Az új sportigazgató sajtótájékoztatója

Az új sportigazgató sajtótájékoztatója

Megtartotta első sajtótájékoztatóját a klub új sportigazgatója, Gianluca Petrachi.

"Az első, amit szeretnék mondani, hogy nagyon örülök annak, hogy ide, a Romához igazolhattam. Hatalmas megtiszteltetés."- kezdte Petrachi.

"Szerintem bárki, aki ebben a munkakörben dolgozik reméli, hogy egyszer egy ilyen nagy klubnál dolgozhat, mint a Roma, szóval nagyon büszke vagyok."

Mit gondol Trigoriáról?

"Már ismertem ezt a helyet, hiszen az első üzletemet itt kötöttem, mikor a Pisa képviseletében leigazoltam Alessio Cercit. Majd két évvel ezelőtt Iago Falque és Adem Ljajic miatt jártam itt. A hely persze azóta már kicsit átalakult, és most még jobban néz ki. Szerintem amit itt látni, mindaz azt mutatja, hogy milyen nagy klub a Roma."

Mit gondol, Paulo Fonseca jó választás volt edzőnek?

"Ezzel kapcsolatban szeretnék tisztán érthető lenni: Engem teljes mértékben lenyűgözött Paulo Fonseca. Pár éve már figyelem a fejlődését, mert volt egy Shakhtar játékos, akit szerettem volna megszerezni a Torinónak, és ameddig figyeltem, addig láttam, hogy miként játszik a csapata."

"Akkor az alatt a 3 mérkőzés alatt rájöttem, hogy milyen tehetséges edző. Nagyon jól érezhető a futballfilozófiája, a csapata pedig roppant egységes, a labdát azonnal agresszívan visszaszerzi. Ezt a típusú futballt szeretem. Én is játékos voltam, párszor játszottam a Serie A-ban is, és ha egy ilyen edzőm lett volna, mint ő, akkor biztosan másképpen alakult volna a karrierem."

"Hiszek benne, hogy Fonseca minden Roma rajongónak világos képet tud adni arról, hogy milyen csapatot várhatnak, és remélem, hogy a szurkolók megértik majd az egészet akkor, mikor látják a csapatot az első pár barátságos meccsen."

"Nagyon jó érzésem van vele kapcsolatban. Mindannyian pontosan tudjuk, hogy mit akarunk. Rendszeresen beszélünk, és azonosak az elképzeléseink, ez pedig nagyon fontos, mert mind az edzőnek, mind a sportigazgatónak, mind a játékosoknak ugyanazon az oldalon kell állnia."

Mire lehet számítani az átigazolási időszakban? Képes lehet a Roma többre, mint az első négy hely megszerzése?

"Szerintem legyünk realisták, én magánemberként is ilyen vagyok. Szerintem ez az év a Roma számára az első, kezdő év lesz most. Nulláról indulunk. Olyan játékosokra van szükségünk, akiknek értékeik, elveik vannak. Olyanokra sosem tartottam igényt, akit csak a pénz érdekelt, és nem volt motivációja. Én először az embert, aztán a futballistát nézem bennük. Ha szeretnénk a csapat szintjén emelni, akkor szerintem ezt az üzenetet kell közvetítenünk azok felé, akik ide jönnének."

"Sok olyat olvastam, hogy bizonyos játékosok visszautasítottak bennünket, de a Roma nem egy másodlagos célpont. Bárki jön ide, azt megfelelő vággyal, és lelkesedéssel tegye, és pont ezt látom Spinazzola szemeiben, mikor először megérkezett. Ő nem egy kisebb csapattól, hanem pontosan a Juventustól érkezett. Minden ide igazoló játékos szemében ezt a lelkesedést akarom látni."

"Teljes mértékben elkötelezett vagyok a fegyelem, és a hozzátartozás érzése iránt, és a szurkolók is erre kíváncsiak. Olyan játékosokra van szükségünk, akik 90 perc alatt a szívüket kiteszik a pályára. Akár nyersz, akár kikapsz, a szurkolóknak tudniuk kell azonosulni a csapattal."

Mi lesz Edin Dzekoval és Patrik Schickkel? A Roma érdeklődik Higuain iránt?

"Tisztázzunk egy dolgot. Egy játékos nem úgy kel fel reggel, hogy eldönti, ő most távozni akar, majd megegyezik egy másik klubbal, minket pedig megzsarol. Minket senki nem fog zsarolni. Amennyiben van olyan játékos, aki nem akar tovább a Roma játékosa lenni, vagy aki már nem motivált tovább, akkor mutatnia kell egy olyan klubot, amelyik megveszi őt, majd távozhat."

