A klub hivatalos közleményben jelentette meg, hogy több éves megállapodást kötött a Qatar Airways-szel.
A megállapodás értelmében - ami a klub eddigi legnagyobb szponzori szerződése - a légitársaság logója lesz látható a felnőtt mez első felén egészen a 2020-21-es szezonig.
A Qatar Airways-t 1997-ben alapították, azóta pedig mind a 6 kontintensre, azon belül is több mint 150 városba szállít utasokat. A társaság volt 2011-ben, 2012-ben, 2015-ben és 2017-ben is az év légitársasága.
Ezzel a légitársaság lesz a Roma fő globális partnere, és mindössze a 7. mezszponzora a klub 90 éves fennállása alatt.
"Örömmel jelenthetjük be ezt a történelmi megállapodást az AS Roma és a Qatar Airways, két nagy márka között."- mondta James Pallotta, a klub elnöke.
"A mai bejelentés az elmúlt 8 hónap háttérben végzett, megfeszített munka eredménye, amit a kereskedelmi csapatunk végzett Londonban és amit az egész Roma csapat támogatott végig."
"Az új stadion építésével, a Bajnokok Ligája remek szerepléssel azt hiszem ez egy nagyon izgalmas időszak a Roma szurkolók számára. Büszkén viseljük majd a légitársaság nevét a mezünkön, és izgatottan nézünk elébe a közös sport és kereskedelmi sikereknek."
"Nagyon boldogok vagyunk, hogy bejelenthetjük ezt a megállapodást, amivel a Qatar Airways az AS Roma hivatalos mezszponzora lesz a 2020-21-es szezonig."- jegyezte meg a légitársaság vezérigazgatója, Mr. Akbar Al Baker.
"A Roma az egyik legsikeresebb és legismertebb futballcsapat a világon. A közös szenvedély, hogy a kiválóságra törekszünk, valamint az innováció az, ami kialakította ezt a partneri kapcsolatot."
"Tudjuk, hogy a sport ereje mennyire közelebb hozza az embereket egymáshoz, és ez a kapcsolat tovább erősíti ezt a meggyőződést. Izgatottan várjuk a közös munkát, és együtt ünneplünk a Roma szurkolóival világszerte."
Forrás: asroma.com
Címkék: AS Roma, Qatar Airways