Gandini: Az amerikai túra remek lehetőségeket tartogat

Gandini: Az amerikai túra remek lehetőségeket tartogat

A klub vezérigazgatója szerint a nyári amerikai túra hatalmas előnyökkel jár majd.

Csütörtök délután hivatalossá vált, hogy a Roma a nyáron újra részt vesz az USA-ban megrendezésre kerülő International Champions Cup-on, ami Umberto Gambini szerint komoly előnyökkel jár majd az olasz együttes számára.

Csütörtökön bejelentették, hogy a Roma részt vesz a nyári ICC küzdelmeiben, immár negyedik alkalommal. Milyen érzésekkel várják a nyári turnét?

"Ha figyelembe vesszük azt, hogy a világ legjobb csapatai vesznek majd részt, akkor büszkének kell lennünk. Hagyományosan az ICC-t az USA-ban, és a világ más részein tartják, amin Európa legerősebb csapatai vesznek részt."

"Újra meghívtak bennünket, így nincs kétség afelől, hogy ezt a klubnál végzett remek munkának köszönhetjük."

Mennyire fontos az, hogy a szezonra úgy készülhet a csapat, hogy a legmagasabb szinten lévő csapatokkal játszik?

"Ez minden szezonban ismétlődő téma. Saját tapasztalatból megtanultam, hogy a legerősebb csapatok ellen készülni mindig lehetővé teszi, hogy jobb munkát végezz, annak csak előnye lehet, ha professzionális körülmények között készülhetsz a legmagasabb szinten lévő csapatok ellen."

"Ha a felkészülési időszakban csak alacsonyabb képességű csapatok ellen készülsz, akkor az problémás lehet, mert ilyenkor hiányozhatnak bizonyos tétmeccsen gyűjtött szokások. Azzal, hogy komoly csapatok ellen készülsz, lényegében hozzászoksz ahhoz a szinthez, ami állandóan jelen van, amint elkezdődik a szezon mind az európai hadszíntéren, mind a hazai bajnokságban."

Milyen reményekkel utazik a túrára a csapat?

"Nagyon szoros a kapcsolatunk az Amerikai Egyesült Államokkal, hiszen mind az elnökünk, mind számos igazgatósági tagunk amerikai. Ráadásul ez remek alkalom, hogy újra találkozzunk az amerikai üzletfeleinkkel, akikkel a további fontos lépésekről tárgyalhatunk. Az USA-ban, és szerte a világban a Roma a várost is képviseli, hiszen az év minden szakában rengeteg túrista érkezik a városba az Államokból. Szóval ez egy remek alkalom lesz arra, hogy tovább erősítsük, és bővítsük a kapcsolatot ezekkel az ügyfelekkel."

Mennyire fontos a kapcsolat a klub és a tengerentúli szurkolók között, ahol elég nagy olasz kolóniák élnek?

"Nagyon fontos, különösen a közösségi média és a hosszú távú kommunikáció világában. Hihetetlen örömmel tölt el bennünket, hogy közelebb hozhatjuk a klubot és a játékosokat azokhoz a szurkolókhoz, akik hihetetlen szenvedéllyen támogatnak még a távolból is egész évben. A támogatottságunk folyamatosan nő, ami köszönhető az olyan jó szereplésnek is, mint a Barcelona elleni. Az a meccs hatalmas szenvedélyt és érdeklődést generált, hihetetlen figyelmet kaptunk mind Olaszországban, mind a világ minden pontjáról. Csodálatos dolog első kézből megtapasztalni azt, hogy miként növekszik a Roma hírneve szerte a világban."

Ez is egy újabb esély lesz arra, hogy a klub és a játékosok újra megtapasztalják azokat a hatalmas sportkomplexumokat, amiket az amerikaiak használnak.

"Olyan stadionokban fogunk játszani, melyek a legmagasabb szintű szórakoztató és sporttevékenységekre épültek. Ezek mind a segítségünkre lesznek abban, hogy Rómában is egy remek stadiont építsünk fel."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Gandini, International Champions Cup