asroma.hu
Fordulatos mérkőzést hozott a vasárnapi Roma-Inter, ez jól látható volt a TV-ben, de milyen volt látni a kakasülőről?
Újabb rangadó, győzelem nélkül és a klasszikus félig tele vagy félig üres a pohár kérdéssel. A Kakasülő nézőpontjából mindenképp félig tele a pohár, hisz végre volt (látható) változás a játékunkban, amiről lehet írni. De hogy a szezonunk szempontjából örüljünk-e a megszerzett pontnak vagy bánkódjunk az elhullajtott kettő miatt, azt mindenki egyéni habitusa és várakozásai szerint döntheti el. Ebbe most sem akarok beleszólni, csupán kiemelnék néhány számomra érdekes részletet, amelyek szerintem fontos szerepet játszottak a végeredmény kialakulásában.
Ismét a Zaniolo nélküli legjobb csaptunk futott ki a gyepre. Az összes on- és offline médium beírta a szokásos 3421-es felállást. Aki pedig látott idén már Roma meccset, kapásból tudta, hogy ez támadásban 3241, védekezésben pedig 5221 lesz. És kapásból tévedtünk is. Na nem nagyot, de a védekezésünk most kicsit másképp tagozódott.
Idén eddig egyszer álltunk fel így, a Genoa egyenlítése után, amikor az ellenfél két ékkel és egy mögöttük mozgó AM-mel játszott. Akkor Cristante került a rombusz hátsó csúcsára és be is jött a váltás, mert onnantól az ellenfélnek mindösszesen két veszélytelen Destro lövésre futotta, mi pedig gyorsan gólt rúgtunk. A Barella, Lautaro, Lukaku trió viszont nagyon más polc, mint a Pandev, Scamacca, Detro hármas. De pár dolog lényegesen jobban alakult, mint vártam volna. Először is Villar fantasztikusan focizott. Több, mint 12km-t futott és ugyan nem kiemelkedők a védő statisztikái, de gyakorlatilag mindenhol ott volt.
És jól sikerült az Inter játékának tördelése is. Olyat én még idén nem láttam a csapattól, hogy egy szervezőre ilyen egyértelműen koncentráltunk volna. JOSBOMO hívta fel rá a fórumolvasók figyelmét, milyen szorosan követi Veretout Brozovicot. És valóban így történet az első perctől kezdődően.
A szélsővédőink is magasabban vették fel az embereiket, mint szoktuk. Pár apró változtatás volt ez, de mind működött. Az első 25 percben közel hibátlanul játszottunk. Az emberezésnek persze van kockázata, így egy Lautaro Martinez-Mancini versenyfutás, egy Smalling-Lukaku fejpárbaj vagy egy Hakimi beindulás Spinazzola mögé rendesen emelte a pulzusszámomat, de ha el is veszítettünk egy-egy párharcot, attól a rendszer még működött. Az idei év legjobb fél óráját hozta a csapat védekezésben.
Támadásban persze nem villogtunk, de egy Conte csapat ellen meglepő lett volna. Az Inter a rangadókon rá jellemző „álljunk vissza, nézzük meg mit tudnak” jelszóval csalta a focit a meccs elején. A védekezésük kísértetiesen hasonlított a korábbi fordulók Romájára. Vonalban 5 védő, előttük Villar és Veretout szerepében Brozovic és Vidal, még feljebb pedig Pedro=Barella, Miki=Lautaro, Dzeko=Lukaku megfeleltetésekkel.
Középen nem is próbálkoztunk. Pellegrini és Mkhitaryan is kihúzódott, hogy valamelyik oldalon a fellépő CB-vel (Ibanez vagy Mancini) és Veretoutval együtt létszámfölényt alakítsunk ki. Ha alakult is ki ilyesmi, olyan szűk volt a terület, hogy veszélyesen építkezni nem tudtunk. Ezzel ki is húzták az egyik alapjátékunkat. A másik eszköz ugye Dzeko megjátszása lenne és az általa lekészített labdákból gyors támadásbefejezések. Skriniar személyében a bosnyákunkra a liga egyik legjobb emberező védője figyelt, így ez sem működött.
