Spalletti: Hatalmas veszteség Mario Rui sérülése

Spalletti: Hatalmas veszteség Mario Rui sérülése

Jól halad a Roma felkészülése Luciano Spalletti szerint, azonban tisztában van azzal, hogy Mario Rui miatt védő után kell néznie a klubnak.

A portugál játékos még múlt héten szenvedett térdszalag sérülést és előreláthatóan hosszabb időre nem számíthat majd rá Luciano Spalletti.

A tar mester az eset előtt még elégedett volt a Roma lehetőségeivel a hátsó alakzatot illetően, azonban a sérülés miatt úgy véli, további két védőre szüksége lesz a klubnak.

"Hatalmas csapás Mario Rui sérülése, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy mi történt Rüdigerrel a nyár elején. Már szinte teljesen készen álltunk a védelmet illetően, most pedig újra körül kell nézni a piacon. Nincs kétségem afelől, hogy a vezetés jó döntést hoz majd."- nyilatkozta Spalletti a St. Louisban tartott sajtótájékoztatón.

"Az elmúlt napokban a srácok keményen dolgoztak és tudják, hogy ezt kell folytatniuk. Azt kell mondjam, mindenki megmutatta, hogy a lehető legjobb tudásuk szerint szeretnének edzeni, de sajnos az ilyen sérülések bármikor előfordulhatnak. Viszont ettől eltekintve eddig minden jól alakult, ami a felkészülésünket illeti."

"Néha azt olvasom és hallom, hogy nincs minden rendben: kívülről ez lehet így tűnik, de belülről biztosíthatom önöket, hogy mindenki, a játékosok és az egész stáb minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy 100%-ig felkészüljünk az új szezonra. Két további védő kell, ezt a menedzsment is elfogadta. 7-8-ra van szükségünk és ebbe beleszámoltam Florenzit is, de szerencsére a klubnál tudják ezt és ezen dolgoznak. Florenzi sokoldalúsága roppant értékes, viszont a többieknek ott kell játszaniuk, ahol szükség van rájuk. Itt az idő, amikor 100%-nál is többet kell adni."

"Egyrészt szeretnénk megfelelő számú játékossal nekimenni a szezonnak, másrészt szeretnénk ezt a legjobbakkal tenni."

A Roma a Liverpool ellen játszik majd felkészülési mérkőzést, azonban a szakember nem sokat árult el a taktikát illetően, mindössze annyit, hogy a középpályán rotálni fog.

"Teljesen világos, hogy ez a turné mentális és fizikai fáradtsággal fog járni. De ez a futball: egy ilyen klubnak, mint a Roma, az egész világon láthatónak kell lennie. Most már minden klub alkalmazkodott ezekhez a turnékhoz."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Spalletti