Dybala: A csapat remek választ adott

Dybala: A csapat remek választ adott

Hiába vezetett a Porto a Roma elleni visszavágón, Paulo Dybala vezérletével az olasz csapat fordított, és végül továbbjutott.

„A góljuk után egy nagyszerű csapat és igazi férfiak reakcióját mutattuk. Volt némi feszültség, ami azt mutatta, hogy nagyon elszántak voltunk, akartuk a siert, és a gólokkal magabiztosabbak lettünk, a közönség lelkesedése pedig átsegített a holtpontokon.” - mondta Dybala a Sky Sport Italiának.

Az argentin válogatott játékos az utolsó percekben álló ováció közepette távozott, megszilárdítva ezzel a Roma-szurkolókhoz fűződő kapcsolatát, amely miatt a nyáron a szaúdi Pro Ligából, januárban pedig Törökországból utasított vissza hatalmas fizetést.

„Mindig azt mondom, hogy az a szeretet, amit a szurkolók éreznek irántam, nemcsak a stadionban, hanem az utcán sétálva is, egyedülálló és csodálatos. A szezon nem úgy alakul, ahogy vártuk, sok minden történt, de ez egy olyan csapat, amelyik Ekl és El-döntőt játszott, szóval a nemzetközi siker kell, hogy legyen a cél.”

Ranieri a harmadik edzője a Romának Daniele De Rossi és Ivan Juric regnálását követően, hogyan alakította át a mester a hangulatot?

„Abban a pillanatban, ahogy megérkezett látszott, hogy annyi tudással és tapasztalattal rendelkezik, mindenkinél jobban ismeri ezt a klubot. Gyakorlatilag a trigoriai edzőközpontban született.” - folytatta Dybala.

„Emellett minden egyes játékosból ki tudja hozni a legjobbat, a legnagyobb sztárra éppúgy koncentrál, mint a legkisebbre. Azt teszi, ami a legjobb a csapat számára, anélkül, hogy bárkinek a nevét nézné. Ez mindannyiunk számára nagyszerű, mert tudjuk, hogy mindannyiunknak ugyanolyan esélye van a játékra, ha a legjobbunkat nyújtjuk az edzéseken."

„Most így kell folytatnunk, tisztában kell lennünk azzal, hogy mire vagyunk képesek, és mit érhetünk még el ebben a szezonban.”

Dybala nem csak gólokat szerzett, hanem a mérkőzés elején sárga lapot is kapott, ami egyrészt a harcosságának, és a túlzott akaratnak is volt köszönhető.

„Nem volt jó dolog, de természetes volt abban a feszült pillanatban, hiszen nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan mi akartuk. Csak néhány másodpercig tartott a veszekedés, de arra ösztönzött minket, hogy kihozzunk magunkból valamit, és azt a kis pluszt adjuk, ami a mérkőzés megfordításához kellett.”

Most a Roma vagy a Lazióval vagy az Athletic Clubbal találkozik a 16 közé jutásért, a sorsolást ma tartják, vajon kit részesítene előnyben Dybala?

„Nem számít, bármelyik jöhet. Tudom, hogy mit akarnak tőlem hallani...”

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Dy, Porto, Európa liga