Pellegrini: Egy álom vált valóra

Pellegrini: Egy álom vált valóra

A Roma 1:0-ra legyőzte a holland Feyenoord együttesét, ezzel elsőként hódította el a Konferencia Ligát.

"Igazi csapat vagyunk, ezt bebizonyítottuk. Most ünnepelnünk kell, majd újra kell kezdenünk, ami mindig nehéz egy nagy győzelem után, de egy igazi csapat győz, ünnepel és újra kezdi." - mondta Pellegrini a meccs után a Sky Sport Italiának.

A játékos számára azért is kiemelkedő élmény volt, mert rómaiként emelhette magasba a trófeát.

"Természetesen ez egy nem mindennapi pillanat. Tegnap azt mondtam, hogy 25 évesen soha nem gondoltam volna, hogy ezt elérhetem a Roma mezében és a kapitányi karszalaggal. Ez egy csodálatos pillanat."

"Most ünnepelnünk kell, rögzítenünk kell ezt a pillanatot a fejünkben, és a jövőben újra meg kell ismételnünk."

A Stadio Olimpico is zsúfolásig megtelt olyan szurkolókkal, akik nem tudtak eljutni Tiranába, és együtt nézték a mérkőzést az óriáskivetítőkön.

"Csak hatalmas köszönetet mondhatunk nekik. Remélhetőleg egy kis részét vissza tudtuk adni annak, amit ők adtak nekünk az elmúlt szezonban" - mondta.

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Pellegrini, Feyenoord, Konferencia Liga