Sokadszor működött viszont a tranzíciós játékunk. Előre is elnézést, ha valakinek szájbarágós, de pár szót róla, hogy mi ez. Transition=átmenet. Minden labdajátéknál kétféle átmenet létezhet: támadás->védekezés illetve védekezés->támadás. Amikor egy csapat labdát veszít vagy szerez, jó eséllyel rendezetlenebb az ellenfele, mint tartósabb labdabirtoklás során. Vannak olyan labdajátékok, ahol ez nagyon gyakori szituáció (pl klasszikusan ilyen a kosárlabda), de a fociban is az elmúlt években sok csapat tudatosan ezekre a helyzetekre koncentrálja a támadójátékát. Ezt az átmeneti rendezettlenséget próbálja kihasználni a labdát szerző csapat. A legfontosabb készségek az eredményes műveléséhez a gyors játék és a tudatos vertikális mozgás. Mkhitaryan, Pellegrini, Pedro, Veretout, Karsdorp vagy Spinazzola kitűnő alapanyag ehhez a focihoz. Nem véletlen, hogy idén számtalan ilyen akciónk futott. Conte csapat ellen azért ritkán nyílik alkalma az ellenfélnek rendezetlen védelmet támadni, de most az első kínálkozó lehetőséget kihasználtuk.
15:50 és 15:58 között (értsd perc:másodperc formátumban J) öt alakalommal változott a labdát „birtokló” csapat kiléte. 15:58-nál jött Veretout látványosan szép szerelése Barella ellen. A fagyi itt nyalt vissza az Internek, mert épp ők akartak kontrázni, így nagyon megnyúlt a csapatuk.
És innentől vagy minden mozgásunk tudatos vagy szerencsére pont mindenki arra rohant, amerre pont kellett. Hajlok az előbbire.
A végén Pellegrininek baromi nagy mákja volt. No nem azért, mert megpattant a lövés, hanem mert kizárólag a gól miatt úszott meg egy nagyon csúnya leb@szást Dzekotól.
A történet vége 16:10-nál egy gól, azaz 20 mp elég volt pár labdaeladáshoz, egy megakasztott és egy végigvitt támadáshoz. És persze megpattant a lövés, de maga az akció gyönyörű volt. Az idei évben rengeteg a hasonló gyors támadásunk. Kell is, mert eredményesen letámadni nem tudunk, így ezek a visszatámadások jelentik azt a pluszt, amire nagyon nehéz készülni. Még egy olyan tudatosan helyezkedő csapat is belerohanhat a késünkbe, amilyen a vasárnapi Inter volt. Sehol nem hibáztak, mégis gólt kaptak. Itt még rózsaszín bordó-sárga volt a világ.
Kevés dolog okoz akkora örömöt, mint amikor egy védekezés jól működik, így elnézést az ismétlésért, de beteszek még három kockát az első félidei védekezésünkből.
Veretout a társak jó helyezkedésével megspórolt 4-5 méter futást és nyert 2-3 mp-et. Ennyi kellett ahhoz, hogy időben kiérjen Brozovicra pár pillanattal később.
Kis győzelem volt, de kellett, mert így Barella 1-2 másodperccel később kap csak labdát, ami elég idő Ibaneznek és Spinazzolának.
A labda innen szépen visszakerült Handanovichoz, majd a frusztráció/tehetetlenség erős jeleként Brozovic felívelte.
És itt nem Bologna vagy Crotone ellen kellett védekezni, hanem a minőségben közfelkiáltásosan előttünk járó Inter ellen. Sok ilyen apró győzelmünk volt az első félidőben, így hiába birtokolta sokkal többet az 30. perctől a labdát az Inter, igazából csak a rögzített helyzeteknél kellett izgulnunk.
Hogy mégse legyen felhőtlen az örömünk, arról Di Bello gondoskodott. Az első félidő hosszabbításában felsárgázta Smallingot, egy totál ártalmatlan szituációban, úgy hogy előtte Ibanezt rúgta agyon Hakimi, az Inter alapvonalánál. Ez a bírói hiba alapvetően befolyásolta az angol játékát, mert innentől kezdve csak nagyon óvatosan léphetett (volna) ki a védővonalból. Az ugyanis nála alapvetés (lásd a Sampdoria meccs vonatkozó részletét), hogy ha kilép és lefordulnak róla, akkor szabálytalankodik. Lassabban fordul és mozog is, mint Mancini és Ibanez, plusz ő van középen, azaz a legérzékenyebb helyen. A másik két CB néha megpróbál szabályosan visszamozogni, de ilyet Smallingtól nem nagyon láttam még. Utólagos okoskodásnak tűnhet, de higgyétek el volt ennek bőven része abban, hogy második félidőt annyira passzívan kezdtük és ezzel helyet adtunk Contééknak. Az eset súlyát egyébként a játékosok viselkedése is mutatta. Ritkán reagálunk ilyen indulatosan, öten-hatan egy szimpla sárga miatt.
