Fonseca a kupakiesésről

Fonseca a kupakiesésről

A Roma meglepetésre hazai pályán kapott ki a Speziától és ezzel búcsúzott az Olasz Kupától.

Kezdjük a legnagyobb hibával, a 6. cserével a hosszabbításban.

"Amennyiben ez probléma, úgy ezt meg fogjuk beszélni belsőleg."

Már 15 perc után 0:2-t mutatott az eredményjelző - hogy történt?

"Nagyon rosszul kezdődött számunkra a mérkőzés, a tizenegyes, majd egy olyan szituáció, amit nagyon nehéz igazán megérteni. A csapat viszont jól reagált, jól játszottak, helyzeteket alakítottak ki, és teljesen más is lehetett volna az eredmény. Nagyon sok helyzetet elpuskáztunk, aztán jött a két kiállítás, onnantól nagyon nehéz dolgunk lett."

Hogyan lehet ebből felállni?

"Nehéz pillanatok ezek. Szerettünk volna továbbjutni a kupában, de egy rossz szavam nem lehet a srácok hozzáállására. Most már a következő meccsel kell foglalkoznunk."

Soha nem gondolt arra, hogy Dzekót felküldje Mayoral mellé?

"Nem - sok helyzetünk volt, amik megváltoztathatták volna az egész mérkőzést. Szerintem például a derbin sem játszottunk jól, ahol változtattam és két csatár volt elől. Ezzel a felállással sok helyzetünk volt, szóval nem ezzel volt gond most."

A legutóbbi 3 meccsen 9 gólt kapott a csapat, ez túl sok...

"Mi szeretünk hátulról építkezni, viszont a mostani gólokat nem emiatt kaptuk, mind hosszú indításból született."

Bryan Cristante látványosan szenvedett a középső védő posztján, miért tette erre a posztra?

"Elsősorban szeretném megjegyezni, hogy a Spezia nem csinált túl sok mindent a 90 perc során, Bryan pedig nagyon jól védekezett. Egy ilyen csapat ellen, mint a Spezia, amelyik szeret magasan védekezni, Bryan labdakihozatala nagyon fontos. Sok jó meccset játszott már ezen a poszton."

Most olyan játékosokra lenne szükség, akik hamar elfelejtik ezt a vereséget. Van vezére a csapatnak?

"Az Atalanta, Napoli és a Lazio ellen mikor gólokat kaptunk, nem tudtunk felállni a padlóról. Most viszont sikerült 2:0-ról felállnunk, és látszott a csapaton, hogy változtatni akar. Nehéz pillanatok ezek, ami minden csapat életében eljön, de a csapat megmutatta, hogy elég jók vagyunk, mert akár nyerhettünk is volna."

Érzi magán a nyomást?

"A jövőm azóta vita tárgya, hogy itt vagyok. A bajnokságban elfoglalt pozíciónk ad bátorságot, hiszen ott vagyunk, ahol lenni akartunk, és én bízom a csapatomban."

Lesznek új igazolások?

"Mindannyian dolgozunk rajta."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Spezia, Olasz Kupa