Pellegrini: Fordítani kell a szerencsén a nagyok ellen

Pellegrini: Fordítani kell a szerencsén a nagyok ellen

Paulo Fonseca mellett az olasz középpályás volt az, aki az újságírók kérdéseire válaszolt.

Mit gondol, a mostani csapat jobb annál, amelyik az elmúlt sorozatban a Sevillával szemben kiesett a legjobb 16 között?

"Ennek így kell lennie. Most már legalább 2 éve együtt dolgozunk az egész csapattal és az edzővel. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Shaktar a BL-ben szerepelt előtte, de mi a saját játékunkat fogjuk játszani, és arra koncentrálunk, amire készültünk."

Hogyan tud megbirkózni a váltakozó kritikákkal és dicséretekkel, amit a szurkolóktól kap?

"Szerintem a futball ezért nagyszerű, mert mindenkinek a játéka. Mindenkinek megvan a saját véleménye az edzőről és a játékosról. Játékosként meg kell szoknunk, hogy ítélkeznek rólunk, de megmondom őszintén, ezek nem ösztönöznek arra, hogy többet tegyek. Engem a saját ambícióim motiválnak. Arra koncentrálok, hogy folyamatosan fejlődjek, az edzéseken, majd a meccseken is, így pedig elégedett lehetek önmagammal, és remélhetőleg mások is velem örülnek."

Vezeted a bajnokságot a szögletből és szabadrúgásból adott gólpasszok számát tekintve, viszont szabadrúgásból még nem szereztél gólt.

"Örülök annak, hogy sok gólpasszt adhatok, mert ez azt jelenti, hogy gólokat szerzünk. A statisztikákat meghagyom másoknak. Ami a szabadrúgásokat illeti, nem én mondom meg, hogy ki a legjobb. Az edzések végén mindig kint maradunk és gyakorlunk annak érdekében, hogy fejlődjünk. És szerintem ez a legfontosabb, hogy mindig keményen kell dolgozni, mert az eredménye előbb, vagy utóbb, de meglesz. Viszont elég sok olyan játékosunk van, akik szögletből és szabadrúgásból veszélyesek tudnak lenni, és ha látták, elég sokszor változtatjuk is."

Guido Fienga többször is kijelentette: "Egy ambiciózus projekttel fogjuk meggyőzni Lorenzo Pellegrinit, hogy hosszabbítson." Az új tulajdonosok érkezése óta hogyan ítéli ezt meg?

"Én ezt abszolút ambiciózus projektként határoznám meg. Volt már lehetőségem beszélni Friedkinékkel, Pintoval és Fiengával is. Annak pedig örülök, hogy én is ennek a projektnek a része lehetek."

Elég sok gólt kapott a csapat az idei szezonban, különösen a top csapatoktól. Miért van ez?

"Ahogy az edző már mondta, folyton saját magunknak okozunk problémákat. Ez nem a játékstílusunk miatt van. A csapat nagyon szervezett, egészen addig, amíg saját magunk dolgát nem nehezítjük meg. Ebben nagyon sokat kell javítanunk, és akarunk is javulni. Amennyiben ott akarunk lenni az élmezőnyben, akkor nem követhetünk el egyéni hibákat."

A bajnokságban eddig nem sikerült legyőzni top csapatot. A Shaktar is top csapat. Mi a terv?

"Egyetlen módon tudunk ezen javítani, ha kimegyünk a pályára és megpróbáljuk megnyerni ezt a két meccset. Kezdve azzal, hogy azt csináljuk, amit gyakoroltunk, miközben folyamatosan koncentráltak maradunk, és pontosan megértjük, hogy mit kell tennünk az adott pillanatban."

Úgy tűnik, hogy az olasz csapatoknak nem megy jól a nemzetközi kupákban. Mit gondol, miért van ez?

"Nem hinném, hogy a Serie A minősége romlott volna, sőt, szerintem sokkal jobb bajnokság ez, mint amikor a Juventus 9 éven keresztül egyeduralkodó volt. A Serie A nagyon versenyképes, erős bajnokság, ahogy az angol és a spanyol. Szerintem egy kicsit szubjektív a probléma, ezeket csapatról csapatra kellene vizsgálni. Mi nem szeretnénk azok közé tartozni, akik megbuknak az nemzetközi kupaporondon, ezért szeretnénk csütörtökön is nyerni, amivel azt is az ágy alá söpörhetnénk, hogy nem nyerünk top csapat ellen."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Pellegrini, Shaktar Donyeck, Európa Liga