Monchi a szurkolók kérdéseire válaszolt

Monchi a szurkolók kérdéseire válaszolt

A Roma lehetőséget biztosított a szurkolóknak, hogy kérdéseket tegyenek fel Monchinak, aki szívesen válaszolt is ezekre.

A spanyol szakember többek között beszélt az eddigi római igazolásokról, a római életről és a klubbal kapcsolato ambícióiról.

Milyen messzire juthat a BL-ben a Roma?

"Szerintem ambíciózusnak kell lennünk és hinnünk kell abban, hogy el tudunk jutni olyan messzire, amennyire csak lehet, habár nyilvánvaló, hogy azért a földön kell maradnunk. Az első cél az, hogy a csoportból továbbjussunk, majd ezt követően lehet elkezdeni álmodozni."

Szerinted mikor nyerhet a Roma valami jelentősebb trófeát?

"Remélhetőleg minél hamarabb. Ahogy ezt már az első napomon is megmondtam és ez az, ami mindig a fejemben van. Erre gondolok akkor is, amikor az ágyba megyek és amikor az irodámban vagyok. Szeretném, ha egy napon valóra válna a Roma szurkolók álma. Ez az, ami irányt szab nekem, ez vezet engem. Azt akarom, hogy a szurkolók egy trófeát ünnepelhessenek."

Az emberek gyakran azt mondják, hogy a Románál nagyon nehéz dolgozni. Most már pár hónapja te is itt vagy, egyetértesz ezzel a kijelentéssel?

"A Roma egy nagyszerű klub és Róma egy nagyon szép város. Itt mindent egy kicsit felnagyítanak és a következményeket túlságosan megélik az emberek. Emiatt nyilvánvalóan nagyobb a nyomás is. Amikor csatlakoztam a klubhoz, engem nem ért semmilye meglepetés. Amikor úgy döntöttem, hogy a Romához igazolok, egyáltalán nem vártam azt, hogy egy olyan klubot találok, ahol minden szép és jó. A nyomás ennek a játéknak a része, ahogy az elvárások is. Ezek mind megvannak a Románál is és ettől szép az egész. Szerintem az jó, hogy ambíciózusak vagyunk és az is jó, hogy mind a szurkolók, mind a média által nyomás alatt vagyunk. Ez arra sarkall bennünket, hogy még jobban tegyük a dolgunkat."

Mennyire fontos az, hogy sikerült olyan kulcsjátékosokat megtartani, mint De Rossi, Strootman és Nainggolan?

"És nem csak Kevin, Daniele és Radja, hanem Edin, Perotti és El Shaarawy is. Az átigazolási piacon való munka nem csak játékosok eladását és megvételét jelenti. Van egy harmadik oldal is, a meghatározó játékosok megtartása, akik képesek az újonnan érkezőknek a legmegfelelőbb módon iránymutatást adni. Ilyen az említett három játékos is. Amikor a Romához jöttem ez volt az egyik első célom, hogy őket megtartsuk és örülök annak, hogy sikerült."

Miért gondolod azt, hogy nem volt szükséges újabb belső védő leigazolása akkor, amikor a Roma három fronton is harcolni fog?

"Minden lehetőségünket figyelembe vettük és arra jutottunk, hogy van 5 belső védőnk Leandro Castan, Kosztasz Manolasz, Juan Jesus, Federico Fazio és Hector Moreno személyében, akik teljese mértékben lefedik a szükséges létszámot a három fronthoz. Régebben is azt mondtam, hogy mindig lehet fejleszteni a csapatodat, de figyelembe véve a körülményeket, a pénzügyi és futball szempontokat, a keret létszámát, úgy éreztük, hogy elegendően vagyunk hátul."

Miért igazolta le a Roma Karsdorpot, ha tudta, hogy sérült?

"Nyilvánvaló, hogy tudtunk Rick helyzetéről és sérüléséről, de arról is tudtunk, hogy a sérülésből nagyjából 4 hét alatt fel tud épülni, plusz 2-3 hét kell, mire teljesértékű edzésmunkát tud majd végezni. Nem hiszem, hogy 4, 6, vagy akár 8 hét hosszú időnek számítanak egy 5 éves szerződésben. Nagyon hiszünk Karsdorpban és szerencsére a' jövő héttől már az edző rendelkezésére fog tudni állni."

