Mourinho: Ez a győzelem mindenkié

Mourinho: Ez a győzelem mindenkié

A portugál tréner kijelentette, nem csak a pályán lévő játékosoknak köszönhető a Roma döntőbe jutása.

Az idegenbeli 1:1-et követően hazai pályán Tammy Abraham góljával 1:0-ra nyert a Roma, ezzel bejutott a Konferencia liga döntőjébe.

"Annyira fáradt vagyok, haza akarok menni!"- kezdte a mérkőzés után Mourinho.

"Ez egy nagy család győzelme. Nem csak azé, aki a pályán és a kispadon volt, hanem azoké is, akik a stadionban. Ez a legnagyobb eredményünk, ez az empátia és a családérzet, amit a szurkolókkal kialakítottunk, ez nagyon sokat jelent."

"Szerintem a teljesítményünk rendkívüli volt, mások talán másképp látják, de amikor a kapusod 120 perc alatt két védést mutat be egy ennyire támadó kvalitású Premier League-csapat ellen, az azt jelenti, hogy valamit jól csináltunk."

"A srácok megérdemlik ezt, három Serie A-s meccsünk van még hátra, hogy a lehető legjobban zárjuk ezt a szezont. Fantasztikus sorozatunk volt a döntőbe jutásig, a Serie A-ban pontokat hullajtottunk, hogy ezt elérjük, de most ott vagyunk a döntőben, és nyerni akarunk majd."

Mourinho már történelmet írt, hiszen ő az első edző, aki négy különböző klubbal (Porto, Inter, Manchester United és Roma) jutott UEFA-sorozat döntőjébe, de ő lehet az első, aki megnyerheti a Bajnokok Ligáját, az Európa Ligát és a Konferencia Ligát is.

A Special One volt az utolsó edző is, aki olasz klub élén európai trófeát nyert, még 2010-ben az Interrel.

"A presszing stílusunk kockázatos, de nem vagyunk képesek 90 percen keresztül ezt csinálni. Mélyebbre visszaálltunk, átalakultunk 5-3-1-1-es felállásra, a középpályások hihetetlen erőfeszítésével szorosan tartottuk a sorokat. Nem volt könnyű megtartani a labdát Mkhitaryan nélkül, de nagyon keményen dolgoztak."

"Ismétlem, ez egy család volt, így jellemezném ezt a csapatot."

A gólszerző Abraham teljesen kimerülten ment le a pályáról lecserélésekor, hiszen a gólja mellett figyelemre méltó munkát végzett a mezőnyben is, Mourinhónak azonban ez nem elég.

"Tammy tudja, nem vagyok hajlandó nagyot mondani róla. Mert tud jobbat is, és ezt ő is tudja! Ő egy nagyszerű játékos, akiben van potenciál, hogy még nagyobb legyen. Nem vagyok hajlandó dicsérni őt! Minden meccsen ilyen keményen kell dolgoznia, nem csak akkor, amikor a Lazio ellen játszunk vagy az európai kupadöntőért harcolunk!"

Carlo Ancelottinak is üzent, aki a Real Madriddal a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-döntőbe jutott.

"Ha megenged egy üzenetet egy edzőnek, aki a barátom, a nagy Carletto, akkor mindketten menjünk és nyerjük meg a döntőt!"

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Mourinho, Leicester, Konferencia Liga