"Senkit nem fogunk az akarata ellenére itt tartani, de nem szeretem, amikor az emberek nyomást gyakorolnak rám. Nem érdekel, ha valaki megállapodott egy másik klubbal, ami lényegében szabályellenes. A játékosnak meg kell értenie, hogy ez nem az ő háza, ő csak segít azt felépíteni, de nem a tulajdonosa. A tulajdonos az, aki dönthet."

"Mi megpróbáljuk a lehető legjobb döntéseket meghozni, és szerintem amiket eddig hoztunk, mind logikus, futballdöntések voltak. Manolasz távozott, mert távozni akart. Beszéltem a menedzserével, ő is ezt erősítette meg. Megmondtam az ügynökének, Mino Raiolának is: 'ha távozni akar, akkor valakinek ki kell fizetnie a záradékban szereplő összeget, és távozhat. Ha szeretne edzeni, és keményen dolgozni, akkor maradhat.' De ő nem tudja eldönteni azt, hogy mit szeretne."

"A Napoli megadta a kért összeget, plusz adott egy olyan játékos Diawara személyében, akinek mindössze egy kis önbizalomra van szüksége, de ő az a fajta motivált, harcos játékos, akire szükségünk van. Felhívott tegnap és mondta, hogy nem akar szabadságra menni, szeretne jönni edzeni, és én ezt az elkötelezettséget, éhséget szeretném látni minden játékoson."

A Spinazzola-Pellegrini cserével elindult egy együttműködés a Juventusszal? Higuain az a típusú játékos, akit szeretne elkerülni?

"Azt hiszem őrültnek kell lenni ahhoz, hogy kétségbe vonjuk Higuain képességeit. Talán kicsit elvesztette az önbizalmát, de ezt nem nekem kell megmondanom. Amennyiben Dzeko távozni szeretne, ő nagyon hasznos tagja lehetne a csapatnak. De a motiváció kulcsfontosságú. Ha lenne esélye egy esetleges megbeszélésnek a Juvéval Higuainról, akkor neki ebben 100%-ig hinnie kellene. Keményen dolgozom azon, hogy a megfelelő embereket hozzam ide, és nem hagyon, hogy egy nagy név semmissé tegye a megítélésemet. Amennyiben nincs meg a megfelelő akarás benne, akkor azt látni fogom."

"Minden aspektust megvizsgálunk. Amennyiben szeretné visszanyerni a formáját, úgy azt hiszem nincs jobb hely erre, mint a Roma. Szerintem simán az argentin társa, Batistuta örökébe léphetne, aki eléggé szépen letette itt a névjegyét. Jelenleg Dzekót én mint a Roma játékosa akarom látni, és remélem, hogy amint visszatér a felkészülési időszakra, rá fog jönni, hogy megváltozott a hangulat. Amennyiben úgy dönt, hogy távozni szeretne, akkor az Internek komoly összeget kell érte fizetnie, és akkor mi is nagyobb összeggel tudunk ügyködni, máskülönben nincs miről beszélni."

Van egy költségvetés, amivel dolgozhat? Tudja, hogy mennyit költhet?

"Nem szoktam költségvetéssel dolgozni. Cairo sem mondta soha, hogy itt van ez az összeg, ennyit költhetsz. Amikor Pallottával beszéltem, annyit mondott, hogy szeretne egy csapatot építeni, és amennyiben lehetséges, az utánpótlásba fektetni, valamint hogy a sikeréhes, tehetséges játékosokat szereti. Én is elmondtam az én elképzeléseimet, így mindketten teljes mértékben tisztában vagyunk egymás céljaival. Elmondtam neki, hogy meg kell erősítenünk a keretet, és mindent újra kell kezdenünk."

"Egyes játékosoknak időt kell majd adnunk, mert mikor fiatal játékost veszel, akkor erre szükség van. Elmondtam neki, hogy milyen típusú játékost szeretnék leigazolni, és nem mondott olyat, hogy 'nem, ő túl drága'. Annyit mondott, hogy 'Oké, ha biztos vagy abban, hogy ő kell nekünk, akkor kezdjem meg a tárgyalásokat, és hozzam ide.' Sosem igazoltam úgy játékost, hogy azt az edző ne akarta volna. Szerintem ez a legrosszabb dolog, amit egy sportigazgató tehet. Meg kell állapodni dolgokban, elsősorban a pályán alkalmazott taktikában."

"Nagyon keményen dolgozunk, most van ez a sajtótájékoztató, de emellett egy átigazoláson is dolgozom a mai napon. Nem tudom, hogy összejön-e, de megpróbálom."

