Monchi a januári átigazolási időszakról, az eddig eltöltött római időszakáról

Monchi a januári átigazolási időszakról, az eddig eltöltött római időszakáról

A Roma sportigazgatója a Gazzetta dello Sport-nak adott interjúban beszélt az eddigi római tapasztalatairól, a januári átigazolási időszakról, és a jövőjéről is.

Hogyan értékelné a Románál eddig eltöltött 20 hónapos időszakát?

"Az ilyen jellegű értékelést azt követően tudod megtenni, hogy a projekt végére értél. Nekem viszont még van dolgom ezzel a projekttel. Viszont, ha visszatekintek a tavalyi évre, az értékelés pozitív, bár az idei szezon eddig nem túl jól sikerült. Azonban néhány eredmény nem fogja megváltoztatni azt az utat, amit járok, és a lelkesedésem fog alábbhagyni."

Szóval akkor nem fog távozni a szezon végén?

"Minden nap azt hallom, hogy lemondok, vagy hogy kirúgnak. Nem, ahogy már mondtam, maradok a Románál. A célom az, hogy sikeres csapatot építsek fokozatosan, de azért folyamatosan. Megértem, hogy a szurkolóknak csak a győzelem számít, de az is fontos, hogy folyamatosan versenyképes maradj a legmagasabb szinten, közel a sikerességhez. Ez a járható út, nem pedig az, hogy egyszer nyersz valamit, aztán sokáig semmi."

"Róma Olaszország fővárosa, a város lakosságának többsége a Romának szurkol. Tudtam, hogy nagyon izgalmas lesz itt, egyben nehéz is, mert a szurkolók mellett a média részéről is hatalmas a nyomás. A hullámvölgyek nem szolgálhatnak kifogásként, bárhová mész, a vereség válságot eredményez a Manchester Citynél, a Juventusnál, vagy akár a Bayern Münchennél is. Annak ellenére, hogy a Roma nem nyert túl sok mindent, ettől még nagy klubnak számít, mert igen meghatározó az európai futballban."

"Sokszor fontos, hogy ne csak a fehéret, vagy a feketét lásd meg, hanem ami a kettő között van, azt is. Ha félretesszük az eredményeket, a jó, vagy a rossz igazolásokat, szerintem a klub működése követendő példa mások számára, és kár, hogy ez a szempont csak másodlagos akkor, amikor Monchiról, vagy Di Francescóról van szó. A Roma sokkal több annál, mint amit olvasunk, vagy hallunk róla."

Ha már Di Francesco, nehéz megvédeni a jelenlegi helyzetben?

"Egyáltalán nem nehéz, mert én 100%-ig hiszek az elképzeléseimben, hogy ő kell nekünk. És ezzel mindenki így van itt. Amikor Bostonban voltunk Pallottánál, mindössze 15-20 másodpercet beszéltünk Eusebioról. A Romának nagyon jó elnöke, és menedzsment struktúrája van. Én a saját területemért felelek, és ha én biztos vagyok valamiben, akkor arról nincs mit beszélni."

"Mindannyian értékelni fogjuk a dolgokat a szezon végén. Persze vannak pillanatok, mint például a Bologna és az Udinese elleni vereségek, vagy a Cagliari elleni döntetlen, amikor legszívesebben megölném a mestert, de saját magam is. De ilyenkor a szurkoló jön elő belőlem. Én nagyon hittem benne, amikor szerződtettük, és most, amikor együtt dolgozunk, még erősebb a hitem."

Sokan azzal vádolják Di Francescót, hogy túlságosan társasági edző.

"Eusebio nem az a cégvezető fajta, ő egy alkalmazott, ahogy mindannyian. Tavaly volt pár húzós átigazolásunk. Én sem voltam boldog, hogy el kellett adnom Salah-t és Antonio Rüdigert, de szükséges lépés volt. Szerencsénk volt, hogy olyan edzőnk volt, aki megértette ezt, és ennek ellenére sikeres volt. Néhány gyengébb eredmény miatt most nem veszíthetem el a hitemet vele szemben. Akkor fordulhat ez elő, ha megváltozik a hozzáállása, vagy a munkavégzése, vagy ha elveszíti a csapat támogatását."

"Nekem mindig nehezemre esett elküldeni egy edzőt. Én reggel 7:30-kor jövök Trigoriába, és este 8-ig vagyok bent. Teljes mértékben tiszta képem van arról, hogy mi folyik itt."

Mit gondol, a Roma túllépett már a krízisen?

"Ezt akarom hinni, mert vannak fejlődésre utaló jelek. Néhány fontos játékos visszatér, és az elmúlt hónap fizikai felmérésének adatai is egyérteműen jobbak. Kezdünk visszatérni a helyes útra, hogy elérjük a végső céljainkat."

Daniele De Rossival kapcsolatban mi a helyet a sérülésével, és a szerződéshosszabbításával?

"Ismerve Danielét, és a Roma iránti elkötelezettségét, nem a legjobb számára a jövőjéről beszélni a jelenlegi helyzetben. Reméljük, hogy felépül, és szerencsére a vizsgálatok mutattak némi pozitív eredményt. Most meg kell néznünk, hogy mi történik, ha elkezd újra edzeni. 2 nappal ezelőtt láttam rajta némi változást, nagyon vidám és optimista volt, mert nem fájt a lába."

Visszatérve a szerződéshosszabbításokra. Mi a helyzet Manolasszal, Ünderrel, El Shaarawyval és Pellegrinivel?

"Ez mind teljesen más helyzet. Ezek közül van olyan, amit a mostani átigazolási időszak végén értékelnünk kell már, de van olyan, amit csak a szezon végén. És akkor ott van még Nicolo Zaniolo, akit látva hogyan játszik, ő lesz az első, akinek a hosszabbításával foglalkoznunk kell."

