Monchi: Úgy érzem, változásra van szükségem

Monchi: Úgy érzem, változásra van szükségem

A Sevilla sportigazgatója elmondta, változásra van szüksége, ezzel lényegében elismerve távozását.

A sportigazgató a beIN Sports España-nak adott interjúban mesélt arról, hogy úgy érzi, változásra van szüksége.

"Angliában minden bizonnyal sokkal több a pénz, de úgy látom, hogy túl nagy a szakadék a tulajdonos és a sportigazgatói poszt között. Nekem sokkal nagyobb döntési hatáskörre van szükségem és emiatt meggyőződésem, hogy a francia bajnokság, vagy a Serie A sokkal jobban feküdne nekem. Kihívásokra van szükségem. Olyan vagyok, mint a Sevilla, lázadó. Tény, hogy konkrét oka van annak, amiért váltani akarok, viszont nincs pontos dátum. Szeretnék más helyzeteket, más érzéseket is megtapasztalni. Az is tény, hogy már egyé váltam a Sevillával, hiszen 18 évesen játékosként érkeztem ide, majd 30 év elteltével még mindig itt vagyok, de már mint igazgató."

"Érzem, hogy változásra van szükségem, kísérletezni és ez meg is fog történni. Akkor fogok távozni, amikor az ehhez szükséges körülmények és feltételek adottak lesznek. Ebben mindannyian egyetértettünk. Sevillában az a hír járja, hogy már a januári átigazolási időszak végével távozom és hogy az új klub kifizeti majd a lelépési pénzt értem. Na ez az, amit én nem szeretnék. Mindenben meg kell állapodnunk. Az egyértelmű, hogy nehéz választás volt, különösen ha azt vesszük, hogy milyen jól megy most a csapatnak."

Forrás: romapress.net

Címkék: AS Roma