Mancini: Nagyon sokat tanulok Fonsecától

Mancini: Nagyon sokat tanulok Fonsecától

A fiatal védő a Roma egyik alapembere lett Paulo Fonseca alatt, és várhatóan csütörtökön is kezdőként lép majd pályára.

Milyennek ítéled a klubnál eddig eltöltött időt?

"Elég lassan rázódtam bele, az elején elég sok időre volt szükségem - és még néha most is - hogy teljesen megértsem, amit a mester elvár tőlem, és megszokjam a csapattársaim. Örülök, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, és nagyon sokat tanulok az edzőtől."

Mennyire befolyásol téged a sok sérülés? Másképpen mész bele egy szerelésbe emiatt?

"Nem, senkire nincs ilyen hatással, mert mindenki úgy megy ki a pályára, hogy a maximumot próbálja nyújtani a győzelem érdekében. Ahogy a mester is mondta, igen pechesek vagyunk a sok sérülés miatt, amikből pár szerelésből, vagy ütközésből jött, de ez a meccs része. Csak reménykedhetünk, hogy mihamarabb túljutunk ezen az időszakon."

Szóval ez azt jelenti, hogy nem húzod ki magad a kihívások alól...

"Nem, és ugyanez elmondható a csapattársaimról is. A legmagasabb intenzitással edzünk, de a szereléseknél ügyelünk arra, hogy nem okozzunk sérülést a másiknak, de mindig maximálisan beleadunk mindent. Reméljük, hogy hamarosan visszatér a szerencsénk."

Mit gondolsz, a 3 védős felállás nem feküdne neked jobban, hiszen az Atalantában is így játszottatok?

"Az Atalantában két évig játszottam ebben a felállásban, és nagyon sokat tanultam. Itt most a 4 védős rendszerről tanultam már eddig is nagyon sokat, és nagyon élvezem."

Miben különbözik Fonseca Gasperinitől?

"Gasperini futballja ritkaság Olaszországban. Nagyon specifikus az emberfogása, amiben csak bizonyos ellenfelekre kell összpontosítanod. Fonsecánál sokat tanultam a zónavédekezésről, és ő azt kéri tőlünk, hogy legyünk nagyon agresszívek. Régen minden párharcot meg akartam nyerni, és néha elkéstem a szereléssel, ami nem volt helyes. Sajnos nem lehet 90 percen keresztül végig fogni valakit. Sokat javultam az egy-egy elleni játékban, és már tudok váltani is szépen. Ha továbbra is azt csináljuk, amit a mester elvár tőlünk, valamint tanulok a tapasztaltabb csapattársaimtól, akkor még jobb játékos leszek."

A pályán nagyon sokat beszélsz. Ezt az edzői stáb várja el tőled, vagy te ilyen vagy a pályán?

"Mindig sokat beszélek, folyamatosan lelkesítem a társaimat. Az edző ebben is segített, mert felismertette velem, hogy egy védőnek folyamatosan segítenie kell a többieket, mert a mi posztunkról jól lehet látni az egész pályát. Szóval ő is ezt kérte, de én is ezt akarom csinálni."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Mancini, Mönchengladbach, Európa Liga