Ő most az olasz futball új felfedezettje. Gondolta volna, hogy ilyen hamar berobban?

"Nem, nem vártam. Jár neki az elismerés, ahogy az edzőjének is, aki merte játszatni, hitt benne, és támogatta a fejlődésben. Az Inter nem akarta, hogy része legyen a Radja-üzletnek, de mivel nagyon akarták a belgát, nem volt más választásuk. Én Nicolóra mint tehetség gondoltam, de leginkább hosszú távon számoltam vele. Először kölcsön akartuk adni egy másik Serie A-s csapatnak látva, hogy rengeteg középpályásunk volt, de mikor eladtuk Strootmant rájöttünk, hogy jól tettük, hogy nem adtuk kölcsön."

"Zaniolo mindenkit lenyűgözött, és tudom, hogy Olaszországnak most szüksége van az új hősökre. Nekünk viszont az a fontos, hogy Nicolónak jó legyen, ezért nyugodtnak kell maradnunk, hiszen még csak 19 éves."

A szurkolók részéről máris érkezik a kérdés: Zaniolo sokáig marad a Románál?

"Azért adtunk el top játékosokat, hogy az egyenleget egyensúlyban tartsuk, mert egy Roma szintű klubnak tisztelnie kell a szabályokat. De mindannyian tudjuk, hogy Olaszországban és külföldön is vannak olyan csapatok, akik más utat választanak. Mi egy remek csapatot akarunk építeni, ehhez viszont az kell, hogy Zaniolo sokáig a csapat tagja legyen. Ő a Roma jövője, nem lesz eladva. Hosszú, és jelentős utat fog bejárni a klubnál. Ő olyan, mint egy épület, amit tégláról téglára rakunk össze. Ha ezt nem megfelelően tesszük, akkor egy pillanatban összedőlhet az egész. Sok olyan tehetséges játékost láttam, aki letért a helyes útról."

A Romában már most sok az olasz játékos, ez a szám fog még növekedni?

"Sok hibám van, de van két igazi erényem - képes vagyok felismerni, hogy mikor hibáztam, és szeretek tanulni. Az a Monchi, amelyik 20 hónappal ezelőtt ide jött, még csak közvetett ismerettel rendelkezett az olasz futballról. Most már sokkal jobban ismerem, és megértettem, hogy jobb, ha olasz játékosokat igazolunk."

"Ez persze nem jelenti azt, hogy ignorálni fogom a külföldi piacot, de a Roma nagyon olasz csapat lesz a jövőben."

Ha már a hibák felismerésénél tartunk, Schick és Pastore leigazolása hiba volt?

"A két játékos két külön téma. Pastore remek játékos, nekünk arra van szükségünk, hogy visszatérjen az a Pastore, akit a Palermóban, vagy a PSG-ben láttunk. Szerintem még van időnk, hogy ezt elérjük. Ami Schicket illeti, nem magával a játékossal van baj, inkább a személyével, mint emberrel, akinek sokszor nincs meg a megfelelő hangulata ahhoz, hogy jobban koncentráljon játékos mivoltára. Patrik remek dolgokat művel az edzéseken, ezt mindenki látja. Azonban a meccseken ezt sajnos csak ritkán látjuk viszont."

"A személyiségén kell dolgoznunk. Elküldhettük volna kölcsönbe, hogy ezzel segítsünk neki, de sosincs holtbiztos megoldás. Ő az a gyümölcs, amire időt kell fordítanunk, energiát kell bele tennünk, gondozni kell. Én hiszek benne. Nézzük meg Ciro Immobilét, akit Dortmundban és Sevillában is a fenébe kívántak a szurkolók, majd a Lazionál példakép lett."

Ki volt a legértékesebb játékos, akit a Romához hozott?

"Teljesítmény alapján azt mondanám, hogy Kolarov, de Lorenzo Pellegrini előtt hatalmas jövő áll."

Ami a bajnokságot illeti, a Juventusnak nincs riválisa.

"Ennek ellenére szerintem az olasz foci ott van a legjobbak között. Sehol máshol nem fordítanak ekkora figyelmet a taktikára. Nekünk azt kell tennünk, hogy ki kell használnunk az utánpótlásunk lehetőségeit, és elég bátornak kell lennünk ahhoz, hogy használjuk is az olyan fiatalokat, mint: Barella, Tonali, Mancini, Zaniolo, Cristante, Pellegrini... Van pár kitűnő fiatal játékos, akik egyben az olasz futball reménységei is. De igen, itt van a Juve, amelyik folyton nyer. Amit nem tudunk megtenni pénzzel, azt tegyük meg az elképzeléseinkkel és kemény munkával."

Ahhoz, hogy növeljék a bevételeket, mihamarabb szükség van az új stadionra.

"A gazdasági válság idején egy milliárd eurós projektről beszélünk, ami most megállt. Nem is értem miért. Hihetetlen pozitív hatással lehetne nem csak a csapatra, de az egész városra. Szeretnénk áthidalni a különbséget, és nem csak a Juvéval szemben, hanem minden európai élcsapattal szemben, és ehhez ez a projekt alapvető fontosságú."

Januárban milyen mozgások várhatóak?

"A Roma nyáron már elég nagy befektetést csinált. Most csak olyan játékos jöhet szóba, amelyik mindenképpen emeli a csapat minőségének színvonalát. Ez pedig nem könnyű, de meglátjuk. Ami a minőséget és mennyiséget illeti, megvagyunk. Ebben biztos vagyok."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Monchi, interjú