problémát láttál. Ezek még nem lékek voltak, csak recsegő ropogó eresztékek, deszkák között szivárgó víz. De 8 perc után lehetett látni, hogy nem tudjuk tartani őket: a két védekezni nem tudó „szélsővédőnk” egy az egyben védekezik, Fabian Ruiz (nincs játékos a teljes Serie A-ból, akit jobban akarnék a csapatunkba) és Zielinski lendületből jöhet a védővonalunkra, a 3 CB-re 3 alacsony súlypontú, baromi jól cselező támadó jut. A középpályánkat pedig felfalta a Demme-Ruiz-Zielinski hármas.

Ahányszor Veretout helyett Miki ragadt hátul, pontosan annyi potenciális gólhelyzetük volt. Az egészben az a legszomorúbb, hogy ezt pontosan lehetett előre tudni. Egy példa a meccs elejéről, amiből még nem lett nagy baj, de tök egyértelműen látszik, hogy ez csak idő kérdése:

A védelmünk rendezett, de Veretout helyén Mkhitaryan van. Egyből meg is támadnak azon az oldalon. Ha Miki visszalép Ruizzal, akkor elég szűk területen kialakult volna egy 3v3, ahová még Veretout is visszaérhet besegíteni. Megoldható. Ehelyett az örmény totál szem elől veszíti Fabian Ruizt, akit Veretout vesz űzőbe.

Ez a helyzet nem Ruizra jött ki, de tök szabadon érkezik ő is.

Ebben az akcióban olyan nagyon durva egyéni hibát nem láttam. Spinazzola persze ha kicsit lelkesebb, akkor nem csak beleér az indításba, hanem elrúgja, de igazból nem ez volt a gond, hanem hogy Veretout látszólag ártatlan kilépése után esélyünk sem volt megállítani őket. Pedig semmi extrát nem csináltak: két könnyű passz és pár sprint. Egyszerűen szar az a rendszer, ahol Spinazzolának (és Karsdorpnak) folyamatosan egy-egyezni kell hátul, a legjobb, legélesebb támadódnak pedig az a dolga, hogy felvegye az ellenfél legjobb játékosát. Nyilván nem erre építette a védekezésünket Fonseca, de ha a rendszer (Veretout és Miki helycserélgetése + az öt védő vonalban ragadása) miatt egy meccsen nyolcszor-tízszer ilyen helyzetbe kerülsz, akkor ebből gólt, gólokat fogsz kapni. Törvényszerű.

2 perc múlva Mario Rui Karsdorp mellől ad be tükörsimán és Mertens alig pörget mellé, miközben leginkább Insigne zavarta, aztán újabb 2 perc múlva egy Perdo-Pellegrini pozíció csere után Pedro mellől jön keresztlabda, amiről Lozano alig marad le.

A félidő közepe felé átálltunk védekezésben 541-re, ami lássuk be leginkább tűzoltás volt, lényegi változást nem hozott. Hiába adsz Pedronak és Mkhitaryannak deklaráltan több védőfeladatot, ha nem tudják ellátni. Cserébe totál magunkra húztuk őket. Labdaszerzés után olyan szűk területen tömörült 9 játékosunk, hogy Dzeko maradt az egyetlen kockázatmentes opciónk. Ő viszont 60% passzpontossággal próbált labdát megjátszani és fejpárbajt is mindösszesen egyet nyert. Szar volt, de tök elszigetelten Manolas és/vagy Koulibaly ellen, elég kevesen villogtak volna.

A csapat pedig kezdett fejben is szétesni. Itt tömörülünk 10 méteres sávban kilencen. Rendezetten, tömören, létszámfölényben. Nem lehet gond, ugye?

De amikor Pellegrini kilép, a többiek csak állnak a pozíciójukban. Nulla dinamikával, statikusan, bambán. Lorenzot persze kipasszolják és ő nem indul vissza, hanem először leb@ssza a többieket.

Ismét nem csinált semmi extrát a Napoli, de annyira lassan reagálunk fejben és testben, hogy Mertens ziccer a vége:

Mentálisan így szétesve, ennyire megadva magunkat nagyon rég játszottunk. Fájt látni, főleg hogy az eredmény alapján itt még bőven meccsben voltunk.

