El Shaarawy: Biztos vagyok benne, hogy lesz lehetőségem bizonyítani

El Shaarawy: Biztos vagyok benne, hogy lesz lehetőségem bizonyítani

Nagy valószínűséggel az olasz támadó kezdőként lép majd pályára a CSZKA Szófia elleni Konferencia liga mérkőzésen.

Pályafutásod során mindig is kulcsjátékos voltál a csapataidban - hogyan érzed magad most, hogy a kispadon kezded a szezont?

"Egyáltalán nem érzem magam idegesnek vagy nyomás alatt emiatt. Sok tapasztalatom van a Serie A-ban, és tudom, mit akar az edző, mi a folyamata. Tudom, hogy ha a legmagasabb szinten akarsz játszani, akkor bizony meg kell küzdened a helyekért, és el kell tudnod fogadni az edző döntéseit."

"Ahogy a vasárnapi meccs után is mondtam, a várakozás mindig megéri. Ezzel pedig azt akarom mondani, hogy a gól, amit szereztem, nagyon fontos volt számomra. Szóval fontos, hogy ki tudd várni a pillanatodat, és készen állj, amikor eljön. Azt hiszem, ez az, ami segített nekem az évek során kiemelkedni."

Ha visszatekintesz, mit gondolsz most a Kínában töltött időszakodról?

"A pályafutásomnak ez a fejezete számomra lezárult. Ez egy másfajta tapasztalat volt, éltem a lehetőséggel, amit kaptam, aztán az volt a célom, hogy visszatérjek a Romához. Ez sikerült is, és köszönettel tartozom az ügyvezetőnek és a klub tulajdonosi körének, hogy visszahoztak. Most kizárólag arra koncentrálok, hogy segítsem a Romát, jól teljesítsek itt, és természetesen visszaszerezzem a helyem a válogatottban is."

Mi a különbség a régi, magad mögött hagyott Roma, és a jelenlegi között? És a tapasztalatok birtokában most egy kicsit másképp látod a klub körüli környezetet?

"Amikor visszatértem, egy minőségét tekintve nagyon erős csapathoz csatlakoztam újra. Nagyon jól kezdtük a szezont, aztán a vége felé kicsit visszaestünk. De az idei szezont egy olyan projekttel kezdtük újra, amelyben rengeteg tapasztalt játékos van, és néhány fiatalabb, nagyon tehetséges srác is. A klub nagyon sokat fektetett az edzőbe, aki hatalmas tapasztalattal és tudással rendelkezik - mindenki tudja, mit ért el -, és akit a játékosok mind követni akarnak."

"Nyilvánvalóan nagyok az elvárások, de nem hiszem, hogy ez túl nagy nyomást kellene, hogy gyakoroljon ránk. Csak még elszántabbá és lelkesebbé tesz minket, hogy munkához lássunk. Ez a lelkesedés táplálni fog minket. Győzelemmel és kemény munkával érhetjük el, amit akarunk, ahogy eddig is tettük."

Mennyire van jelen pillanatban egészséges versengés az öltözőben - és szerinted ez a recept szükséges ahhoz, hogy elérjetek valamit?

"Nagyon nagy a versengés. Ha nagy célokra akarsz koncentrálni, akkor ennek így kell lennie, és ez nem ijeszthet meg. Vannak itt fiatal játékosok és mások, akiknek több tapasztalatuk van. De a cél mindannyiunk számára az kell, hogy legyen, hogy keményen, nyugodtan, de koncentráltan végezzük a dolgunkat, hogy mindannyian készen álljunk, amikor lehetőséget kapunk."

"Eljön majd az idő, amikor a dolgok nem mennek olyan jól. Jól kezdtünk, erősen kezdtünk, de koncentráltnak kell maradnunk. Mert eljönnek majd a nehéz pillanatok, ezt jól tudjuk, ezért meg kell bizonyosodnunk arról, hogy képesek vagyunk reagálni és a megfelelő módon visszakapaszkodni."

Hogyan változtatja meg a csapat játékát egy olyan csatár, mint Tammy Abraham?

"Ő egy másik nagyon fiatal srác. De nagyon jól beilleszkedett Rómában. Úgy gondolom, hogy a megfelelő módon fogadták be a csapatba, és sikerült a lehető legjobban alkalmazkodnia és beilleszkednie."

"Ő egy teljes értékű játékos - technikailag jó, be tud futni a helyekre, meg tudja tartani a labdát. Szóval mindezek miatt mindenképpen kulcsjátékos számunkra, és hatalmas segítség lehet a pályán."

A Kínában eltöltött idő után nehéz volt újra visszaszerezni a kondíciódat, vagy mentálisan újra alkalmazkodni az új körülményekhez?

"Egy kicsit mindkettő. De talán inkább a kondícióról volt szó. Mert abban az évben, amikor a Covid a legrosszabbul érintett, hat hónapig szünet volt. Aztán visszatértem Olaszországba, és csak akkor játszottam, amikor a válogatottal voltam, nem edzettem klubcsapattal sem Olaszországban, sem Kínában."

"Szóval ez a nyár volt az első normális felkészülési időszakom három év után, így a kondicionális dolgokat tekintve volt lehetőségem egy kicsit jobban feltöltődni, erősödni. Mindezt megbeszéltük a stábbal is, és ennek eredményeként egyéni edzéstervet készítettünk. Most már nagyon jól érzem magam, és a cél az, hogy erre építkezzek tovább."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, El Shaarawy, CSZKA Szófia, Konferencia Liga