Spalletti: Kiegyensúlyozott csoportba kerültünk

Spalletti: Kiegyensúlyozott csoportba kerültünk

A Roma mestere úgy véli, hogy csapata kiegyensúlyozott csoportba került.

A mai sorsoláson a Roma cseh, román és osztrák ellenfeleket kapott az Európa Liga E csoportjában és Spalletti szeretné, ha a Roma kicsit megerősítené a pozícióját a nemzetközi kupaporondon.

"Ez egy nagyon kiegyensúlyozott csoport, ahol egyik csapat sem emelkedik ki különösen."- kezdte Spalletti.

"Talán mi vagyunk a legerősebbek, de az utolsó meccsig komoly küzdelem fog folyni. A Viktoria Plzen sorozatban másodszor volt bajnok a Slavia Prága előtt és 2013-ban ők ejtették ki a Napolit."

"Az Austria Wien komoly európai hagyományokkal rendelkezik, ahogy az Astra Giurgiu is, és tegnap éppen a West Ham-et búcsúztatták.  Jó kis csoport ez nekünk, hiszen sokkal nehezebb is lehetett volna, ha olyan csapatokat kapunk, mint a Manchester United és a Villarreal."

"Hallom, ahogy az emberek azt mondják, hogy könnyű dolgunk lesz, pedig a dolgok hamar nehézzé válhatnak, ha megismételjük azt, amit tegnap este mutattunk. Először is, a Romának meg kell erősítenie a kapcsolatát az európai futballal, mert láthattuk, hogy az ilyen típusú tornák nekünk nem mennek könnyen."

"Valami mindig bezavar a fejlődésünkben a nemzetözi kupákban, ami konkrétan károsítja a megjelenésünket. Nekünk el kell viselnünk azt a felelősséget a vállunkon, hogy mi vagyunk a Roma és ennél jobban kell szerepelnünk. Következetesnek kell lennünk és be kell bizonyítanunk, hogy könnyedén megálljuk a helyünket ezen a szinten."

"Az Európa Liga lehet nem sokat ér, de ahogy haladunk előre, úgy egyre nagynevűbb ellenfelek jönnek és az egész hasonlítani fog a Bajnokok Ligájára, ahol nagyszerű érzés lesz győzni."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti, Európa Liga