Kicsit vártunk a Kakasülővel pár meccset, hogy ne mondhassa senki, 1 meccs után mondunk ítéletet Mourinhoról és a csapatról.

Május végén, amikor a Spezia elleni szégyenletes 2-2 után, lebotorkáltunk a kakasülőről, már tudtuk, hogy visszatérésünkkor valami egészen más vár ránk. Négy meccs után azt tényleg látjuk, hogy egészen más, de hogy mi lesz a kifutása, arra a Trabzon elleni párharc, a Serie B-t hatékonyan megidéző Salernitana és a 10 emberes Fiorentina elég kevés támpontot adott. De kihasználva a válogatott szünetet (BROÁFFF….), próbáljunk meg ezek közül szemezgetni.

A mercato eseményeiből az leszűrhető volt, hogy Josénk szinte a teljes középső tengelyt szeretné frissíteni. Így lett új kapusunk, lett új csatárunk, nem lett középső középpályásunk és nem lett Dzekonk sem. Az EB szomorú hozadéka pedig az lett, hogy Spinazzola átmeneti pótlását is meg kellett oldanunk. Most, alig a szezon nulladik pillanata után azt mondanám, hogy jól dolgozott a klub. Olyan játékosok jöttek, akik tényleg erősítik a keretet, de akkor sem ragadnak a nyakunkon, ha nem válnak be.

Plusz a Monchi által ránk akasztott béklyó egy jelentősebb részétől is sikerült megszabadulni. Két sajnálatos momentuma azért volt a nyárnak. Florenzi megtartásáért látszólag semmit nem tettünk. Számomra ez akkor is érthetetlen, ha a „soft” szempontokat nem is nézzük. Ellenérték alig érkezett, közvetlen konkurenst erősítettünk és maradt egy Reynoldsunk cserének.

A másik kevésbé örömteli jelzés a belső középpályás hajkurászásunk. Veretout, Cristante, Darboe, Villar, Diawara. Én nem kérek jobbat. Oké, Diawarát ki lehetett volna árusítani, de ötödiknek Bove is bőven megteszi. A nevek alapján azonban egyértelmű, hogy Mourinho rutinosabb szűrővel szeretne játszani. Így Villar és Darboe jövője is elég kétségesnek tűnik, de bízzunk benne, hogy ki tudják billenteni a mestert ebből az álláspontjából. Mindkét srácot imádom. Komoly értékei lehetnének a klubnak.

Szintén mercatohírekből lehetett következtetni arra, hogy Dzeko helyére nem egy szimpla scorert keresünk, hanem egy olyan játékost, aki kellően fizikális, gyors és a passzjátékban sem fék. Mayoral ezért nem lehetett elsőszámú opció. A bedobott nevek közül egyértelműen Abraham volt a legjobb. Shomurodov személyében ráadásul találtunk valakit, aki egyszemélyben tökéletes helyettese Abrahamnak és ezen felül a pálya szélén is használható. Mayoralhoz pedig azért ragaszkodik a klub, mert kétcsatáros játéknál sokkal hatékonyabb párost alkothat akár Abrahammal, akár az üzbég Messivel, mintha ők lennének együtt pályán. Nagyon variábilis triónak tűnnek.

Kíváncsian vártam, hogy a sok „ha”-ból, találgatásból és előzetes okoskodásból mit látunk viszont a pályán. Lement négy meccsünk, de taktikai részletekről, sémákról felesleges lenne beszélni. Egyrészt a bevezetőben említett okok miatt (nem játszottunk még komoly ellenfél ellen), másrészt mert a válogatott szünetig eltelt időszak minden nagyobb klub életében még a felkészülés (azaz a nyár) része.

