Nyári körbetekintő

Minden úgy kezdődött, hogy vége lett a bajnokságnak. Május 20-án zártuk egy nem túl látványosra sikerült mérkőzéssel a tavalyi szezont, és ha nem is a meccsen mutatott játék, vagy a fölényes győzelem miatt, de mindenképpen büszkén indulhattunk neki a nyári pihenőnek. Elértük ugyanis a szezon előtt kitűzött célt, biztosítottuk a helyünket a következő (most már idei) évi Bajnokok Ligájában, sőt a tavaszi kupamenetelés azt gondolom mindenki képzeletét felülmúlta. Reális talajon maradva, nem hiszem, hogy bárkinek is hiányérzete lehetett.

Ezután indult meg a nyári világbajnokság átigazolási őrület és sportigazgatónk nagyobb hévvel vetette bele magát a sűrűjébe, mint ahogy arra számíthattunk. Június végére nem kevesebb, mint 9 új érkezővel kellett ismerkedünk, hogy utána a júliusi kapus keringő részeként még két hálóőrt felírhassunk az frissen igazoltak közé. Nyilván ezzel együtt voltak távozók, olyan nevek, akik nem csak a játékuk alapján fognak hiányozni az idei keretből.

Valahol itt tartunk most. Nyilván elsőre a távozók között tűnik fel két meghatározó név, Alisson és Nainggolan mind a ketten olyat alkottak hosszabb-rövidebb római pályafutásuk alatt, amit csak elismerő szavakkal lehet jellemezni. A távozásuk miértje egyszerre pofon egyszerű és végtelenül bonyolult. Alisson esetében nyilván könnyebb feldolgozni és megérteni a távozást, Ő azt gondolom – bármilyen fájó is leírni- túlnőtt a csapaton. Posztján a világ egyik, ha nem a legjobbja lett és meg kell érteni, hogy mint ilyen, a legmagasabb szinten, a legnagyobb trófeákért kell küzdenie. Ez érthető, a csapat pedig elég szép summát szedett be érte. Win-win. 

Nainggolan esete más, Ő az évek alatt szépen lassan igazi romanistává vált; nem csak a pályán, de azon kívül is imádta a római közeget. (Nyilván ez utóbbi nem kis mértékben játszott szerepet az eladásában, hiszen a belga a hírek szerint nem csak szívesen, hanem gyakran látott vendég volt az éjszakai pubokban Róma szerte…). Nyilván vannak szakmai indokok az eladás mögött, ne gondoljuk, hogy csupán a „hülye-haja” miatt küldték el, de ezekről majd később.  Az Ő esetében az eszemmel értem az eladását, de a szívem szakad meg!

Az érkezői oldalt is érdemes tüzetesebben átnézni, annak ellenére, hogy főleg olyan játékosok jöttek akik még a „csiszolatlan gyémánt” kategóriába sorlhatóak. Akár már ebben a szezonban is, de hosszú távon biztosan a siker azon is fog múlni, hogy közülük kik és főleg hányan futják a neki jósolt pályát. Mellettük viszont érkezett egy-két azonnal mélyvízbe dobható erősítés, de arról, hogy -reményeim szerint- miért is fognak Ők komoly erősítést jelenteni majd a következő posztban szeretnék hosszabban írni. Most inkább konctenrtáljunk a nagyobb képre. Nézzük hogyan alakul az idei keretünk. (Persze az átaigazolási ablak még tart, lehetnek távozók és érkezők is! Én például nem számolok sem Gyömbér, sem Nura maradásával és a lehetséges távozó közt előkelő helyen szerepel Gonalons is.)

Íme az idei keret, posztonként lebontva (Az ábrán még nem szerepel az utolsó érkező, Nzonzi):

