Sergio Oliveira megérkezett Rómába

Sergio Oliveira megérkezett Rómába

A Porto középpályása ma délelőtt megérkezett Rómába.

Ahogy azt legutóbb Jose Mourinho is jelezte, a Romának a héten lesz még egy új igazolása, és a várakozásoknak megfelelően ez a játékos nem lesz más, mint a Porto középpályása, Sergio Oliveira.

A 29 éves játékos 1 millió eurós kölcsönszerződéssel érkezik és igazol a Romához, és a szerződés tartalmaz egy 13 millió eurós vételi opciót is.

A Porto színeiben ebben a szezonban 24 mérkőzésen lépett pályára minden sorozatot figyelembe véve és öt gólt szerzett.

Ma délelőtt a tervek szerint átesett az orvosi vizsgálatokon, és amennyiben minden rendben lesz, úgy valószínűleg vasárnap a Cagliari ellen debütálhat a Serie A-ban.

Sergio Oliveira a Roma második szerzeménye a januári átigazolási időszakban Ainsley Maitland-Niles után, aki a szezon végéig kölcsönbe érkezett a Romához az Arsenaltól.

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Oliveira