Amadei lánya gratulált Dzekonak

Amadei lánya gratulált Dzekonak

Vasárnapi találatával Edin Dzeko beérte Amadeo Amadeit a Roma örök góllövőlista harmadik helyén.

Miután a bosnyák támadó fellépett a harmadik helyre, Amadeo Amadei lánya, Maria Grazia levélben gratulált a támadónak.

Kedves Edin!

Gratulálni szeretnék a Roma mezében elért 111 góljához. Ez ugyanannyi, mint amennyit édesapám, Amadeo Amadei elért, és ráadásul ő is ugyanannyi meccsen, 234-en.

Hihetetlen egybeesés, de nagyon örülök neki. A góljaival hozzásegítette a Romát, hogy minél magasabbra emelkedjen, és Ön is számos nehéz mérkőzést döntött el a góljaival, mint egykor az édesapám.

Tetszik az ötlet, hogy talán felfedez magában valamit, ami megvolt apámban is, és talán most, 2020-ban Ön is lehet egy kicsit az 'il fornaretto', azaz a kis pék. (Amadeo Amadei beceneve)

Apám nagy Roma drukker volt, ő a Romával a szívében született, és úgy is halt meg. Én pedig sok mindent látok Önben belőle, mert akárcsak ő, Ön sem csak önmagáért játszik, hanem mindig a csapatért.

Talán ezért nem sikerül mindig gólt szereznie, mert feláldozza magát a Romáért. Miert mindent megtesz ezért a csapatért.

Remélem, hogy tudja ezt folytatni, és remélem hozzásegíti a csapatot az olyan nagyszerű sikerek eléréséhez, melyekben mi Roma szurkolók az utóbbi években annyit reménykedtünk.

Ezért nem vagyok szomorú, csalódott, mikor látom, hogy valaki beérte édesapám a Roma örök góllövőlistáján, mert édesapám örömmel nézte volna, ahogy játszik. Mert örült volna annak, ha magához tudott volna ölelni egy ilyen gólerős Roma csatárt, egy olyat, mint akárcsak az ő korában.

Ha szereti a Romát, akkor mindig abban fog reménykedni, hogy valaki átadja a múltnak ezeket a rekordokat, mert ezek a gólok, az Ön góljai, mindig a Romát szolgálták. És semmi más nem számít, csak a Roma.

Forza Edin. Forza Roma!

Maria Grazia Amadei

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Dzeko