Mi a helyzet Nicolo Barellával?

"Mielőtt a Romához jöttem volna, a játékos menedzsere többször is tárgyalt a Romával, megállapodtak, és nagyon örült annak, hogy ide igazolhat. Ezt mondták nekem. Tudom, hogy némi időt sikerült elvesztegetni Monchi távozását követően, ez vitathatatlan. Eközben bejött a képbe az Inter, és mind a Cagliarinak, mind a játékosnak ajánlatot tettek. Conte felhívta őt, ő pedig nagyon jó abban, hogy meggyőzze a játékost, hogy igazoljon hozzájuk."

"Megértem, hogy a srác talán a BL-ben szeretne játszani, és talán jelenleg a Romát nem látja azonos szintű csapatnak az Interrel. Én személy szerint sosem kerestem Barellát, a Cagliari jött a Romához, és mondta, hogy az Inter szórakozik, a Roma pedig ajánljon többet, és akkor viheti a játékost. Azt gondoltam, hogy nehéz lenne előlről kezdeni, és most már még nehezebb az ügy, mert a játékos az Interbe akar igazolni."

"Amennyiben Barella felhívna, és azt mondaná, meggondolta magát, szeretne mégis a Romához igazolni, akkor beszélhetnénk róla. De a dolgok jelenlegi állása szerint semmi tennivalónk nincs most. Helytelen lenne megpróbálni meggyőzni valakit, hogy akarata ellenére igazoljon ide. A játékosnak kell legyen megfelelő motivációja, hogy a Romához igazoljon. Amennyiben nincs, úgy a legjobb, ha az Interbe igazol."

Beszélt Zaniolóval? Hol tart a szerződéshosszabbítása? Van benne elég lelkesedés ahhoz, hogy a Roma játékosa maradjon?

"Zaniolo berobbant a tavalyi szezonban, de vége felé már messze nem a legjobb tudása szerint játszott. Kicsit mellékvágányra futott abban, amiben a fiatalok szoktak: a kemény edzések, és az összpontosítás területén. Zaniolo is olyan játékos, mint a többiek, akikkel beszélnünk kell az új szerződéséről."

"Szerződés köti a klubhoz, de mi szeretnénk ezen javítani, mert fontos játékos. A srác előtt még mindig nagyon hosszú út áll, és amennyiben a földön marad, úgy messzire és sokra viheti. Ehhez viszont ugyanúgy kell dolgoznia és edzenie, ahogy a tavalyi szezon első hat hónapjában tette. Aztán a csapat egyik sztárja válhat belőle, csak rajta múlik."

Amikor Monchi a csapathoz igazolt azt mondta: 'A szurkolóknak a trófeák miatt kell kijárniuk a stadionba, nem a pénzügyi mérleg miatt.' Azért jött ide, hogy trófeákat nyerjen?

"Mindig szerettem a kihívásokat, és mindig ambiciózus voltam. Az egyik kollégám mondta: 'Miért mész a Romához? Azután, amit eddig letettél az asztalra, bárhová mehetnél.' De szerintem a Roma sportigazgatójának lenni, és elérni valamit itt azt jelentené, hogy sikeres pályafutásom van, én pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez így legyen. Nem tudok leülni ma úgy ide, hogy azt mondom, trófeákat fogok nyerni. Ez őrültség lenne."

"Most újra kell kezdenünk az építkezést, lefektetni az alapokat, hogy újra nyerő csapatunk legyen. Róma sem egy nap alatt épült, és ha házat akarsz építeni, akkor is az alapokkal kell kezdeni, nem a tetővel, különben a fejedre fog zuhanni. Az idő fogja megmondani, hogy képes leszek-e elérni valamit itt, és a Roma képes lesz-e trófeát nyerni. Nem szeretek sokat beszélni."

"Nem vagyok nagyon társasági ember. Meg is ragadom az alkalmat, hogy elmondjam, hogy nem fogok mindenkinek válaszolni. Ha valaki azt hiszi, hogy képes lesz bizonyos információk megszerzésére csak azért, mert valami újság szerkesztője, akkor tudnia kell, hogy nem vagyok az a fajta, aki kiad neveket. Én a munkámra, a pályára összpontosítok. Nincsenek kivételezettek, a legkisebb újságíró is ugyanabban a bánásmódban részesül, mint a nagyok. Nagyon sok üzenetet kaptam az elmúlt napokban, és mindegyikre ugyanúgy válaszoltam. Ilyen vagyok."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Petrachi, interjú