Szépen látható két alapvetően fontos dolog. A legelső, hogy minden posztra megvan a mennyiség, két teljes csapatot ki tudunk állítani a Di Francesco által kedvelt és preferált 4-3-3-as fomrációban (nyilván itt az irányító középpályások viszább lépnek), vagy akár egy 4-2-3-1-es taktikai hadrendben is. A másik, és hosszú távon talán még sokkal fontosabb dolog, hogy majd’ minden pozícióban megvan az idősebb-rutinos vs. fiatal-tehetséges játékospár. Amikor arról beszélünk, hogy mit jelent egy keret menedzselése, én valami hasonlót képzelek el. Nyilván hozzátéve, hogy a saját anyagi és egyéb lehetőségeinkhez képest kell értékelni a játékosainkat. Előre tudható az is, hogy jövő nyáron (vagy még idén, vagy télen…) majd megint lesznek távozók, és osztom a véleményt, hogy sokszor dühítő tud lenni, amikor eladjuk az aktuális kedvenc/legjobb játékosunkat. DE! Ez az a pont, ahol érdemes egy lépést visszalépni és úgy értékelni, mert a Roma nem csak egy focicsapat, hanem egy gazdálkodó szervezet is. Megelőzve az állandóan lappangó frusztrációnkat érdemes túltenni magunkat azon a tényen, hogy a klub tulajdonosa nem egy Roma-szurkoló cukrosbácsi, aki úgy költi a pénzt a csapatra, mintha nem lenne holnap. Volt ilyen tulajdonosunk, Franco Sensi. A PRESIDENTE, (Csupa nagy betűvel!) saját pénzét és egészségét áldozta a csapat sikeréért és ezért a világ végezetéig kiérdemelte a szurkolók szeretetét. Viszont sajnos azt is láttuk, mi lett, amikor a pénzcsap elzárult és a csapat évről-évre a pénzügyi túlélésért küzdött. Pallotta nem fog ebbe a csapdába esni. Ő egy saját bevételeiből magát eltartani képes klubot képzelt el és dolgozik apró lépésenként ennek a megvalósításán. Ennek a szemléletnek pedig fontos eleme (sok egyéb mellett), hogy nem engedi a vállalkozás eszközállományának, jelen esetben a játékosoknak az elöregedését; és Monchival a kormánynál ezt a feladatot hajtja végre.

A következő ábra pontosan ezt a szépen eloszló korstruktúrát kívánja bemutatni:

Jobb oldalt a kategóriák (3 éves sávokat képezve) és mellette, hogy hány darab játékosunk esik az adott csoportba. Jól látható, hogy mindössze 7 játékos van, aki betöltötte a 30. életévét, az Ő helyükre kell a következő 2-4 évben beépíteni egy-egy fiatalt. Ezzel pedig teljes összhangban, a feltörekvő (18-21 éves) kategóriában ott van 7 db fiatal tehetség. Persze nem pont ez a 7 játékos fogja pótolni amazokat, de itt az arány, ami fontos. A keret kétharmada (pontosan 67%-a) pedig az ideális 22-33 év közötti sávba esik és ez mindenképpen megnyugtató az idei szezonra nézve. Azt azonban, hogy mit várok az aktuális idénytől eredményben és játékban, a következő -a hét második felében- megjelenő írásban fogom majd részletes taglalni. Izgalmas téma az is, mert itt már nem csak a saját házunk táján, de a többieknél is körbe kell nézni.

Visszatérve a pénzügyekhez, még két gyors téma, ami fontos lehet. Úgy néz ki (Cristante esetétől eltekintve) talán végre sikerül kilábalnunk a kölcsön+kötelező vételi opció ördöginek tűnő köréből. Ez nagyon lényeges, mert az utóbbi években rendre úgy vettük a játékosokat, hogy a következő évi költségvetést előre megterheltük az árukkal (Köszönjünk Sabatini!). Aktuális példa, hogy két tavalyi érkező, Schick és Defrel az idei nyáron pont 24 millió euronkban került. Ennek kiküszöbölése a tervszerinti építkezés miatt nagyon lényeges, mert ideális esetben egy adott transzfer ablakban kizárólag a csapat hiányposztjainak megerősítése kéne, illetve a jövő fiataljainak magunkhoz csábítása kéne, hogy feladat és költség legyen.

Talán a legfontosabb lépés ezen az úton a folyamatos BL szereplés, illetve a szponzori szerződések, ami részben a nemzetközi kupamenetelés hozománya. Ha az összeollózott információknak hitelt adunk, akkor a szponzorációs szerződéseink így néznek ki:

Ehhez két nagyon fontos megjegyzés. Először is, az elmúlt években híján voltunk az efféle szerződéseknek, tehát ezek a pénzek mind tiszta, plusz bevételként jelentkeznek a következő – minimum- 3 évben. A másik, hogy a tavalyi nemzetközi kupaszereplésnek és – adjunk ennyi bizalmat a vezetőségnek - az évek óta folyó tudatos háttérmunkának ily módon is megmutatkozik az eredménye. A végére pedig, csak hogy elhelyezzük magunkat a riválisokhoz képest, érdemes megnézni, hogy a fő szponzortól kapott pénz szerint valahol az Inter Milan (10,1 M euro) és az Ac Milan (14,5 M euro) közé áraz minket be a piac. Én szeretném látni a fejlődést, még akkor is, ha néha nehéz; de azt gondolom, hogy a mostani tulajdonosi és klubvezetői kör távlati fellendülést szem előtt tartó látásmódja még sok sikert hozhat a klubnak. Ezért:

Én a hosszú távú fejlődés reményében, maradok őszinte hívük!