Miért igazoltátok le Defrelt, aki középső támadó, majd később Schicket, aki szintén középső támadó, lényegében kidobva ezzel 23 millió eurót?

"Minden tiszteletem azé, aki ezt írta, de az, hogy kidobtunk nem a legjobb szó. Kicsit másképpen kell ezt nézni. Örülnünk kell annak, hogy ilyen játékosaink vannak, mint Edin, Patrik és Defrel. Mindannyian képesek különböző poszton játszani, különösen Patrik és Defrel. Én személy szerint nagyon örülök, hogy ilyen jó játékosok alkotják a csapatunkat."

"Defrel számos lehetőséget kínál azzal, hogy több poszton is bevethető. Ahogy pedig már mondtam, Patrik nem csak a jelen, de a jövő fontos játékosa. Edig a tavalyi szezon kulcsjátékosa volt és az lesz idén is. Szóval visszatérve a kérdésre, szerintem ez nem pénzkidobás volt, inkább szerencsések vagyunk, hogy ilyen top játékosok alkotják a csapatot."

Melyiken van több nyomás, a kapuson, vagy a sportigazgatón?

"A sportigazgatón sokkal több a nyomás, hiszen jóval nagyobb a felelőssége is. Kapusként a nyomást azzal lehet csökkenteni, hogy az adrenalin elnyom, amikor kimész a pályára. Sportigazgatóként nem lépsz pályára és mivel nem csinálsz semmit a meccs napján, így sokkal nehezebb feldolgozni a nyomást is."

Mitől lesz jó egy sportigazgató?

"Szerintem nincs erre semmilyen szabály, viszont mindig azt mondtam, hogy van három dolog, amiben jónak kell lenned. Imádnod kell a munkád és képesnek kell lenned a kemény munkára. Képesnek kell lenned úgy döntést hozni, hogy a külső nyomás befolyásolna. Emellett fontos, hogy jó pszichológusnak is kell lenned, amikor edzőkkel és játékosokkal dolgozol. Szerintem ezek a legfontosabbak és ha ezekben jó vagy, akkor jó sportigazgató vagy."

Milyen Totti mellett dolgozni?

"Szerintem minden Roma drukker erről álmodik és én iszonyat szerencsés vagyok, hogy részem lehet benne. Francesco egy nyitott könyv, annyira ismeri a Romát, a klub történelmét, a szurkolókat, a médiát és a várost. Ez olyan, mintha a római mesterképzést a világ legjobb professzorától tanulnám."

Mik a kedvenc olasz és spanyol ételeid?

"Kedvenc római ételem a sajtos és borsos tészta. Előtte sosem kóstoltam, de itt nagyon rászoktam. A kedvenc spanyol ételem pedig a salmoreja, ami egy hideh paradicsomleves, egy andalúz specialitás, ahonnan én is származom. Nagyon imádom."

Hogy állsz az olasz nyelvvel?

"Azt hiszem, simán kitalálhatjátok erre a válaszomat. Még mindig nagyon messze vagyok attól, ahol tartani szeretnék, máskülönben olaszul válaszolnék már most a kérdéseitekre. De a viccet félretéve, szerintem azért fejlődöm. Nagyjából már mindent megértek, a beszédem pedig lépésről lépésre jobb, szóval elégedett vagyok. Most, hogy az átigazolási időszaknak vége, remélem, hogy kicsit több időm lesz ezzel foglalkozni."

Mit gondolsz a Roma játékosainak bejelentéseiről?

"Szerintem ezzel divatot teremtettünk és elkezdtek a többi klubok minket másolni. Ez pedig azt jelenti, hogy jó munkát végeztünk. Amikor mások elkezdenek másolni téged, akkor az azt jelenti, hogy valamit jól csinálsz. Minden elismerés azoknak, akik ennyire kezdeményezők és tehetségesek voltak."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Monchi