A nagy Fonseca interjú

A nagy Fonseca interjú

Az ukrán Shakhtar Donyeck csapatát elhagyva a Roma kispadjára készül leülni az új szezonban Paulo Fonseca.

A portugál szakember érkezését a hét elején jelentette be a klubvezetés, és első római interjújában elárulta azt is, hogy miért akart az olasz csapat edzője lenni.

Üdvözlünk Paulo, hogy érzed magad most?

"Boldog, és nagyon izgatott vagyok, az új kihívást illetően pedig nagyon optimista. Már az első pillanattól kezdve nem volt bennem semmi kétség afelől, hogy ide akarok szerződni. Ez egy nagy klub, remek szurkolótáborral, és szeretnék valami olyat felépíteni, ami magabiztosságot, és lelkesedést hoz a klubnak és a szurkolóknak. Köszönettel tartozom Jim Pallottának és Guido Fiengának ezért a lehetőségért."

Mesélj nekünk Paulo Fonsecáról, az edzőről. Hogyan jellemeznéd magad?

"Nehéz magamról beszélni, jobban szeretem, ha mások beszélnek rólam. Viszont nagyon szenvedélyes edző vagyok. Imádom a munkám, nagyon lelkes vagyok, és szeretném ezt a szenvedélyt átadni mindazoknak, akikkel együtt dolgozom. Imádom a futballt, imádom a játékot, és szeretném, ha körülöttem minden ember ugyanezt a szenvedélyt érezné a sport iránt."

Milyen típusú csapatot várhatnak tőled a szurkolók?

"Először is bátor csapatot akarok. Olyan csapatot, amelyik a legnagyobb és a legkisebb csapatok ellen is ugyanúgy akar játszani. Versenyképes, minőségi csapatot kell építenünk, amelyik olyan stílusban játszik, amire minden szurkoló büszke lehet. Számomra a teljesítmény minősége nagyon fontos. Persze a győzelem is fontos, hiszen ez az elsődleges cél, de ezzel megegyezően olyan csapatot akarunk, amelyik tényleg magas minőségben képes futballozni."

Régebben többször mondtad, hogy hiába nyer a csapat, ha nem játszik jól, akkor te nem vagy boldog...

"Számomra nem elég a győzelem. Szeretek nyerni, de szeretem látni, ha az elképzelésemet viszontlátom a pályán. Nagyon magas színvonalú játékot akarok, olyan teljesítményt, ami a szurkolóknak is tetszik. A szurkolók a meccsek után hazamennek, és remélem, hogy úgy mennek haza, hogy elmondhatják, a csapat jól játszott és nyert, mert bátor volt. Nekem ez a legfontosabb."

Három nagyon sikeres szezont töltöttél a Shaktharnál. Mi volt az a Romával, a projekttel kapcsolatban, ami meggyőzött, hogy mindezt magad mögött hagyd?

"Nos, mindig szerettem volna magam kipróbálni Európa egyik legnagyobb bajnokságában. Az olasz bajnokság az egyik legerősebb Európában, és a Roma az egyik legnagyobb klub. Nagyon ambíciózus vagyok, és ez volt a pályafutásom egyik célja, hogy Európa egyik legnagyobb klubjának az edzője lehessek. Amikor ez a lehetőség felmerült, a három remekül sikerült ukrán szezont követően, úgy éreztem, itt az idő a váltásra, és az álmaim beteljesítésére."

A Serie A-t úgy ismerik, mint egy nagyon taktikus bajnokság, ami komoly kihívást jelent...

"Ez az, amiért engem annyira izgat az olasz futball, mert nagyon taktikus, és iszonyat nehéz. Minden hét, minden egyes meccs hatalmas kihívás egy edzőnek. Nagyon szeretnék valami olyat csinálni ezzel a csapattal, ami meglepi a többieket. Minden héten azon fogunk dolgozni, hogy meglepjük az ellenfeleinket. Olaszországban a csapatok nagyon erősek taktikailag, különösen a védekezésben, ezért hatalmas kihívás lesz ez, de nagyon szeretem az ilyen kihívásokat."

