Egygólos előnnyel várja a Roma az Athletic Bilbao elleni Európa Liga visszavágó mérkőzést, így biztosan nehéz mérkőzés vár a csapatra.
Mennyiben változtatta meg a munkáját az, hogy bevezették az öt cserelehetőséget? Vagy ahogy Massimiliano Allegri mondja, az a jó edző, aki a legkevesebb kárt okozza?
„Határozottan. Egy edző akkor jó, ha nem okoz sok kárt. Én mindig ezt mondom. Egy edző erőssége a játékosai, és szerencsés vagyok, hogy jó játékosaim vannak, akik hallgatnak rám, és tudják, hogy ha hibázok, azt jó szándékkal teszem. Tudják, hogy nincsenek hátsó szándékaim, és igyekszem segíteni nekik mindennel, amim van és amit tudok. Persze kell öt olyan játékos, akik megérdemlik, hogy játsszanak, akik nem kezdenek, de megértik ezt. Tudjáj, hogy ha nem játszanak, az nem azt jelenti, hogy nem bízom bennük, vagy valami ilyesmi. Egy mérkőzés során sok kisebb meccs van, és ezek a játékosok lehetővé teszik számomra, hogy változtassak a dolgokon. Szerencsés vagyok, hogy ilyen játékosokkal dolgozhatok.”
Képes megismételni az első meccset?
„Úgy gondolom, hogy már most is sok mérkőzés van egy mérkőzésen belül. És nincs két egyforma meccs. Holnap a hazai szurkolók támogatni fogják a csapatukat, és még jobban hajtanak majd. Jól kell játszanunk a saját játékunkat, félelem nélkül, és megpróbálni támadni és védekezni, ahogyan azt az utóbbi időben tettük.
[Ranieri egy Dybalának többek között a vezetői kvalitásairól szóló kérdés után]
„Ő nem csak a karizmájával és a tehetségével vezető, ő minden tekintetben vezető. Egy csoport tagja, aki azt teszi, ami a legjobb a csapatnak. Ez végül is egy csapatsport. Szerencsés vagyok, hogy olyan vezetőim vannak, akik úgy érzik, hogy részesei a csapat sorsának. Minden, amit tesznek, a csapat javát szolgálja. Ő ezt megértette, és ő maga is ilyen.”
Hogy áll a csapat ehhez a meccshez? Mintha nem lett volna első mérkőzés, vagy úgy, hogy egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz?
„Azt mondom, hogy ki kell mennünk és játszani a saját játékunkat, annak tudatában, hogy egy jó, masszív, kemény csapatunk van, amely megpróbálja majd megnyerni a mérkőzést. Ha úgy megyünk ki a pályára, hogy félünk vagy azt gondoljuk, hogy megengedhetjük magunknak a döntetlent, akkor veszíteni fogunk. Már mondtam nekik, hogy a szokásos játékunkat kell játszanunk. Támadni és védekezni 11 emberrel, emlékezni az erősségeinkre és a gyengeségeinkre - és megpróbálni a lehető legjobban elfedni a gyengeségeinket. Tudjuk, hogy mik azok.”
Itt Bilbaóban már nyert a Valenciával 1996-ban. Most, majdnem 30 évvel később újra itt lép pályára a csapatával, ráadásul eléggé fontos találkozón. Érez egy kis büszkeséget emiatt?
„Az elmúlt szezonban tudtam, hogy visszavonulok, így amikor elmentem az Olimpicóba, a San Siróba és így tovább, azt mondtam, hogy ez az utolsó alkalom, amikor ott vagyok. Ki gondolta volna, hogy egyszer még visszatérek a La Catedralba. Büszke vagyok, de amikor abbahagyom az edzősködést, visszatekintek majd arra, amit tettem, és azt fogom mondani, hogy jobban is csinálhattam volna. Az biztos. Tudva, hogy milyen vagyok, és nagyon szigorú vagyok magammal, inkább az elkövetett hibáimat fogom nézni. De ilyen az élet, és nem okoz gondot, hogy szembenézzek a hibáimmal, ahogyan nem őrülök meg a jól sikerült dolgok miatt sem. Mindent egy kalap alá veszek. És szerencsés ember vagyok. Szerencsés, hogy ilyen sokáig edzősködhettem. Szerencsés, mert a fiatalokkal való együttlét fiatalon tart. Szerencsés, mert olyan munkát végzek, amit szeretek. Nem sokan mondhatják el magukról: „Azt a munkát végzem, amit akartam, és ez táplál engem és a családomat.” Szóval boldog vagyok.”
Az első mérkőzésen a Roma egy rögzített helyzetből kapott gólt, és ebben a szezonban eddig hét ilyet kaptak. Képesek ezen változtatni?
„Nem lehet egyik napról a másikra változtatni, bár próbálkoztam zónázással és emberfogással is. Amikor azt mondtam, hogy el kell fednünk a gyengeségeinket, ez az egyik ilyen. És egy olyan csapat ellen játszunk, amelyik kiválóan teljesít a pontrúgásos helyzeteknél. Szóval nagyon óvatosnak kell lennünk."
Van valami oka annak, hogy Alexis Saelemaekers nem kezdett az utóbbi meccseken?
„Nem. Ahogy Hummels nem játszott, úgy Saelemaekers sem játszott. Sok játékosom van, és mindannyian jól tudnak játszani. Nem árt, ha egy kicsit pihennek. Emellett, amikor pályára lépett, jól teljesített, gólt lőtt vagy gólokat készített elő, szóval elégedett vagyok. Nekem így jó.”
Milyen emlékei vannak az Athletic stadionjáról? És mi lesz a holnapi siker kulcsa?
„A hangulat hihetetlen lesz. Csodálatos szurkolóik vannak, ez a stadion egy ékszerdoboz. Gratulálok mindenkinek. Nem tudom, mi lesz a kulcs, de remélem, hogy az olasz lesz. Egy nagyszerű csapat ellen lépünk pályára, amely gyors, közvetlen futballt játszik. Nem egy tipikus spanyol csapat, amelyik sokat birtokolja a labdát. Tudjuk, hogy mik az erősségeik, és hogy hogyan kell ellenük játszani. Meglátjuk, mi történik.”
Forrás: asroma.com
Címkék: AS Roma, Ranieri, Athletic Bilbao, Európa liga