Fonseca: Én továbbra is a maximumot fogom nyújtani

Fonseca: Én továbbra is a maximumot fogom nyújtani

A Roma 4 gólos hátrányt próbál majd meg ledolgozni csütörtök este az Európa Liga elődöntő visszavágóján.

Ez volt az első sajtótájékoztatója a portugál szakembernek azóta, hogy hivatalossá vált, jövőre nem ő ül majd a Roma kispadján.

Meg kell kérdeznem, hogy érzi magát most - miután tegnap bejelentették a távozását, valamint José Mourinho érkezését?

"Számomra a professzionalizmus nagyon fontos. Jól vagyok, most is ugyanúgy a dolgokra összpontosítok, mint az első nap, amikor idejöttem. Motivált vagyok, a lehető legjobbat akarom nyújtani a Romáért amíg még itt vagyok."

"Mourinho nagyszerű edző, ezt mindenki tudja, és biztos vagyok benne, hogy remek munkát fog itt végezni."

Hogyan fogja kezelni a következő egy hónapban azt, hogy még a médiában is mindenki Mourinhóról fog beszélni? Ez lesz karriere egyik legnehezebb kihívása?

"Nem, nem az lesz. Ugyanazzal a hozzáállással fogom végigcsinálni ezt az időszakot: profi leszek, a munkámra koncentrálok, és így fogok tenni az utolsó napig."

Látta a Roma 2018-as, Barcelona elleni visszavágóját? Ön szerint a holnapi kihívás ahhoz hasonlítható - vagy még nehezebb feladat vár most a csapatra?

"Nyilván nem könnyű négy góllal legyőzni a Manchester Unitedet - de sok mindent láttam már a futballban. Semmi sem lehetetlen. Hiszem, hogy bármi megtörténhet."

Olvastuk, mit mondott a távozásáról szóló nyilatkozatában. Továbbra is úgy gondolja, hogy tud még valamit nyújtani a Romának?

"Őszintén szólva, eljött az idő, hogy külön utakon járjunk. Ezt tudomásul veszem, azt hiszem, ez normális."

Holnap is két csatárral játszik majd?

"Meglátjuk."

Frissebb lesz holnap a Manchester United, miután a hétvégén nem játszott a Liverpool ellen?

"Kemény meccsre számítok. A Manchester United ellen mindig nagyon nehéz. Eléggé nagy az előnyük, de mi meg akarjuk nyerni a meccset. A végsőkig küzdeni akarunk."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Manchester United, Európa Liga