Pár gondolat a vasárnap esti meccsről

A Sassuolo vasárnap esti legyőzésével egy nagyon hosszú és fárasztó sorozat végéhez ért a csapat, jutalmul egy nagyobb szünetet kaptunk arra, hogy rendezzük a sorokat és összeszedjük magunkat a hajrára. Szükség lesz a koncentrációra és az energiára is, mert még közel sincs biztosítva a bajnoki 2. hely és személy szerint (pláne az EL kiesés után) az Olasz kupáról sem mondtam még le teljesen. De először erről a nagy menetelésről. A tavaszi idényt január 8-án kezdtük és eddig játszottunk 18 mérkőzést, összesen 71 nap alatt. Ez azt jelenti, hogy 4 naponta kellett kifutni a pályára, többször ki-ki meccsen. És tényleg volt itt minden: bajnoki mérkőzés számolatlanul – közte rangadó az Interrel, Nápollyal-, Európa Liga kieséses szakasz és még Olasz kupa is. Ez láthatóan komoly terhet rótt a csapatra keretre, a végére el is fáradtunk rendesen. Nem csak fizikálisan, hanem talán még inkább mentálisan, de erről kicsit később.

Vasárnap este a Sassuolot vertük meg, és ha csak a végeredményt nézzük, úgy tűnhet, hogy egy magabiztos győzelmet arattunk. Aki viszont látta az összecsapást tudja, hogy sok mindent el lehet mondani a meccsről, de azt hogy sima volt biztosan nem. Azt már előre tudtuk, hogy a Sass nem lesz könnyű ellenfél, évek óta stabil középcsapatként vannak jelen, sőt idén már az európai porondra is felléptek (igaz nem túl nagy sikerrel). A stabilitásuk alappillére az edző, Eusebio Di Francesco személye, aki tulajdonképpen 5 éve vezeti a csapatot. (Házi feladat utána nézni, hogy nálunk ki volt utoljára ennyi évig a kispadon!) Nem véletlen, hogy már többször felmerült –legalábbis a szurkolók közt biztosan-, hogy ki kéne próbálna Roma szebbik felén a trénert. Az biztos, hogy érti a munkáját és remek kis csapatot épített az utóbbi években, ami pedig még szimpatikusabbá teszi, hogy rengeteg olasz fiatalt épít be a csapatába. Ezt már azért is tudjuk, mert jó néhány volt akadémistánk is náluk kötött ki. A teljesség igénye nélkül: Mazzitelli, Pellegrini, Politano, F. Ricci és persze Aquilani. Többen ellenünk is pályára léptek legutóbb, térjünk is rá a mérkőzésre.

Már az összeállítás is tartalmazott meglepetést, Spalletti ugyanis úgy határozott, hogy (valószínűleg) pihentetési célzattal Dzekot kihagyja a kezdőből. Az Ő helyén Helyette El Shaarawy játszott Salah mellett, és ezzel a taktikánk is változott a megszokotthoz képest. Gyanítom, ha nem kell pihentetni soha nem állunk fel ezzel a kezdővel, pláne hazai pályán egy papíron gyengébb csapat ellen. Két olyan csatárunk volt elől ugyanis a Fáraó és Momo személyében akik villámgyorsak kontrák esetén, de egy labdajáratós, pozíciós játékban nem túl erősek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a bosnyák hiányában nem nagyon volt aki elől megtartotta volna a felpasszolt labdákat, akkor nem is olyan meglepő, hogy akadozott a gépezet. A Sassuolo korai gólja még jobban előhozta a rendszerhibát, hiszen az ellenfél visszább tudott állni és így még kevesebb terület maradt a két támadónknak.

Az egyenlítést jelentő gól ellövésének pillanata; nem szabadrúgás, hanem egy sima mezőnyjáték végén. A Sassuolo kilenc mezőnyjátékosa a labda mögött, lényegében a saját tizenhatosán belül védekezik. A kiegyenlítés után azt gondolhattuk, hogy megnyugszanak a játékosok és a begyakorolt stabil alapjátékunkat hozva bedaráljuk az ellenfelet. Ehelyett jött egy olyan kapkodás és a vele járó hibák (pl. Szczesny kifutása, elpattanó labdák, elcsúszások) amiket leginkább a koncentráció hiányának és a játék siettetésének lehet betudni. Mind a kettőt lehet abból eredeztetni, hogy mentálisan fáradt a csapat és egyrészt nem tudtak megfelelően fókuszálni, illetve nem volt elég türelem a nyugodtabb labdajáratáshoz. Nagyon hiányzott egy rutinos játékos a pályáról (Totti?), aki kicsit visszafogta volna a rohanást, ugyanis ebből az itt is, ott is helyzetből könnyen rosszul jöhettünk volna ki. Szerencsére baj nem történt, sőt végül Salah harcosságának köszönhetően Mi mehettünk előnnyel a szünetre. A második félidőre már egy árnyalatnyival nyugodtabban jöttünk ki, viszont a védelmünk, főleg Fazio továbbra sem bírta tartani a lépést a piszok gyors Defrellel. Végül a francia kiválása és Dzeko behozatala hozta meg számunkra a várt dominanciát. Ahogyan azt már többször láthattuk, meccs közben átálltunk 4 védős játékrendszerre (Rüdiger ment ki jobb oldalra) és ez megoldotta a védekezésbeli gondokat. Dzeko pedig mindössze 8 perccel a beállása után megrúgta a csapat harmadik gólját, ezzel eldöntve a 3 pont sorsát. A mérkőzést nézve kicsit szomorú érzés volt más csapatban látni a saját neveléseinket játszani, de reméljük egy-kettő közülük fog még Roma mezben is örömöt okozni nekünk, mert láthatóan a Serie A szintjét bőven megütik.

Ahogy fentebb említettem, most jöhet a válogatott szünet, hogy utána megkezdjük a szezon utolsó szakaszát, ahol több sorsdöntő meccsünk lesz még. Reméljük, hogy a nemzeti csapatokban játszók sérülés nélkül térnek vissza, a többieknek pedig jó pihenést...