Fonseca: Büszkék vagyunk arra, amit elértünk

Fonseca: Büszkék vagyunk arra, amit elértünk

Paulo Fonseca még sosem jutott csapatával ilyen messzire nemzetközi kupában.

Szinte tökéletes mérkőzés volt?

"Igen, jól játszottunk, főleg védekezésben voltunk jók. Amszterdamban sokkal több problémánk volt. Most sikerült visszafognunk az Ajax támadásait, pedig nagyon jó csapatról van szó."

Büszkék arra, hogy egyedüli csapatként képviselik Olaszországot Európában?

"Mindenképpen! Eddig még sosem sikerült ilyen messzire jutnom nemzetközi kupában, ezért erre büszke vagyok. Ez igaz a többiekre is, mindannyian büszkék és elégedettek vagyunk."

Mitől boldogabb, az elődöntő eléréstől, vagy attól ahogy a csapat küzdött a legnehezebb pillanatokban is?

"Mindkettő örömmel tölt el. Ahogy mondtam, az Ajax nagyon jó csapat, nagyon sok jó támadójuk van, ezért életveszélyesek a támadásaik. Nagyon lényegretörően játszottunk tudva azt, hogy az első meccs eredménye 2:1 lett ide. Sikerült ennek megfelelően teljesíteni a visszavágón."

Változtat valamit a elődöntő elérése Ön és a Roma kapcsolatán a jövőt illetően?

"Semmit."

Ön lesz jövőre is az edző?

"Nem tudom. Azt tudom, hogy a következő meccsen én leszek. Jelen pillanatban a jövő nem fontos, és ahogy mindig mondjuk, csak a Roma számít. Egyáltalán nem aggódom a jövőm miatt."

Mennyire állnak közel a tulajdonosok a klubhoz?

"Közel, mint mindig. Az elnök mindig nagyon közel van a klubhoz már az első naptól kezdve."

Cristante jó példája a csapat fejlődésének. A gól is abból született, hogy hátulról okosan felépítették a támadást.

"Igen, ez is annak volt a mintapéldája, ahogy felépítjük a játékunkat hátulról. Bryan nagyon magabiztos a labdával hátul, és mindig nagyon jó döntéseket hoz. A támadásépítés első fázisa mindig nagyon fontos, most nagyon jól sikerültek a passzok, majd Calafiori szintén jó döntést hozott, amiből végül gól lett. Bryan ebben a tekintetben nagyon jó, amikor nyomás alatt vagyunk. Egy igazi középhátvéddel sokkal nehezebb ezt csinálni."

Edin Dzeko úgy tűnik visszatért, és még motiváltabbnak tűnik a nehéz időszaka után.

"Igen, ez valóban így van. Jól játszik, nagyon keményen dolgozik a csapatért, és minden teljesen rendben van."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Ajax, Európa Liga