Dybala: Készen kell állnunk a harcra

Dybala: Készen kell állnunk a harcra

A holnapi, Salzburg elleni mérkőzés sajtótájékoztatóján a játékosok részéről Paulo Dybala válaszolt az újságírók kérdéseire.

Spanyol és angol lapértesülések szerint a Manchester United a szezon végén szeretné szerződtetni az argentin klasszist, kihasználva a szerződésében lévő 12 millió eurós kivásárlási záradékot.

A Sky Sport Italia szerint azonban Dybala záradékának összege nem is 12, inkább 20 millió euró, és bármelyik klubra érvényes, beleértve a Serie A-n kívülieket is.

"Tiszteletben tartom a záradékot, de ez olyan dolog, ami csak a klub és az ügynökeimre tartozik. Nem tudom, mi lesz a szezon végén." - mondta Dybala egy szerdai sajtótájékoztatón.

"Nem tudok a jövőmről beszélni most. Szeretném, ha Mourinho lenne az edzőm, mert ő az egyik legjobb, vele akarok nyerni. Most csak arra gondolok, hogy holnap jól teljesítsek. Győzni akarok a Romával, és hozzásegíteni a csapatot ahhoz, hogy bejusson jövőre a Bajnokok Ligájába."

A Roma csütörtökön az RB Salzburghoz látogat az Európa Liga rájátszásának első mérkőzésén, és Dybala szeretne segíteni a Romának, hogy újabb európai trófeát nyerjen.

"Ez olyasmi, ami hiányzik nekem. Nyertem már néhány címet a pályafutásom során, és remélem, hogy európai szinten is hozzá tudok tenni egyet, mert annak más íze van." - mondta.

"Tudjuk, hogy vannak nálunk erősebb csapatok, de a futballban sosem lehet tudni. A sorsolás segíthet, most például a Barcelona és a Manchester United egymás ellen játszanak majd. Nekünk azonban csak magunkra kell gondolnunk."

"Tudjuk, hogy a Salzburg erős csapat, de készen állunk a holnapi napra." - folytatta a csatár.

"A világbajnokság megnyerése a legjobb dolog egy játékos számára, de ezek különböző versenyek, amelyeken én is nyerni szeretnék. A legjobbamat akarom nyújtani, és segíteni akarok a Romának, hogy a végén a magasba emelhesse a kupát."

Dybala tavaly nyáron igazolt a Romához szabadon igazolható játékosként, és 2025-ig szóló szerződést írt alá. Ebben a szezonban 21 mérkőzésen 11 gólt szerzett minden sorozatot figyelembe véve.

 

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Dybala, Salzburg, Európa liga