A második félidő elején történtekre így is nehéz magyarázatot találni. A pszichológiához nagyon nem értek, így maradnék a konkrétan látható jeleknél. Az Inter letámadásra váltott.
Hét, sőt esetenként nyolc emberrel jöttek át a térfelünkre. A 47. percben Skriniar például 25 méterre a kapunktól fejelt el egy labdát. Persze ez sincs kockázat nélkül.
A legnagyobb sanszunk a gólra ez a kontra volt, de amíg nem kezdtünk nagyon megijedni az „új” Intertől, 2-3 ígéretes támadást indíthattunk volna. Indítás helyett érthetetlenül passzívak voltunk. Ami viszont várható változtatás volt, az az ékek elváltása. Smalling a lapja miatt inkább a könnyebben fogható Lautaroval mozgott együtt. Ennek „köszönhetjük” hogy Pau Lopez végrehajtotta római karrierjének legnagyobb védését. Komolyabb összeget tennék rá, hogy Roma mezben ennél nagyobbat már nem látunk tőle.
Ez még szerencsére kimaradt:
Apró szépséghiba, hogy a szabályok legújabb (idióta) értelmezése szerint, Ibanez sárgának és Inter 11-esnek kellett volna következnie, mert a labda Lautaro lövése után játékban maradt, Ibanez pedig agyonrúgta a csatárt. Di Bello bizonyította, hogy nem csaló, csak szimplán szar bíró.
És ugyanezt erősítette meg az 56. percben is, amikor a sokadik Hakimi-Spinazzola találkozó után szögletet adott kirúgás helyett. Azt tudtuk, hogy az Inter a leggólerősebb csapat a ligában szögletekből. Ha másért nem, ezért biztos készültünk rájuk. Jött egy olyan variáció, amit már ezen a meccsen is próbáltak eladni: Lukaku az ötösön kicsit kívül, a kapuval szemben, erőből dolgozik. Az egyik torony védő (De Vrij vagy Skriniar) mögötte áll két-három lépéssel és az ötös vonalával párhuzamosan fut át a rövidre, a másik pedig a 11espontról indul Lukaku mögé. A 31. percben De Vrij elől Pau Lopez ütötte el a labdát, de embere akkor sem volt a vendég védőnek. Ha jól látom, akkor vegyesen védekezünk szögletnél (Dzeko, Mancini és Smalling területet véd), Ibanez emberezik. A brazilunk ellépett előre De Vrij irányába, Smalling és Mancini is Lukakut figyelte, így a Veretout mellől induló Skriniar tök tisztán fejelhetett, mert ez a labda most gyorsabb és kevésbé volt mély, mint amire a kapusunk az első félidőben kilépett. Azaz másodszor is üresen hagytuk az ellenfél egyik legjobban fejelő játékosát. Meg is büntettek. Nem különösebben figyelem a pontrúgásinkat, de ha valakit meg kellene nevezni, akkor ez szerintem Smalling zónája volt.
Aztán jött az a 10 perc, ahol az érintettet is beleértve mindenki azt várta, hogy Fonseca lehozza az erejével teljesen elkészülő Spinazzolát. Egy kontránál szimplán megállt, mert elfáradt, Veretout meg csak pislogott, hogy hol a társ. Aztán Hakimi az 57. percben mellőle indult az Inter 16-osának magasságában és mikor ellőtte a labdát a rövidre az ötösünk magasságába, Spinazzola valószínűleg még nem ért vissza a térfelünkre. Aztán Lautaro Martinez vett át mellette egy keresztlabdát a kaputól pár méterre. Az argentin hármat lépett, amíg a védőnk alig egyet. A csere nem jött, a 63. perc viszont igen.
