Mourinho: Otthon dől el minden

Mourinho: Otthon dől el minden

Angliában 1:1-es döntetlent ért el a Roma, ezzel továbbra is teljesen nyílt maradt a párharc.

Mivel az idegenben szerzett gólok szabályát ebben a szezonban eltörölték Európában, így aki május 5-én a Stadio Olimpicóban nyer, az jut be a tiranai döntőbe.

A Roma Pellegrini góljával szerezte meg a vezetést, melyhez a remek gólpasszt a fiatal Nicola Zalewski adta.

"Zalewski 9-10 évesen csatlakozott a Roma akadémiájához, így csodálatos látni őt ilyen szinten játszani."- mondta Mourinho a Sky Sport Italiának.

"Túl könnyen elvesztettük a labdát, lehetetlenné vált, hogy kontrára tudjunk játszani, ezt nem csináltuk túl jól. Szervezettek maradtunk, amikor magas volt az energiaszint, akkor sikerült nyomást gyakorolnunk és úgy játszani, ahogyan szerettünk volna, de ahogy telt az idő, úgy vesztettünk az intenzitásból, túl mélyre kerültünk, és ezzel nehézzé vált a mérkőzés."

"Biztos vagyok benne, hogy minden Roma-szurkoló, aki nézte, örült volna, ha tudja, hogy a döntetlen miatt majd csak a Stadio Olimpicóban dől el továbbjutás, bár tudom, hogy még 70 ezer szurkolóval a stadionban és még többel a stadionon kívül is nehéz lesz."

"Most vasárnap a Bologna következik a Serie A-ban, egy olyan csapat, amely nagyon jól játszott legutóbb és nyert. A Leicesterrel ellentétben nekünk a Serie A-ra kell koncentrálnunk, és arra, hogy megpróbáljuk megszerezni az ötödik helyet, míg nekik nincs esélyük az európai kvalifikációra."

"Három napra el kell felejtenünk az elődöntőt, és minden figyelmünket a Bolognára kell fordítanunk."

Mourinhót arról kérdezték, miként áll majd a csapat a Leicester City elleni visszavágóhoz, ahol a hazai pálya előnye mindenképpen a csapat segítségére lesz.

"Mérlegelni, elemezni és felejteni is kell, mert az ötödik vagy hatodik hely más a Serie A-ban. Biztosak akarunk lenni abban, hogy a következő szezonban az Európa Ligában játszhatunk, nem várhatjuk meg, hogy előbb megnyerjük a Konferencia Ligát."

"A Leicester támadja a területet, ezt csinálták végig a Claudio Ranieri-éra óta. Most egy kicsit jobban próbálnak hátulról építkezni, de még mindig mélyen visszaállnak sokszor és kontrákra játszanak."

"Jobban kell játszanunk a fejünkkel, mint a szívünkkel. Ez lesz a 14. Konferencia liga-meccs, ha nyerünk, ott vagyunk a döntőben. Ez inkább az elméről szól, mint bármi másról, fejben nagyon összeszedettnek kell lennünk."

Amikor Mourinhónak azt mondták, hogy ez a teljesítmény már nagy érettséget mutatott a Romától, ami az ő érkezése előtt nem volt meg, a Special One örömmel fogadta a bókot.

"Nem éppen arról vagyok híres, hogy szerény vagyok, úgyhogy egyet kell értenem! Ha ezt játszottuk volna öt vagy hat hónappal ezelőtt, abszolút kikaptunk volna. Volt bátorságunk úgy játszani, ahogy az elején játszottunk, magasan letámadva Zaniolóval és Tammyvel, de amikor nincs nálad a labda, nehéz ellenállni."

"Sajnos kaptunk egy gólt, ami elkerülhető lett volna, de az eredmény elfogadható."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Mourinho, Leicester, Konferencia Liga