A Roma a remek formában lévő Tottenham ellen lép pályára az Európa liga újabb fordulójában csütörtök este.
Az angol csapat legutóbb a Manchester Cityt verte idegenben 4:0-ra, ezért az olasz szakember tisztában van azzal, hogy a Roma csak okos játékkal lehet eredményes a csütörtöki találkozón.
„Nem lesz könnyű, hiszen a Tottenham kiváló formában van, hiszen a legutóbbi 15 nemzetközi meccsükből 13-at megnyertek, 2-n játszottak döntetlent.” - jegyezte meg Ranieri a szerda esti sajtótájékoztatón.
„Az utolsó meccseik hihetetlenek voltak. A Tottenham nyomást gyakorol az ellenfelére és jó futballt játszik. Szeretem ezt a játékstílust. Az edzőjük rendkívüli munkát végez. Gratulálok neki.”
„Tanulmányoztuk őket, és az látszik, hogy a végletekig hajtják magukat a pályán, ezért okosnak kell lennünk és gyorsan kell mozgatnunk a labdát. Mi félelem nélkül lépünk pályára, és reméljük, hogy a Napoli elleni meccshez képest is fejlődni fogunk.”
"Most kevésbé foglalkoztunk taktikai dolgokkal, sokkal több időt fordítottam a mentális felkészítésre. Nehéz időszakon megyünk keresztül, és tudjuk, ha ilyen körülmények között sikerül magunkra találni, akkor az hatalmas motivációt ad a srácoknak."
„Nem szabad félni, nehéz kötelezettségeim vannak, de úgy gondolom, hogy az egész pályafutásom a nehéz kötelezettségekről szólt. Dolgozni kell, és nem szabad feladni az utolsó pillanatig, ezt kérem a játékosaimtól is.”
„Fel kell ébrednünk, mindent bele kell adnunk, a fiúknak pedig úgy kell elhagyniuk a pályát, hogy elvégezték a dolgukat. Aztán lehet jól vagy rosszul játszani, nem lehet mindig jól játszani, de a teljesítmény a hitedtől, a jellemedtől, a szívedtől és mindentől függ, ami benned van.”
„Ebben a pillanatban a srácoknak el kell végezniük a munkájukat, ez tőlünk függ, ez attól az embertől függ, ami mindegyikükben benne van. Lehet kihagyni egy helyzetet, lehet jól vagy rosszul teljesíteni, de a pályán mindent bele kell adni.”
„Arra kértem a srácokat, hogy először tegyék a dolgukat, aztán elfogadjuk az eredményt.”
A játékosok részéről az ex-Borussia Dortmund védő, Mats Hummels csatlakozott a Roma mesteréhez a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóra.
A német játékos ebben a szezonban mindössze kétszer lépett pályára a Romában, ebből egyszer csereként, a Napoli ellen vasárnap.
„Ő egy hihetetlen játékos, hatalmas nemzetközi tapasztalattal. Már játszott 45 percet. Meglátjuk, hogy megfelelően felépült-e.” - mondta Ranieri azzal kapcsolatban, hogy pályára lép-e holnap.
Paulo Dybala tagja a Roma Angliába utazó keretének, de Nápolyban csak néhány percet játszott, mivel nem volt teljesen egészséges. Ranieri azonban tett olyan megjegyzéseket, amik arra engednek következtetni, hogy az argentin kezd formába lendülni.
"Dybalának nincsenek komoly problémái. Ismétlem, két részre lehet osztani a dolgokat, egyik, ha nem áll rendelkezésre, a másik pedig az, amikor igen, és ez utóbbi hatalmas különbséget jelent a csapat számára. Ő a csapattal akart maradni, különben nem vittem volna el Nápolyba sem. Csak azt kértem tőle, hogy ne sérüljön meg."
Forrás: football-italia.net
Címkék: AS Roma, Ranieri, Tottenham, Európa liga