Gandini távozik a klubtól

Gandini távozik a klubtól

Közös megegyezéssel távozik a posztjáról, és egyben a klubtól is Umberto Gandini.

"Szeretném megköszönni Umbertónak az elkötelezettségét, és professzionalizmusát, amit a klubnál eltöltött időszakban mutatott, és sok sikert kívánok a jövőbeni kihívásaihoz."- jegyezte meg Pallotta.

Gandini 2016 szeptemberében csatlakozott a klubhoz, és az eltelt két év alatt a Roma kétszer kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába, ahol legutóbb egészen az elődöntőig menetelt.

"Két igen szuper szezonom volt a Románál, és ez alatt az idő alatt láthattam, ahogy a klub a pályán, és azon kívül is sokat fejlődött."- mondta Gandini.

"Figyelembe véve az eredményeket, amiket elértünk, és ez az új, élet adta választás, amire készülök, úgy érzem, hogy lejárt az időm a Románál, ezért úgy döntöttem - összhangban a klubbal - hogy közös megegyezéssel felbontom a szerződésem."

"Köszönöm James Pallottának a lehetőséget. Róma, és a klub meghatározó szakasza volt a pályafutásomnak, a növekedés, fejlődés időszaka, amit sosem fogok elfelejteni."

"Köszönöm az egész vezetőségnek, menedzsmentnek, és az egész stábnak, hogy olyan szívélyesen fogadtak, és mindvégig támogattak, és akik napi erőfeszítésükkel hozzájárultak a pályán elért sikerekhez, és ezzel bevezették a klubot az európai elitbe, valamint akik erősítették a Roma védjegyét, lehetővé téve számunkra, hogy az AS Roma történetében példátlan partneri megállapodásokat köthessünk."

"Akármilyen kihívást tartogat a jövő számomra, a klub, a város, és az összes szurkoló iránt szeretettel és hálával fogok érezni."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Gandini