Sabatini: A Roma a jövőm

Sabatini: A Roma a jövőm

Walter Sabatini megpróbálta kisebbíteni a múltkori nyilatkozatának jelentőségét, miszerint még nem mondott le, egyelőre a Roma a jövője.

A sportigazgató a minap azt nyilatkozta, hogy a szezon végén távozik a Romától, miközben Luciano Spalletti szerint nem a legalkalmasabb időpontban tette ezt a kijelentést Sabatini.

"Tiszteletben kell tartani Spalletti véleményét, hiszen kézzel foghatóak az eredményeik, ezért elfogadom a kritikáját."- mondta Trigorián kívül Sabatini.

"Hogy miért nem használok statisztikákat? Én csak azokat az adatokat használom, amiket hasznosnak vélek. Tele vagyok jó ötletekkel, amit jelenleg a Romában használok fel. Mindig a legjobbat kell megtennem a klubért megcélozva a következő szezont."

"Egyáltalán nincs probléma, a dolgok megtörténnek majd, de jelenleg a jövőm a közelgő derbi és a Roma."

"A klubnak van egy célja, amiért a végsőkig mindent meg kell tenni. Egy rendkívüli edzővel dolgozom együtt és nem csak a pályán. Igazi kultúrális forradalmat hozott, valami olyat, amit én 5 évvel ezelőtt szerettem volna. Az én beszélgetésem Pallottával nem számít most."

Ekkor Sabatinit maga Spalletti szakította félbe és csatlakozott az interjúhoz vidám hangnemben.

"Senki nem tudja megmondani, hogy mi lesz jövőre."- tette hozzá Spalletti.

"Sabatini kedves szavai azoké, akik a csapat tagjai és azoké, akik Trigorián belül dolgoznak. De senki ebből a csoportból nem állhat elő és mondhatja azt, hogy 'Hé, távozni fogok'. Néha a játékosok is megteszik és ez rossz, mert ezzel mentálisan sokat veszítesz."

Ezt követően Spallettit távozott és Sabatini folytatta az interjút, hiszen az újságírók azt kérdezték tőle, hogy lemondott-e már.

"Nem, nem mondtam le. Azért mondtam ezeket, mert úgy véltem, hogy jó döntés lehet 5 év után, de Spallettinek igaza van. Nincs értelme erről beszélni jelenleg, mert ez tisztességtelen lenne mindenkivel szemben, akik itt dolgoznak. A jövőm a Románál van és ha a srácok nem játszanak jól a következő 8 meccsen, akkor az én napjaim sivárak lesznek."

"El kell érni a harmadik helyet és Spalletti irányítása alatt erős klubbá kell válni."

"Nem sikerült úgy megváltoztatnom a Romát, ahogy szerettem volna. A csapattal napi kapcsolatban kell lenni, de az én munkám eléggé távol vitt a csapattól, bár talán egyszerűen nem voltam képes arra, hogy változtassak."

"Talán meggondolatlan kijelentést tettem, de azt gondoltam, hogy egy cseppnyi igazság nem fog bántani senkit. A Roma az életem és azt sajnálom nagyon, hogy nem sikerült bajnoki címet nyernem."

"Spalletti ezt a módszert Roma útnak nevezi. Nem akar Juventus, vagy egyéb más csapat lenni és ez nagyon jó üzenet. Akkor sajnálnám jobban csak a dolgokat, ha semmit nem sikerült volna felépítenem, viszont a csapat most versenyképes és a tabella első helyeiért harcol."

"Nem érzem, hogy kiűztek volna, minden teljesen normális és egyáltalán nem fáradtam bele Rómába. Ez a város ad nekem életet."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Sabatini