Spalletti: A dolgok ellenünk fordultak

Spalletti: A dolgok ellenünk fordultak

A Roma mestere szerint apróságokon múlt, hogy nem sikerült a csapatnak nyernie a Bologna ellen.

A Roma csak 1:1-es döntetlent ért el a Bologna ellen a hétfő esti bajnokin, így 6 pontra leszakadt a második helyen álló Napolitól.

"Nincs túl sok mondanivalóm, inkább folytatni kell a megkezdett utat."- kezdte Spalletti a Roma Radio-nak.

"Nem csökkent a csapat lelkesedése, mindössze annyi történt, hogy az apróságok most ellenünk voltak és ez döntött."

"Hogy miért nem Dzeko játszott? Mivel Edin kisebb sérüléssel bajlódott, ezért jobbnak láttam, ha vasárnap nem edz, pedig ő nagyon akart. Csak ilyenkor a játékosokkal foglalkozni kell, ezért tettem ezt elővigyázatosságból, ami miatt lehet, hogy kicsit neheztelt rám. Amikor megpróbált játszani, akkor az izmai teljesen megmerevedtek, majd az MRI kimutatta, hogy nagy kockázata lenne annak, ha játszana egy teljes meccset. Ezt vele is megbeszéltem, bár ha a csapatnak nagy szüksége lett volna rá, akkor játszott volna."

Kevin Strootman nemrég épült fel a komoly sérüléséből, azonban Spalletti irányítása alatt eddig mindössze 13 percet kapott.

"Hogy mikor jön el Strootman ideje? Még van pár dolog, amit előtte meg kell tennie. Strootman mind fizikálisan, mind mentálisan nagyon erős, hatalmas karaktere van. Ha a Bologna meccs másként alakult volna, akkor tervben volt, hogy ő is pályára lép."

"Az Atalanta? Nagyon erős, masszív csapat, amelyik bárkinek meg tudja nehezíteni a dolgát hazai pályán. Képesnek kell lennünk arra, hogy megmutassuk az igazi tudásunkat és domináljunk a meccsen. Amennyiben fizikálisan és mentálisan megfelelően állunk a meccshez, akkor jobbak leszünk."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti, Dzeko, Strootman, Atalanta