Hosszú és alapos interjút adott Karácsony előtt Alessandro Florenzi a Roma hivatalos oldalán, amiben elmesélte, hogy miként lett az álomból hamarosan valóság.

"A Róma közeli Vitiniában nőttem fel, ahol nagyon szép gyermekkorom volt. Amíg labda volt a közelemben, addig nagyon jól éreztem magam."- kezdte Florenzi.

"Négy, vagy öt éves lehettem, amikor elkezdtem tévében meccseket nézni az édesapámmal. Ott kezdtem megérteni a futballt, a szabályait és hogy melyik csapat játszott bordó-sárgában. Futballista családban nőttem fel, az édesapám elég tisztességes szinten játszott, mondjuk a mai Lega Pronak megfelelő szinten és a bátyám is a Cassinoban játszott, mielőtt abbahagyta volna."

"Az iskolában az egyik barátom, akit Alessandrónak hívtak, megpróbált rávenni, hogy szurkoljak a Laziónak, de szerencsére az édesapám a helyes útra terelt, mert ellenállt."

"5, vagy 6 éves lehettem, amikor az édesapám elkezdett meccsre vinni az Olimpicóba, ahol nagyon lenyűgöztek az emberek, a játékosok és a zöld fű. Az iskolában, vagy mikor az utcán futballoztunk megpróbáltuk Francesco Tottit utánozni. Sosem felejtem el, amikor a Roma 2001-ben bajnok lett, 10 éves voltam. Aztán később, amikor elkezdtem komolyan futballozni, akkor a példaképem Cesc Fabregas lett, szerintem ő egy fantasztikus játékos."

"Emlékszem a szezon utolsó meccsére a Parma ellen, amit otthon néztem a tévében. A város szinte teljesen megőrült. A győzelem után apámmal körbe mentünk Rómában és aztán egy héttel később a Circo Massimóhoz ünnepelni. Felejthetetlen volt."

Úgy tűnik, hogy Florenzi sokoldalúsága nem újkeletű, mert játszott már jó pár poszton a pályafutása során.

"Csatárként kezdtem, segítettem a középcsatárt, vagy játszottam a szélen mindkét oldalon. A Roma és a Lazio is meg akart szerezni, amikor a Lodigianiban játszottam. Apámmal Trigoriába mentem, hogy Bruno Contival találkozzunk, aki az utánpótlás vezetője volt. Nem tudom már, hogy mit mondott, de a jelenléte elég volt ahhoz, hogy meggyőzzőn, a Romát választom."

"A 2002-03-as szezonban labdaszedő voltam az olimpicóban, így mindenkit nagyon közelről láthattam. Emlékszem azt gondoltam, hogy Totti milyen remek játékos és kicsit ideges voltam tőle, amikor rám mosolygott, oda köszönt nekem és egyből megnyugodtam."

"2011-ben az első meccsen a Sampdoria ellen éppen őt váltottam és egy mosollyal nagyon megkönnyítette a helyzetemet az első meccsen. Mindössze 3 percet kaptam, de ezek a pillanatok azok, amik örök életre megmaradnak az ember emlékezetében. Nagyon örülök, hogy a családom élőben láthatta."

"Daniele De Rossival paradox módon nem a futballal kapcsolatosan találkoztam először, mert a strandon voltunk Ostiában, ahol született. Az édesapja, Alberto akkor már az ifi csapat edzője volt, ezért engem már ismert az edzésekről. Beszélgettünk egy kicsit, aztán pár év múlva a nagycsapatnál újra találkoztunk. Nagyon jó a kapcsolatom mind Francescoval, mind Danielével."

A játékosról egyértelműen látszik, hogy jó családban nevelkedett, mert az egyik góljánál például kirohant a lelátón helyet foglaló nagymamájához, hogy megölelje őt.

"Az egyetlen áldozat, amit meg kellett hoznom az volt, hogy nem játszhattam a barátaimmal kispályás focit, mert komoly veszély volt a sérülésre. Néha alkalmanként elmennék, de az apám megtiltotta."

"Ahogy mindig mondtam, hatalmas megtiszteltetés a szülővárosod csapatában játszani, de ez egyben nagy felelősség is. Meg kell találni az egyensúlyt, hogy objektíven tudd látni a dolgokat."

"Azt tanácsolom a fiataloknak, hogy legyenek alázatosak és mindig maradjanak két lábbal a földön. Másodszor pedig, hogy dolgozzanak keményen, mert ez az egyetlen lehetőség arra, hogy az álmok valóra váljanak. Senki nem fogja ajándékba adni. Harmadszor, ne feledjék, hogy a foci továbbra is szórakozás, a legszebb játék a földön."