Mourinho: Ez már nem a csoportkör

Mourinho: Ez már nem a csoportkör

A Roma holnap este a holland Vitesse ellen folytatja a szereplést a Konferencia ligában.

José Mourinho a csapat Hollandiába érkezését követően a holnapi Konferencia Liga-mérkőzés előtt a médiának nyilatkozott. A Special One rövid összegzéssel kezdte a csapatot illetően.

"Spinazzola kivételével az egész csapattal érkeztünk ide." - mondta Mourinho.

Arra a kérdésre, hogy pihentet-e bizonyos játékosokat, Mourinho megrázta a fejét és így válaszolt: "Azokra támaszkodom, akik jól teljesítenek és keményen dolgoznak. Most mindenki jól teljesít."

"Az Atalanta ellen azon kevés alkalmak egyike volt, amikor öt cserét tudtunk végrehajtani. Úgy gondolom, hogy most olyan csapatunk van, amely egységes, és olyan kispadunk, amely megbízható."

"Két célunk van, és minden egyes mérkőzés számít nekünk. Holnap egy erős tizenegyel és egy ugyanolyan erős kispaddal fogunk játszani."

"Hét Serie A-mérkőzés óta veretlenek vagyunk, és az utóbbi pár meccsen az első perctől az utolsóig nagy koncentrációt láttam." - mondta a tréner a sajtótájékoztatón.

"Amikor a kieséses szakaszban vagy, akkor már minden perc döntő fontosságú, és a koncentráció bármilyen visszaesése a kiesésedhez vezethet. Ezért vagyok magabiztos."

A Stadio Olimpicót már sokszor kritizálták a pálya minősége miatt, de Mourinho ragaszkodik ahhoz, hogy a GelreDome-ban még rosszabb a helyzet.

"Ez meglepetés számomra, mert ez az első alkalom, hogy Hollandiában játszom egy olyan pályán, amely nem alkalmas a futballra. Nagyon nehéz lesz játszani, de azért vagyunk itt, hogy eredményt érjünk el, és bejussunk a negyeddöntőbe."

 

 

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Mourinho, Vitesse, Konferencia Liga