Smalling: Tudtuk, hogy nyernünk kell

Smalling: Tudtuk, hogy nyernünk kell

A Roma angol védőjét választották a mérkőzés legjobbjának a Feyenoord elleni találkozón.

A Feyenoord ellen 1-0-ra megnyert mérkőzésen nyújtott teljesítményéért az angol középpályás lett a meccs embere, és hősies védekezése megtestesítette a csapat küzdőszellemét.

Smalling hat párharcot nyert meg, négyszer tisztázott, valamint újra és újra visszaverte a holland próbálkozásokat, akik a második félidőben kétszer is a kapufát találták el.

A Roma védelme azonban szilárdan állt, Smalling pedig az egész csapat kemény munkáját dicsérte.

"Tudtuk, hogy ez mindenkinek sokat jelent majd Rómában, és láthatjuk, hogy a végsőkig együtt vagyunk." - mondta a meccs után.

"Kicsit mélyebbre visszaálltunk a kelleténél a második félidőben, de lehetett látni, hogy a csatárok is hátrafutottak - mindenki tudta, hogy nyernünk kell."

A 32 éves játékos második európai trófeáját nyerte José Mourinho alatt, miután Henrikh Mkhitaryannal együtt 2017-ben a Manchester Uniteddel Európa Liga-győztesnek járó érmet gyűjtöttek be.

Ez volt azonban az első a Romával, és véget vetett a klub 14 éves várakozásának - aminek Smalling nagyon örült.

"Amikor először jöttem a klubhoz, már nagyon régen nem nyertek trófeát. Nekünk vannak a legjobb szurkolóink, és tudtuk, hogy ez milyen sokat fog jelenteni nekik."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Smalling, Feyenoord, Konferencia Liga