Riccardi nagyon boldog, hogy bemutatkozhatott a felnőtt csapatban

Riccardi nagyon boldog, hogy bemutatkozhatott a felnőtt csapatban

A 17 éves játékos a Virtus Entella elleni kupameccsen debütált a Roma felnőtt csapatában.

Riccardi az utolsó 10 percre állt be csereként, miután Eusebio Di Francesco kicsit közelebbről szerette volna látni a Primavera egyik csillagát.

A fiatal középpályás néhányszor már tagja volt a bővebb keretnek a szezon során, azonban most először léphetett ténylegesen is pályára tétmérkőzésen, amit bevallása szerint biztosan nem fog elfelejteni sosem.

"Már az csodálatos volt, hogy néhányszor a kispadon ülhettem bajnokikon."- ismerte el Riccardi a Roma TV-nek.

"Aztán pályára lépni, az Olasz Kupában, végre bemutatkozni - ez még sokkal izgalmasabb."

"Előzőleg már gondoltam arra, hogy talán lehetőséget kapok majd, aztán a második félidőben, amikor szóltak, hogy hagyjam abba a melegítést, a szívem nagyon hevesen kezdett el verni, és libabőrös lettem!"

"Az edző azt kérte tőlem, hogy maradjak nyugodt, és csak játsszam előre a labdát úgy, ahogy szoktam, ahogy tudom."

Riccardi a Primaverában már többször bebizonyította, hogy mennyire sokoldalú játékos, hiszen szerepelt védekező középpályásként, és előretolt középpályásként is.

"Akárhol szeretné az edző, én ott fogok játszani. Ma azt kérte tőlem a mester, hogy kicsit hátrébb, visszavontabban futballozzak, és én ennek nagyon örülök."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Riccardi, Virtus Entella, Olasz Kupa