Mourinho: Az első 5 perctől eltekintve jó teljesítményt nyújtottunk

Mourinho: Az első 5 perctől eltekintve jó teljesítményt nyújtottunk

Jose Mourinho előszőr tért vissza másik olasz csapat vezetőedzőjeként előző sikerei helyszínére, azonban a Romával nem sikerült kiharcolnia a továbbjutást.

A kupameccs melyik eleme volt meghatározó: az érzelmi oldal vagy a futball a pályán?

"Ez két teljesen különböző aspektus, amelyek együtt tudnak létezni. Az, ahogyan itt fogadtak, ahogyan Zhang {az Inter elnöke], Marotta úr [az Inter korábbi elnöke] és Javier [Zanetti] fogadott, és az a gyönyörű ajándék, amit a meccs előtt kaptam tőlük... ez az érzelmi oldal, amit csak megköszönni tudok nekik, és ami elől sosem tudnék elbújni. A kapcsolatom az Interrel és az emberekkel örök, ezt nem lehet letagadni."

"De ide azért jöttem, hogy nyerjek, a Romámért vagyok itt, és az én népem most a Roma-szurkolók. Nem tudtuk megnyerni a mérkőzést. Nem szabad elfelejtenünk az első öt percet, de ha valahogy ki tudnám zárni a fejemből azt az öt percet, akkor azt mondanám, hogy a Roma nagyon jól játszott egy olyan csapat ellen, amely ellen nem könnyű jól játszani."

"Az első félidőben két nagy lehetőségünk is volt a gólszerzésre. A második félidőben minden egyes perc elteltével egyre inkább a mi javunkra fordult a játék: mi irányítottunk, jól presszionáltunk, jól fedeztünk a középpályán, majd elkezdtünk minőségben támadni az utolsó harmadban. Nem sok tiszta helyzetet alakítottunk ki, de ez azért van, mert nyilvánvalóan az Internek nagyszerű védői vannak, akik nagyon jók egy az egy ellen. Ettől függetlenül jó teljesítmény volt."

"A második gól egyértelműen megváltoztatta a játékot, és szerintem a játékvezető számára is. Taktikailag nagyon jó volt: 2-0-ig egy irányba bíráskodott, aztán elkezdett máshogyan bíráskodni. A játékvezetők a taktikával is jól tudnak bánni, és szerintem ma este nagyon ügyes volt."

Még akkor is, ha a meccs közben megbüntette..

"Igen, ez jól mutat az önéletrajzban. Egy Mourinhónak felmutatott sárga lap nagy dolog egy játékvezető önéletrajzában."

A mérkőzés előtt Tiago Pinto azt mondta, hogy Nicolo Zaniolót védeni kellene, és hogy nem érdemel olyan bánásmódot, mint amit kapott...

"Nem fogok erről többet beszélni, mert a dolgok nem változnak. A szezon kezdete óta így van ez. Ezért mondtam, hogy a játékvezető nagyon okos volt: az összes sárga lapra gondolok, ami volt, és azokra is, amiket nem adtak meg. Nekünk nagyon könnyű őket összeszedni úgy tűnik. De miután 2-0 volt, megváltozott a játék, és másképp fütyült bizonyos esetekben. Erre csak egy igazán jó játékvezető képes, és ő egy igazán jó bíró."

Elmondaná, hogy mi volt az az ajándék, amit az Intertől kapott?

"A stadion gyönyörű makettjét - azt hiszem, ezüstből és kristályból készült - a 'San Siro az otthonod' felirattal. És igen, számomra mindig is az otthonom lesz. De nem akarom, hogy az emberek elfelejtsék, hogy most a Roma az otthonom. Szeretem a Romámat, és nagyon szomorú vagyok most, mert kikaptunk".

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Mourinho, Inter, Olasz Kupa