Pallotta: Én maximálisan megbízom Spallettiben

Pallotta: Én maximálisan megbízom Spallettiben

A Roma elnöke kijelentette, maximálisan bízik Spallettiben és elmondta, a tar mester drasztikusan megváltoztatott pár dolgot Trigoriában.

Rudi Garcia távozását követően a klub elnöke Luciano Spallettit nevezte ki edzőnek, azonban az új mesterrel is mindössze egy döntetlen és egy vereség a Roma eddigi mérlege. Ennek ellenére Pallotta azt kéri mindenkitől, hogy legyenek türelemmel, mert a csapat éjjel-nappal dolgozik a problémák megoldásán.

"Egyáltalán nem aggódom, mert tudom, hogy hogyan dolgozik Spalletti és én hiszek benne. Luciano már most drasztikusan megváltoztatott pár dolgot Trigoriában, ezért ő a legjobb személy arra, hogy ez a csapat újra szárnyakat kapjon. Ehhez viszont nyugalomra és türelemre van szüksége és akkor sikerül majd kiküszöbölnie az összes eddigi hibát. De a csapat akkor lesz csak újra a régi, ha ezek a hibák már a múltté. Éjjel-nappal dolgoznunk kell ezen."- nyilatkozta Pallotta az Il Messaggero-nak.

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, James Pallotta, Luciano Spalletti