Így szerepeltek a kölcsönjátékosok az elmúlt fordulóban.
Ezequiel Ponce a második félidőben lépett pályára a Granada színeiben a Valencia elleni bajnokin, majd a 65. percben gólt is szerzett. Ez volt Ponce első gólja 2016 augusztusa óta, valamint az idei szezon 21 meccsén a második találata, azonban ez is kevés volt most, mivel a Valencia végül 3:1-re nyert.
Marco Frediani kezdőként lépett pályára és végigjátszotta csapata, az Ancona mérkőzését a Parma ellen. Frediani góllal járult hozzá csapata 2:0-ás győzelméhez és ezzel már 8 gólnál és 2 gólpassznál jár a szezonban 32 mérkőzésen.
Juan Manuel Iturbe a 68. percben csereként állt be a Torino együttesébe, így ő is részese volt csapata 3:2-es sikerének a Cagliari ellen.
William Vainqueur végig a pályán volt a Marseilleben, amelyik 0:0-ra végzett a Toulouse ellen.
Seydou Doumbia kezdő volt a Baselben és végig is játszotta a meccset, ami végül 1:1-re végződött a Young Boys ellen.
Elio Capradossi kezdett és egészen az 58. percig a pályán volt, amikor második sárgával kiállította a játékvezető. A Bari 1:0-ra kikapott a Speziatól.
Arturo Calabresi végigjátszotta a Brescia mérkőzését, amit a SPAL nyert meg 3:1-re.
Újra Lukasz Skorupski védte az Empoli kapuját, amelyik 1:1-re végzett a kiesési rangadón a Pescara ellen.
Gyömbér Norbert végig a pályán volt a Terek Grozny csapatában, amelyik 3:1-re nyert az Arsenal Tula ellen.
Giammario Piscitella végigjátszotta a Prato mérkőzését, amelyik 2:2-es döntetlent ért el az Alessandria ellen szombaton.
Nicola Falasco a meccs végén, a 89. percben csereként lépett pályára a Cesenában, amelyik 1:0-ra legyőzte a Pisa együttesét.
Massimo Sammartino kezdő volt, majd az 54. percben lecserélték, a Pistoiese pedig 1:1-es döntetlent játszott a Lucchesével.
Andrea Paolelli a 74. percben állt be a Viterbese együttesébe, amelyik 1:1-et játszott a Carrarese ellen.
Nem léptek pályára:
A kapus Tomas Svedkauskas (Catanzaro), a kapus Ionut Pop (Fidelis Andria), a középső védő Ervin Zukanovic (Atalanta), a középső védő Mattia Rosato (Lupa Roma), a szélső védő Moustapha Seck (Carpi), a szélső védő Petar Golubovic (Pisa), a középpályás Lorenzo Vasco (Fidelis Andria), a középpályás Christian D’Urso (Carpi), a középpályás Matteo Ricci (Perugia), a szélső Federico Ricci (Sassuolo), a szélső Daniele Verde (Avellino), a szélső Jacopo Ferri (Messina), a szélső Franck Cedric (Catanzaro), a támadó Sadiq Umar (Bologna), a támadó Kevin Mendez(Lausanne-Sport).
Forrás: asroma.com
Címkék: AS Roma, kölcsönadás