De van pár dolog, ami azért már most is látszik. A védekezésünk a törökországi kirándulásunk kivételével nagyon pontosan működik. Hatalmas előrelépés a tavalyi évhez képest Abraham megjelenése. Igen, a csodacsatárunké védekezésben. Aktívan és intenzíven vesz részt a védőmunkában, letámadásban. Pellegrini hatékonysága is egyből szintet lépett ezzel. Ők ketten felügyelik a középső védőket és a pálya közepére vezető passzsávokat. Nézzük először, hogy letámadásban mit jelent Lincoln (copyright by tomm) jelenléte.

Csak az egyikük léphet fel emberre, a másiknak a passzopciókat kell zárnia. Tökéletesen működnek együtt. A firenzeiek Milenkovic-Igor-Pulgar középső triója azért legalább egy jó átlagos szintet képvisel, de őket is megfojtották Lorenzoék.

Ahhoz persze, hogy a Pellegrini-Tammy páros 3 embert tudjon zavarni illetve a Cristante-Veretout DM kettős ilyen relatív hosszú csapatnál is zárja a teljes mögöttük és a védők között megnyíló területet, sok mozgásra és gyakori sprintekre van szükség.

Az ő melójuk elengedhetetlen ahhoz, hogy a védekezni kevésbé tudó szélsőinknek ne kelljen nagyobb területen dolgozni védekezésben. Ennél a szituációnál Mkhitaryan pressingje hozza meg a labdaeladást, de a kulcs Abraham és Veretout mozgása volt.

Nem véletlen, hogy Abraham és Veretout sem töltött még végig 90 percet pályán. És ez is magyarázza, hogy Mourinho miért szeretett volna egy harcedzett DM-et igazolni a mercato utolsó pillanatáig. Mondjuk NZonzi itt maradt :)

A saját térfeles védekezésünk is láthatóan jól megkomponált. Abban semmi meglepő nincs, hogy Mourinho kicsit sem szégyell mélyen visszaállni akárki ellen, akárhol. Mivel sem a törökök, sem a salernoiak nem tudták megbontani a felállt védelmünket, megint a Fiorentina elleni meccsről következik egy jelenet.

Itt egy meglepően jó és összehangolt váltást kivitelezett Mkhitaryan és Vina, akik szerintem 2 hete még a másik létezéséről is alig tudtak.

Persze van olyan ellenfél, ahol ez a csere nem oldotta volna meg a védekezésünk elcsúszását. De a Fiorentina még nem az volt.

Munka még lesz a védekezésünkkel, de jó látni a tervszerűséget és azt, hogy mindenki tudja mi a dolga. Folyamatos a kommunikáció a játékosok és az edző között. Működni látszik a dolog, de azért köszönjük meg Fortunának, hogy a merda csak szeptember végén jön a pofonért.

A labdakihozatalunknál és támadásépítésünknél két dolog szembetűnő. Mourinho igyekszik a lehető legjobban megnyújtani vertikálisan a pályát. Ennek leglátványosabb jele a sok hosszú indítás. A hosszú labdáink aránya úgy is 18%-ról 20%-ra nőtt, hogy eddig többnyire betömörülő védelmek ellen játszottunk. Minden ötödik passzunk hosszabb, mint 30 yard (azaz kb. 27m). Szintén nőtt a magas labdáink aránya, pedig kevesebb beadással végződő támadásunk van, mint tavaly. Persze ilyen kis mintánál óvatosan kell bánni a statisztikai mutatókkal, így nem is akarok ebben elveszni. A szemteszt is azt támasztja alá, hogy Mancininek, Cristanténak és Veretoutnak is feladata a szélsők és Abraham futtatása. Szintén a mezőny széthúzását szolgálja, hogy Lincoln barátunk egyfolytában az ellenfél védővonalában, gyakran még azon is túl mozog. Persze így sokkal kevesebb labdaérintése van, mint Dzekonak volt (na jó, még egy utolsó statisztika. Dzekonak tavaly 27,5 volt az átlaga 90 percre vetítve, Abrahamnak idén 15,3), de helyet teremt a többieknek. Míg Dzeko egyfajta 9,5-est játszott a sok visszalépésével, Abraham klasszikus 9-es.

