Olasz lapértesülések szerint a Roma vázolta a nyári átigazolási stratégiáját.
James Pallotta római látogatása lehetővé tette, hogy elkészüljön a következő évi átigazolási stratégia, amit Luciano Spallettivel együtt készítettek el.
A Corriere dello Sport úgy tudja, hogy Pallotta meghatározta azokat a kulcsfontosságú játékosokat, akiket nem szabad eladni, mint például Nainggolan, Pjanic, Manolas és Salah.
Emellett vannak olyan játékosok, akik eladásából Pallotta azt reméli, hogy sikerül fenntartani, vagy akár pozitívvá tenni a mérleget. Ilyen játékos Adem Ljajic, akit az Internek, Seydou Doumbia, akit a Newcastle Unitednek és Juan Manuel Iturbe, akit a Bournemouthnak adnának el a kölcsön végén.
Ami pedig a jelenlegi keretet illeti, megválhatnak Iago Falquetől és William Vainquertől is, valamint a kölcsönszerződés végén visszatérne eredeti csapatához Wojciech Szczesny és Lucas Digne is.
Valamint eladná pár fiatalját is a klub, mint például Leandro Paredes, Federico Ricci, Daniele Verde, Matteo Politano, Arturo Calabresi és talán Umar Sadiq, plusz Antonio Sanabria, aki iránt több klub is érdeklődik.
Forrás: football-italia.net
Címkék: AS Roma