Kolarov az új érkező

Kolarov az új érkező

A Roma hivatalos közleményben jelentette be Aleksandar Kolarov leigazolását a Manchester City együttesétől.

Kolarovot a Roma 5 millió euróért vásárolta meg végleg és a 31 éves játékos 3 éves, 2020. június 30-ig szóló szerződést kötött.

"Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. 100%-ot és még annál is többet fogok nyújtani a Romáért. A célom mint mindig, ugyanaz: nyerni!"- nyilatkozta Kolarov.

Kolarov, aki több mint 60 alkalommal volt szerb válogatott, az elmúlt 7 évben az angol Manchester City játékosa volt és ezalatt kétszer nyerte meg a Premier League-et 2012-ben és 2014-ben.

FA kupát 2011-ben, Liga kupát pedig 2014-ben és 2016-ban nyert az angol csapattal és majdnem 250 alkalommal lépett pályára a 7 év alatt.

"Aleksandar hatalmas tapasztalattal rendelkezik és olyan játékos, aki azonnali pluszt jelent a csapatunknak. Hiszek benne, hogy segíteni fog nekünk fejlődni mind a pályán, mind azon kívül."- mondta róla Monchi.

"Szeretném megköszönni neki azt a hajlandóságot és lelkesedést, amit kimutatott a Romához történő igazolása során."

A támadó szellemű balszélső védő a Citynél alkalmanként játszott belső védőt és bal oldali középpályást is.

Pályafutását a Red Star Belgrádban kezdte, azonban az első osztályban a Cukaricki együttesében debütált. Két szezon után az OFK Belgrád együtteséhez került és onnan igazolt 2007-ben Olaszországba, a Lazióhoz.

Tagja volt a 2007-ben az U-21-es Európa bajnokságon második helyet elért szerb válogatottnak. A felnőtt válogatottban 2008-ban mutatkozott be és szerepelt a 2010-es világbajnokságon.

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Kolarov