Roma Benevento beharangozó

Roma Benevento beharangozó

"Mindig a kötelező győzelem a legnehezebb"

 

Biztosan mindenkinek ismerős az érzés, amikor egy kellemes hétvége vasárnap délutánján az ember megérez a tarkóján egy kellemetlen gondolatot, hogy lassan megint vége a pihenésnek, nemsokára új hét kezdődik, ami megint az átkozott munkával fog telni. A tévétársaságok szeszélyének köszönhetően kapunk egy kis menekülőt az érzés elől, hiszen vasárnap este játszik kedvenc csapatunk, és ez adhat egy kis lökést. Én bízom benne, hogy ezt a megelőlegezett bizalmat a srácok meghálálják, és végre egy olyan mérkőzést nézhetünk végig, amilyenre már régóta várunk. Adott egy frissen feljutott kiscsapat, akik eddig nemhogy pontokat, de gólokat is alig szereztek; ráadásul az Olimpico -ultráktól hangos- katlanjában fogadjuk őket. Így elsőre minden jel arra utal, hogy akár gálahangulat is lehet. Sajnos viszont az elmúlt időszak döcögős meccseinek rémképe még nem teljesen tűnt el a horizonton. Az utolsó 8 mérkőzésből mindösszesen 2-őt sikerült győzelemmel abszolválni, ami mutatja, hogy valami nincs rendben a csapat körül. Több játékos is a tudása és az elvárások alatt teljesít, valamint a csapatjáték is kissé egysíkúvá vált. Bár teszem hozzá rögtön, hogy a Verona elleni, legutóbbi meccsen, már mintha látni lehetett volna valami javulást. Persze lehet, ez is csak a szurkolói pszichológia, és csak a „győzelmi mámor” homályosítja el a teljes képet. Mindenesetre itt a lehetőség, hogy a csapat férfiember módjára fusson ki a pályára, (Remélem ez a kifejezés nem lépi át -a ki tudja hol meghúzott- gender ideológiai sértés határait.) és egy többgólos, biztos győzelmet arasson.

Problémák persze most is akadnak a csapat háza táján, a már megszokottnak mondható sérüléshullám mellett, most már eltiltottjaink is vannak, habár senki nem vágyott erre a kétes dicsőségre. Ja és majdnem megfeledkeztem Bruno Peresről. Az Ő esete megérdemelne nem csak egy bekezdést, de talán még egy komplett cikket is. A nagy reményekkel érkezett „jobb-bunkó”-tól már szabadulna a klub, de a jó öreg Bruno annyira megszerette a romai fizetését a fővárost és az egyesületet, hogy ő inkább nemet mondva a téli időszakban bejelentkezett kérőknek, maradt a Románál. Ez még akár becsülendő is lehetne, hiszen micsoda sportemberi jellemre vall, hogy Ő úgy döntött, harcol a csapatba kerülésért és nem a könnyebb utat választva igazol máshova! Viszont azt már nehéz bármi pozitív jelzővel illetni, hogy ezt egy mámoros (értsd: végig piázott) este után a méregdrága autójának összetörésével ünnepli meg. Erre mondták iskolában, hogy ülj le fiam, egyes! Gondolom sokan osztják a véleményem, hogy (nemcsak ezért, de) ezután nem akarom látni többet giallorossi mezben játszani.

A kis intermezzo után vissza a lényeghez, itt a lista, hogy kik nem fognak nálunk pályára lépni ebben a fordulóban:

Patrick Schick - sérült

Maxime Gonalons - sérült

Rick Karsdrop - sérült

Joanthan Silva - sérült

Daniele De Rossi - sérült (játéka kérdéses)

Lorenzo Pellegrini - eltiltva

Radja Nainggolan - eltiltva

Buron Peres - felfüggesztve

Szép hosszú névsor és látszik, hogy főleg a középpályát érinti. Kíváncsi leszek a kezdőre; nekem csak annyi kérésem lenne a mesterhez, hogy egy lendületes, „játszós” csapatot küldjön fel. Megint kapjon lehetőséget a kis török és kaphatna egy teljes meccset Gerson is, hogy szép lassan ő is aktív és hasznos tagja legyen a rotációnak. Persze a győzelem mindennél fontosabb és mire a kezdősípszó elhangzik már tudni fogjuk, hogy szombat este a Napolinak sikerült-e elkalapálni a Laziot, mi pedig annak függvényében vagy zárkózhatunk a bugyikékekre, vagy jobb esetben visszaáll a világ rendje, és ismét a merda előtt leszünk a táblázaton.

Forrás:

Címkék: AS Roma, Benevento, Bruno Peres