Lazio - Roma összefoglaló

Lazio - Roma összefoglaló

Egy vesztes mérkőzés margójára

Egy fájó vereségen vagyunk túl. Nehéz megemészteni egy ilyen vesztes mérkőzést, amellyen a városi rivális kerekedett fölénk. A kupa elődöntő első felvonásán szinte semmi nem úgy történt, ahogyan azt előzetesen vártuk, vagy szerettük volna. Talán még a vereség elviselésénél is nagyobb kínt okoz beismerni a tényt, hogy a Lazio ezen az estén jobb volt. Simone Inzaghi kitalált egy nyerő stratégiát és nem volt ellenszerünk rá. Annak ellenére, hogy a meccs nagy részében nálunk volt többet a labda, nem igazán tudtunk mit kezdeni vele. A játékosok egyénileg nem tudtak kiemelkedőt nyújtani, de nagyobb probléma volt, hogy taktikailag is alulmaradtunk.

Ahogy vártuk a Laziotól, meglehetősen szervezetten védekeztek. A védelmi vonalukat igen mélyen, a tizenhatosuk előterében húzták meg. Ha nálunk volt a labda, 5 hátvéd lényegében egy vonalban védekezett, nagyon odafigyelve, hogy ne maradjon mögöttük annyi hely ahova be tudna futni Salah vagy Nainggolan. Az elején próbálkoztunk ugyan egy-két üres területre való indítással, de ezeket általában a kapusuk kimozdulva szépen felszedegette. A másik kulcs volt Biglia (a képen 20-as számmal jelölve) helyezkedése, aki szinte folyamatosan a védelem előtt 5-8 méterrel foglalta azt a területet, ahova általában Dzeko visszalép a labdáért. Ugyanezen okból kifolyólag Nainggolan sem tudott erre a 10-es posztra belépni, hogy onnan veszélyeztessen. Ezek után maradt a széleken való támadásépítés, valamint a bosnyák irányába, magasan beívelt labdák.

A Lazio viszonylag korai gólja méginkább megadta nekik a lehetőséget, hogy nyugodtan visszaállva várják a gyors kontrák lehetőségét. Nekünk ekkor már támadnunk kellett, ennek eredményeképpen a védelmünk is feljebb lépett és ahogy azt lehetett sejteni a gyors támadóiknak többször is sikerült megverni Faziot és társait.

Mostanában sokat lehetett dicsérni Spallettit, hogy milyen jól meccselt – láthattuk az elmúlt időszakban, hogy milyen jól változtatott a mérkőzések alatt a felálláson és a taktikán is- ma viszont sajnos nem szánta rá magát elég hamar a változtatásra. Azt gondolom, hogy az egyik védőnk beáldozásával sokkal hamarabb be kellett volna hozni El Shaarawyt vagy Perottit és átállni egy 4-4-2-es formációra. Talán úgy a széleken jobban meg tudtuk volna bontani a bugyi-kékek védelmét. Ez nem történt meg és sajnos más módot sem találtuk rá, hogy szerezzük egy idegenben rúgott gólt. Mi több a Lazio végül sikeresen végig vitt egy kontrát, ami azt jelenti, hogy 2 gólos hátrányból várjuk az egy hónap múlva esedékes visszavágót.

Forrás:

Címkék: AS Roma, Lazio, Olasz kupa, Összefoglaló