Karsdorp még szét is tárta idegesen a kezét, mint aki haragszik a többiekre, hogy nem azt csinálták, ami meg volt beszélve. Komolyan elbizonytalanított engem is, hogy nem ő a hülye.
Az Inter támadás lendülete ráadásul itt meg is törik, mert Lautaro visszafele indul:
A bal oldalunk úgy is ementáli, hogy Ibanez kockáztatott és kilépett az érkezők elé.
Számomra megmagyarázhatatlan, hogy mi történt az 50. és a 63. perc között. Az Internek 4 nagy helyzete is volt, miközben mi nem csak dekoncentráltnak, hanem fizikailag is fáradtnak tűntünk. Ha ez valóban így lett volna, akkor kizárt, hogy innen egyenlítsünk. Mégis megtörténet. Méghozzá úgy, hogy a durva kitámadásunk ellenére a milánóiaknak innentől nem volt helyzetük, de még egy aprócska kaput elkerülő lövésük sem. Lenulláztuk a negyed órán át fékezhetetlennek tűnő támadógépezetet. És nem csak ők fékeztek le, hanem mi is összeerőlködtünk pár helyzetet. 9-0-ra nyertük az utolsó 20 perc kapura lövési statisztikáját.
Persze kellett ehhez Conte is, aki van annyira olasz edző, hogy rangadót jobban szeressen 2-1-re nyerni, mint 6-3-ra. Ő szorosabbra fogta a gyeplőt, Fonseca pedig a lovak közé dobta. A portugálunk ugyan posztra cserélgetett, de akik beálltak lényegesen magasabban játszottak, mint a leváltottak.
A cseréink mindegyike 10-12 méterrel közelebb helyezkedett Handanovic kapujához, mit akik helyére érkeztek. Az átlagos csapatmagasság (labdával) 46,7 méterről 59,2 méterre nőtt, azaz durván átköltöztünk az Inter térfelére. Összehasonlításképp, amikor a Sampdoria ellen nagyon mentünk a győztes gólért, a második félidőben 51,6 méteren játszottunk.
Szintén meglepő, hogy az elvileg nálunk sokkal jobban letámadó és a meccs kritikus időszakában valóban jól pressingelő Intert magasan felülmúltuk a letámadás intenzitását talán legjobban mutató PPDA értékben: 11.6-14.6 ide. Azaz hárommal kevesebb passzt engedtünk nyomás nélkül, mint Contéék. Igaz, az intenzitás nem egyenlő a hatékonysággal. Az is a fölényünket mutatja, hogy 159-125 volt a támadóharmadban történt labdaérintések aránya a javunkra, amit mondjuk jelentősen árnyal, hogy a 16-oson belül már ugyanez 28-37 oda.
Nem is titkolom, hogy azért kerestem rá ezekre a statisztikai mutatókra, mert másodszor megnézve sem tudtam eldönteni, hogy felülről vagy alulról játszottunk ikszet egy nálunk erősebb csapat ellen. A helyzetek minősége alapján azt kell, hogy mondjam inkább mi örülhettünk az egy pontnak, pedig 15-20 percet leszámítva az történt a pályán, amit látni szerettünk volna.
Ugyanakkor nehéz feledni ezeket a negyedórás leolvadásokat, amikor úgy robognak át rajtunk, mint M. Richárd a piroson. És nehéz ezen annyival túllépni, hogy ettől is Roma, a Roma. Követelhetnénk Fonseca fejét emiatt, ha nem tapasztaltuk volna máskor, más edzőkkel is hasonlót. Utálom az állandó gyomorgörcsöt, ami még egy agyonnyert meccs közben is elfog, hisz bármikor jöhet az a 10 perc….
Szóval az én poharam most inkább félig üres, annak ellenére is, hogy Fonseca készült az Interre és nem is húzott rosszakat. Csak épp a legnagyobb problémánkon nem tud úrrá lenni, így ezeknek az összeomlásoknak köszönhetően, vesztett pontokban már nincs meg a BL-hely. Ha vissza akarunk kapaszkodni, muszáj lesz végre rangadót nyerni. MUSZÁJ, legfőképp mert jön a Lazio. Merda verésre fel!
Forrás: https://asroma.hu
