Monchi: A sevillai Monchi itt nem működik

Monchi: A sevillai Monchi itt nem működik

A spanyol szakember elismerte, Rómában nem működik az a Monchi, amelyik Sevillában dolgozott.

A gyenge szezonkezdetet követően egyre több kritika éri Monchi nyári ténykedését, miközben a Roma szerdán már a Real Madrid ellen kezdi meg a Bajnokok Ligája szereplést.

"Ha a Real nem vásárolt nagy nevet Cristiano Ronaldo eladását követően, az az nem jelent mást, mint hogy már amúgy is tele van a csapatuk a legjobb játékosokkal, mint: Isco, Bale, Benzema, Modric, Kross, Sergio Ramos, Marcelo és még sokan mások."- kezdte a spanyol szakember.

"Hogy a Sevillában tanultakat ültettem át a gyakorlatba itt Rómában? Mindössze néhány hónapra volt szükségem ahhoz, hogy rájöjjek, a sevillai Monchi nem fog működni a Románál."

"Egy teljesen új Monchit kellett találnom legbelül. Elégedett vagyok azzal az eredménnyel, amit az első évben sikerült közösen elérnünk."

"A Roma szurkolói nagyon szenvedélyesek, hasonlóan a Sevilla drukkerekhez. Ezt mindenképpen fejben kell tartani akkor, amikor megpróbálod az elképzeléseidet megvalósítani, de persze nem tudod elkerülni a népszerűtlen döntéseket."

"Totti visszavonulása is olyan volt, amit már meg kellett lépni, és ma már nagyon fontos szerepköre van a klubnál."

"Salah eladása elkerülhetetlen volt, különben nem tudtunk volna megfelelni a Pénzügyi Fair Play-nek."

"Justin Kluivert? Szerintem hamarosan nagyon fontos játékos lesz az európai színtéren, ő egy befektetés számunkra."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Monchi