A másik szembetűnő dolog Pellegrini szerepköre. Látszólag teljesen szabadon játszik. Gyakran visszalép Cristante mellé (szinte a védőink vonalába) a labdakihozataloknál, máskor pedig a leshatáron helyezkedik. A pálya mindkét oldalán feltűnik. És láthatóan lubickol ebben a szerepkörben.

Úgy tűnik, hogy az idei Kakasülőkben sokkal kevesebb szó esik majd formációkról, felállásokról. Hallgatva és nézve az új portugál mesterünket, egyre inkább osztom azoknak a véleményét, hogy Mourinhonál teljesen felesleges taktikáról beszélni. Van persze a jó előre beharangozott 4231 és vannak láthatóan jól begyakorolt mozgások, de mindez háttérbe szorul a szemlélet és a játékhoz való hozzáálláshoz képest. Ha egy szóval kellene jellemezni a stílusát, akkor az nálam nem a védekezés, nem a szervezettség vagy a kontrafoci lenne, hanem az INTENZITÁS. És ez nem merül ki abban, hogy többet sprinteltünk minden meccsünkön, mint az ellenfelek. Szinte keresik a játékosaink a párharcokat, hatalmas energiával játszanak és sokkal gyorsabban járatjuk a labdát, mint tavaly. Így érthető az is, hogy a tavalyi harmincpluszos támadó szekciónkat (Dzeko 35, Pedro 33, Mkhitaryan 32) igyekeztünk megfiatalítani. A sebesség és az agresszivitás a gyengébb ellenfelek ellen hatékony fegyver. Tökéletesen példázta ezt a Salernitana elleni negyedik gólunk. A Pellegrini lövést megelőző fél percben háromszor szereztünk labdát az ellenfél térfelén (Shomurodov, Karsdorp és Abraham), majd egy lecsúszott Tammy lövést futott be Veretout és tett vissza parádésan a csékának. De nem ez volt a kedvenc idei gólom, sőt nem is Abraham bombája. A második Salernitana elleni gólunkat muszáj ide betennem, már csak azért is, mert végre találtam egy olyan kameraállást, ahonnan a teljes csapat látszik.

Mindenki a helyén, de eltelik 20 másodperc és igazából már fogalmam sincs milyen felállást látunk. De a salernói védőknek se:

Jön 3 passz 2 másodperc alatt….

… és a gólkirályjelöltünk laza befejezése:

Érdekes kettősség jellemezte az eddigi meccseinket. A védekezésünk precíz, részletesen megkomponált, olyan spallettis. A támadójátékunk viszont bőven teret enged az egyéni képességeknek. Pellegrini kivételével a mozgások, helyezkedések mutatnak visszatérő mintákat, de a támadóharmadban láthatóan épít a játékosaink intuícióira. Sőt azt gondolom, hogy ez az elsődleges mozgatója játékunknak. Persze elképzelhető, hogy a későbbiekben ez változik, de amíg Pellegrini és Abraham ilyen formában játszik, nem feltétlenül szükséges részletesebb kottából, szűkebb keretek között tenniük. Kicsit olyan Mourinho mostani Romája, mintha Nagelsmann és Verebes Józsi bácsi együtt rakták volna össze.

Két bajnoki és két Konferencia Liga meccs után, ráadásul úgy hogy az egyetlen közepes ellenfelünk ellen kiállításokkal tarkított meccset játszottunk, elég merész dolog lenne komolyabb következtetéseket levonni a játékunkról. De ahogy írtam is, Mourinho jelentősége nem a tökéletesre csiszolt csapatmozgásokról és taktikai felkészültségben rejlik. Ahhoz viszont ez a 4 meccs is elég volt, hogy egyértelműen lássuk mi az ami egész biztosan megváltozott. Igen, a 3421-ből 4231 lett, de mit számít ez az arcokhoz, a gesztusokhoz és az érzésekhez képest?

Folytassa Mou!

Forrás: https://asroma.hu

Címkék: AS Roma, Kakasülő