Fonseca: Nagyon jól védekezett a csapat

Fonseca: Nagyon jól védekezett a csapat

Két gólos előnyt szerzett a Roma a Sportin Braga otthonában az Európa Liga egyenes kieséses szakaszának első mérkőzésén.

A Roma Edin Dzeko korai, valamint Borja Mayoral góljával 2:0-ra nyert a Braga otthonában, ezzel megnyugtató előnnyel várhatja a visszavágót.

"Csapatként nagyon jól játszottunk, és köszönöm Jordan Veretoutnak, hogy annyira jó szélsőt játszott."- kezdte a találkozó után Fonseca a Sky Sportnak.

"Már a kezdésnél védőhiányban szenvedtünk, majd elvesztettük Cristantét és Ibanezt is. Még nem beszéltem az orvossal, holnap kell majd kiértékelnünk a helyzetet. Sajnos nem kizárt, hogy a Benevento ellen nem számíthatok majd rájuk."

Dzeko most először volt kezdő azt követően, hogy Fonsecával nézeteltérése támadt, és azonnal be is talált, majd a cseréjeként pályára lépő Mayoral is eredményes volt.

"Dzeko nagyon jól játszott, ahogy Mayoral és a többiek is. A Braga nagyon jó csapat, és azzal, hogy folyamatosan támadták az üres területeket, komoly gondokat okoztak nekünk, de szerencsére igazán veszélyes helyzetet sosem tudtak kialakítani."

"Ezen a meccsen Gianluca Mancini volt a kapitányhelyettes. Jelenleg nem a csapatkapitányi karszalag a legfontosabb dolog, nekünk a jelennel és jövővel kell foglalkoznunk. Csak az érdekel mindannyiunkat, hogy Dzeko gólokat szerezzen."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Fonseca, Braga, Európa Liga