Spalletti: Remélem, hogy El Shaarawy őrültsége ragadós lesz

Spalletti: Remélem, hogy El Shaarawy őrültsége ragadós lesz

Megszerezte első győzelmét a Luciano Spalletti vezette Roma, miután az újonc Frosinonét 3:1-re legyőzte hazai pályán.

Ez volt az idei év első győzelme a fővárosi csapat számára és a tar mester reméli, az El Shaarawy féle őrület átragad majd a többiekre is.

"Nagyon megfogott, amikor a lefújást követően a srácok mind egy kupacban lógtak egymáson, az olyan volt, mintha lekerült volna a teher a vállakról. Ez is jól mutatja, hogy milyen pszichológiai állapotban volt ez a csapat."- kezdte Spalletti a meccs után.

"Sok mindent gyakoroltunk az edzéseken, aztán a meccsen már nem tudtuk azt megcsinálni, amire képesek vagyunk."

"Ma láttam három gólt, pár remek gólszerzési lehetőséget és azt, hogy nagyon okosan kontrolláltuk a mérkőzést. Vezetésnél látszott, hogy a csapat élvezi a játékot, mert tudták, hogy az eredmény már biztonságban van és elmúlt a teher."

El Shaarawy bemutatkozása nem is sikerülhetett volna jobban, miután gólt szerzett és nem is akármilyet, hiszen sarokkal továbbította a labdát az ellenfél kapujába.

"Kívülről jött, hatalmas volt a lelkesedése és volt benne valami plusz, ami megengedte, hogy valami különlegeset is megpróbáljon. Jól érzi itt magát, örül, hogy részese lehet ennek a családnak, ennek a klubnak, ezért volt benne kurázsi, hogy valami őrültséget csináljon. Remélhetőleg ez át fog ragadni a többiekre is."

A Roma láthatóan magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, amikor Francesco Totti csereként pályára lépett és ezzel a csapat majdnem ahhoz a régi, csatárok nélküli stílushoz tért vissza, amit már korábbi római edzősködése idején is játszott a Roma.

"Amikor Francesco ebben a pozícióban játszik és nála van a labda, ő az egyetlen, aki nem érzi a nyomást. Mindig megtalálja a sarkokat a meccseken és az edzéseken, mert az ő történelme, a tudása, tehetsége, képessége és magabiztossága ezt lehetővé teszi. Vannak pillanatok, amikor Francesco nem tudja megcsinálni azt, amit Dzeko tud, miközben a koránál fogva már nem bír teljes 90 percet ilyen színvonalon."

Ervin Zukanovic is azonnal bemutatkozott a csapatban, míg Rüdiger egy sokkal korszerűbb jobbszélső poszton mutatkozott be.

"Beszéltem Rüdigerrel és még sosem játszott szélsőt, de nagyon jól megoldotta a feladatát és ezzel extra fegyverhez juttatott bennünket. Zukanovic kicsit hátrébb helyezkedett, így mindig volt 3 védő hátul, amikor le kellett fedni a területet és 4, amikor védekezni kellett."

"Vannak a Serie A-ban olyan remek edzők, akik tudják, hogy mit kell játszani egy szilárd, merev rendszerrel szemben, szóval nekünk is igazodnunk kell és sokkal képlékenyebbnek kell lennünk. A Frosinone azt tette, amit most minden csapat csinál, látták, hogy szenvedünk, ezért lecsaptak ránk, ezáltal mi elkezdtünk aggódni és visszavonultunk. Amikor az ellenfél agresszív, akkor le kell rájuk csapni, gyors labdajáratással ki kell használni a felkészületlenségüket. Viszont tennünk kell valamit a bekapott gólok miatt is."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Luciano Spalletti, Serie A, Frosinone