Az első félidei játékunknál csak a Digi szünetben vetített maradonás válogatása volt szörnyűbb. De az legalább csak 10 percig tartott.

Valószínűleg Fonseca is azt nézhette, mert a kényszerű Veretout-Villar cserén kívül máson nem változtatott. A támadójátékunk kimerült abban, hogy Spinazzola vagy Pedro megpróbált elfutni és beadni. Összesen 59 passzunk volt a támadóharmadban és 150 előrepasszunk. Nagyjából azokat a mutatókat hoztuk, mint múlt héten a Parma ellenünk. Fájó kimondani, de most is teljesen reális volt a különbség, csak nem a javunkra. Az volt némileg feltűnő, hogy a Villar-Pellegrini párosnál egyértelmű a vertikális tagozódás (Villaré a labda a saját, Pellegrinié az ellenfél térfelén), addig a Veretout-Pellegrini vagy Veretout-Villar felállásoknál cserélgetik a helyüket mélységben. Lehet hogy ez most véletlenül alakult így, de elképzelhető, hogy van mögöttes szándék is.

A legnagyobb helyzetünk egy kontrából adódhatott volna, de az egyik leggyorsabb emberünket futotta le Manolas, akiről persze tudjuk hogy nem lassú, de így is fájt hogy Mkhitaryant verte meg sebességből.

De hogy ne kelljen nagyon idegeskedni emiatt, Spinazzola az egyetlen szerencsétlen védőbe (Demmébe) rúgta a labdát. A támadásainkra tényleg nincs is értelme több időt pazarolni.

A második kapott gól Karsdorp hülyesége volt. Valamiért úgy döntött, hogy fellép letámadni Mario Ruit, de még a közelébe sem ért, mikor elrúgták felette a labdát és onnantól biztos volt a Napoli helyzet, az persze pech, hogy Jesus lába között pont elment a labda.

2-0 után látta elérkezettnek az időt a mester, hogy váltsunk. Cristante lépett egy fél sorral feljebb és visszajött a két szélsővédő kicsit mélyebbre. Így 4231-et próbáltunk játszani a Spinazzola, Jesus, Ibanez, Karsdorp védőnégyessel. Akit ezek után meglep, hogy 4 lett a vége, az tegye fel a kezét. Senki? Akkor összegezzünk.

 

Nem az fájt, hogy kikaptunk, hanem a módja. Ha a 8. perctől üvölt még a kakasülőről is, hogy baj van, akkor ne a egy óra szenvedés után tegyünk már ellene. Fonseca 60 percen keresztül nézte, hogy bohócot csinálnak a csapatából. Pedig egész biztos látta, hogy mi folyik, így az egyetlen logikus magyarázat a tétlenségre, hogy nem volt reális B opciónk. Mert azt azért ne nevezzük annak, hogy a Koulibaly-Manolas darálóba beküldjük árnyékéknek Mkhitaryant, akkor amikor már totál visszaállt az ellenfél. Fonseca másfél év alatt nem tudott letámadást szervezni. Ha hátrányban vagyunk ez rettentően hiányzik. A tehetetlenség és eszköztelenség látszott a játékosok kommunikációján, gesztusain. Verve jöttünk ki a szünetről. Tényleg rossz volt nézni, rossz felidézni is, úgyhogy abba is hagyom.

A kérdés, amire a választ várjuk és ami Fonseca sorsát is eldönti egyértelműen az, hogy képes lesz-e valaha a csapatával egy erősebb ellenfelet legyőzni. Tudunk-e a játékunkkal meglepetést okozni a minőségben legalább a mi szintünkön állóknak? Ha egy ilyen csapatot kell mondani a Serie A mezőnyből, akkor az a Sassuolo. Hogy hogy nem pont ők következnek a jövő héten. Nagyon remélem, hogy egy hét múlva kellemesebb hely lesz a kakasülő. Kitartás!

Forrás: https://asroma.hu

Címkék: AS Roma, Kakasülő, Napoli, Serie A