Megsemmisítő vereség Norvégiában

Megsemmisítő vereség Norvégiában

Eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedte el Jose Mourinho a Romával a Konferencia liga 3. fordulójában.

Nagyon súlyos vereség, kinek a felelőssége ez?

"Az enyém, én döntöttem úgy, hogy ezt a csapatot küldöm pályára. Jó szándékkal tettem, lehetőséget akartam adni azoknak, akik sokat dolgoznak és nem játszanak annyit, és a csapat miatt pihentetnünk kell azokat, akik gyakorlatilag állandóan játszaak. Egy olyan csapattól kaptunk ki, amelyik minőségben jobb, mint mi, legalábbis ezen a meccsen a kezdőnket illetően így volt."

Ez nem mentalitás kérdése?

"Ha mindig ugyanazokkal a játékosokkal játszhatnék, megtenném, de ez nagy kockázat, de a két csapat között jelentős különbség van. A hat mérkőzésből álló csoportkörben úgy döntöttem, hogy ezeket a változtatásokat végrehajtom. Tudtam a játékosaink korlátait, de jobb reakcióra számítottam."

Fennáll annak a veszélye, hogy ez mély nyomot hagy?

"A sebek mindig lehetnek, de beszéltem a játékosokkal, és őszinte voltam velük.  Soha nem titkoltam, hogy mi egy olyan csapat vagyunk, amelynek sok korlátja van. Egy dolog a mi 12 játékosunk, és egy dolog a többiek."

Nem lehet hibázni hétvégén...

"Soha nem lehet hibázni, és mindig lehet hibázni. Ilyen a futball, de az alapcsapatunk jól játszik. Vasárnap mindenkiben ott lesz a ma esti vereség."

Még soha nem kapott hat gólt a pályafutása során...

"Itt nem az a fontos, hogy én mit gondolok, hanem inkább a srácok."

Forrás: www.forzaroma.info

Címkék: AS Roma, Mourinho, Bodö/Glimt, Konferencia Liga