Egyre több erős olasz csapat van, és egyre erősebb a verseny az élmezőnyben...

"Szerintem az idei év még nagyobb versenyt hoz majd a tavalyihoz képest. Visszatért Conte, és lehet Sarri is, és a bajnokság tele van sok jó játékossal. A csapatok egyre erősebbek, ez pedig jót tesz a futballnak, a szurkolóknak."

Edzőként már játszottál a Roma ellen, ismerheted valamennyire. Mi a véleményed a megörökölt csapatról?

"A Roma sok minőségi játékosból áll. A legfontosabb, hogy megértsem, miként tudom legjobban kihasználni az egyes játékosok képességeit. Hiszek abban, hogy nagyon sok játékosban megvan a képesség a bátor, támadószellemű játékhoz, amit szeretnék megvalósítani. Egy olyan stílus ez, amivel dominálni tudunk az ellenfelünk felett. Biztos vagyok abban, hogy képesek a játékosaink erre."

Milyen felállást várhatnak a szurkolók tőled?

"Nos, általában 4-2-3-1-et szeretek játszatni, de nem a rendszer a legfontosabb dolog. Sokkal fontosabb a dinamizmus és az elvek a rendszeren belül. Remélem, hogy sikerül egy nagyon dinamikus csapatot építenem."

Egy nagyon rövid felkészülési időszak áll előtted, és a szezon várhatóan sokkal korábban fog kezdődni a megszokottnál, ami annyira nem ideális. Időbe fog telni, mire a játékosok alkalmazkodnak ahhoz, amit elvársz tőlük.

"Nézd, elismerem, nehéz lesz, mert talán mindössze négy hetünk lesz az első éles meccs előtt. Ezért a lehető leghamarabb el kell sajátítanunk a saját elképzeléseinket. Persze jobb lenne, ha több időnk lenne, de erre sajnos nincs ráhatásunk, ezért azt a 4 hetet a lehetőségeinkhez mérten maximálisan kihasználjuk majd, hogy az első meccsre felkészülten állhassunk oda."

Vannak nyilvános céljaid a következő szezonra, vagy inkább magadban tartod ezeket a célokat?

"Egy dolgot ígérhetek, hogy versenyképes és bátor csapatot építek. Ahogy már mondtam, biztos vagyok benne, hogy sikerül olyan csapatot felépítenünk, amelyikre büszkék lesznek a szurkolók. Ez így lesz, efelől biztos vagyok. Bátor, ambíciózus csapat lesz. És ha ezek az összetevők meglesznek, akkor sokkal több lehetőséged lesz nyerni valamit."

Végül, a Romának hatalmas, és nagyon szenvedélyes a szurkolótábora, mind Rómában, mind külföldön. Mit üzensz nekik?

"Csak annyit szeretnék nekik mondani, hogy együtt tudunk nagyon erős csapatot építeni. Szükségünk van a támogatásukra. Tudom, hogy imádják a klubot, és hiszek benne, hogy együtt egyre erősebbek tudunk lenni. Biztos vagyok, hogy büszkék lesznek erre a csapatra, mert mi harcolni fogunk értük, és küzdeni fogunk azért, hogy valami igen különlegeset alkossunk. Tudom, hogy a mi oldalunkon állnak majd."

"Sokat beszélek a bátorságról, és tudom, hogy a szurkolóknak hatalmas szerepük van abban, hogy ez a csapat még bátrabb legyen. Hiszek abban, hogy mikor kimegyünk a pályára, ők lesznek az elsők, akiktől motivációt és bátorítást kapunk majd, és attól a pillanattól kezdve nekünk csak bátor csapatként kell küzdenünk értük."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Paulo Fonseca, interjú